Felemás hágai ítélet

A hágai Nemzetközi Bíróság felmentette Szerbiát a boszniai népirtás felelőssége alól, elutasítva ezzel a 14 évvel ezelőtti szarajevói beadványt. Nem kötelezte kártérítés fizetésére, ám elmarasztalta azért, hogy nem akadályozta meg a bűncselekményeket. A döntés végérvényes, kötelező erejű.

Belgrádot nem tették felelőssé – sem közvetlen elkövetőként, sem bűnsegédként – a boszniai genocídiumért, ám a bíróság úgy értékelt, hogy a perelt fél megszegte a népirtás megakadályozásának és a bűnösök megbüntetésének kötelezettségét. A bírák úgy értékelték, nincsenek bizonyítékok arra, hogy népirtás történt volna Bosznia-Hercegovina teljes területén, de azt megállapították, hogy mégis genocídium volt Srebrenica térségében (1995 júliusában).
*
Srebrenicával kapcsolatos viszont az az elmarasztaló értékelés, miszerint Belgrád mégis megszegte a konvenciót, nem állva útját a vérengzésnek. A bíróság szerint ugyanakkor az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (JSZK) hivatalos szervei a bűncselekményt nem tervezték meg, és nem is követték el. A bíróság nem talált rá bizonyítékot. Az ENSZ-főtitkár vonatkozó jelentésére hivatkozva a bíróság leszögezi, hogy a srebrenicai népirtás elkövetői nem voltak a jugoszláv hatóságok hatékony ellenőrzése alatt, a boszniai Szerb Köztársaság politikai intézményei, sem a boszniai szerb hadsereg nem tekinthető a JSZK eszközének. Ratko Mladics boszniai szerb parancsnok és a boszniai Szerb Köztársaság hadseregének többi tisztje – akiknek köze volt a vérengzéshez – nem tekinthetők a jugoszláv hadsereghez tartozóknak. A bíróság szerint nincs bizonyíték arra sem, hogy a gonosztetteket elkövető szerb paramilitáris erők jugoszláv szervekhez tartoztak, vagy a bűncselekményeket Belgrád utasítására követték el. A bíróság azonban úgy véli, hogy ha Szerbia és Montenegró beszüntette volna a boszniai Szerb Köztársaság pénzügyi támogatását, korlátozta volna a boszniai szerbek lehetőségeit. Arra ugyanis bizonyítékok vannak, hogy tömeges gyilkosságokat hajtottak végre Boszniában, de a bíróság nincs meggyőződve arról, hogy a népcsoportok tagjainak tömeges legyilkolása a népcsoport kiirtásának szándékával zajlott.
Ha nem egy bírói testület döntéséről lenne szó, úgy is lehetne értékelni, mint egy sikeres politikai kompromisszumot. Nagy háborús jóvátétel megítélésével tartós feszültséget idézhettek volna elő a térségben. Hiszen az is előfordulhatott volna, hogy az áldozat is fizet kártérítést az esetleges bűnösnek (a boszniai Szerb Köztársaság a Szerbiát perelő Boszniához tartozik). A térségben nagy az érdeklődés a per kimenetele iránt. A boszniai reagálások azonban éppen olyan megosztottak, mint maga az ország.