Damaszkusz keresztény negyedét leginkább arról lehet megismerni, hogy a legtöbb üzlet kirakatában elképesztő mennyiségű alkohol sorakozik. Az utcakép más tekintetben olyan, mint a város többi részén, igaz, a Szent Pál-kolostor előtt söprögető színes bőrű takarító különös látvány a Közel-Keleten. A szír vezetés különben nem tulajdonít nagy jelentőséget a felekezeti különbségeknek, a lényeg az, hogy senki se zavarja az uralkodó Aszad család köreit. Az Irakból elmenekült keresztények egyik bázisa a Bab Sarkihoz, vagyis a keleti kapuhoz közeli keresztény központ lett.
Pontos adatok nincsenek róla, mennyien húzták meg magukat ebben a negyedben, ám a kolostoron belül működő motel lakói többnyire a háború dúlta országban hagyták mindenüket: házaikat, templomaikat, s egyelőre sejtelmük sincs arról, mi lesz, ha kifogynak pénzükből. Az egyház próbál segíteni nekik, ám az iraki kaldeusok helyzete egyre nehezebb. Az utóbbi hetekben két papot öltek meg – egyiküket állítólag azért, mert alkoholt árult, két másik eltűnt, a többieket is rendszeresen fenyegetik. Vezetőjük, III. Emmánuel tavaly áprilisban még ima- és böjtnapot hirdetett, kérve „Irak minden gyermekét, bármely valláshoz vagy etnikumhoz tartozik, imádkozzék a hatalmas és fönséges Istenhez, hogy irgalmazzon Mezopotámia fiainak, és árassza el őket kegyelemmel és áldással”. A pátriárka üzenetében kifejezte reményét, hogy „az Úr visszaállítja Irakban a békét, a nyugalmat és a biztonságot”. Ehhez képest emberi jogi szervezetek minapi jelentése szerint csak tavaly mintegy 34500 halálos áldozatot követeltek a felekezetközi erőszakos leszámolások, a meggyilkoltak közül sokakat meg is kínoztak haláluk előtt. Végül III. Emmánuel is úgy döntött, bezáratja Bagdad keresztény templomait. A pátriárka egyelőre az iraki fővárosban maradt, de az egykor milliós keresztény közösségből már csak maroknyian tartanak ki mellette.
Irak számára különösen tragikus, hogy a merénylők főleg az értelmiségieket, papokat, tanárokat, orvosokat, mérnököket veszik célba, így aki teheti, menekül. Megesett az is, hogy az egyik keresztények által is lakott bagdadi városrész összes lakóját kilakoltatták, helyükre pedig fegyveres szélsőségesek költöztek. Joggal mondják sokan, hogy ennél még Szaddám Huszein diktatúrája idején is jobb volt, sőt egy kaldeus, Tárik Aziz külügyminiszterként a kormány tagja is lehetett. Összességében azonban a keresztények számára régebben sem nyílt sok esély a felemelkedésre, pedig közösségeik tagjai általában műveltebbek és képzettebbek, mint a muzulmánok. A diktatúra azonban legalább hagyta élni a keresztényeket, nem avatkozott be hétköznapjaikba, elvégre a Bász pártnak sem volt érdeke a feszültség szítása. Irak lerohanása után azonban változott a helyzet, hiszen a szélsőségesek gyakran az évszázadok óta mellettük élő keresztényeket is felelőssé tették a „nagy összeesküvésért”. Akiknek nem adatik meg, hogy külföldre menekülhessenek, azok általában északra, a békésebb kurd vidékekre, főként Ninive tartományba mennek, ahol már kezdeményezték is, hogy autonómiát kapjanak.
Sajnos a keresztények nemcsak Irakban, hanem szerte az iszlám világban mind több támadást kénytelenek elszenvedni. Az egyiptomi koptok hivatalos becslés szerint ötmilliós, egyházi szerint 11 milliós közössége egyelőre viszonylagos biztonságban van, ám tagjai az államigazgatásban igen ritkán kapnak megfelelő állásokat. Ugyanerre panaszkodnak az Izraelben élő keresztény arabok is. A harminc–negyven százalékban keresztények lakta Libanonban jelenleg rendkívül bizonytalan a helyzet: a tavaly nyári háború óta a Hezbollah pozíciói csak erősödtek, s bár törvény garantálja az állam élén a keresztények által betöltendő vezető tisztségeket – így az államfő posztját –, a szélsőségesek erősödése miatt egyre több keresztény hagyja el a cédrusok földjét is. 2005-ben százezren döntöttek úgy, hogy inkább Európa felé veszik az irányt, s persze várható, hogy az összlakossághoz viszonyított arányuk csökkenése miatt előbb-utóbb a hivatali funkciókból is kevesebb jut majd Krisztus követőinek.
A tíz százalékban keresztények lakta Szíria befogadó ország, a hatalom szekularizált, ám az ellenzéki iszlamisták egyre hangosabbak. Sokkal rosszabb a helyzet Ciszjordániában, Betlehem környékén, ahol mára alig maradtak keresztények. A szegénység, a folyamatos fenyegetettség és a rendre megismétlődő merényletek miatt talán nincs is olyan közöttük, aki ne gondolna arra, hogy végleg elhagyja ősei földjét.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
