Fogyókúrára fogva

Mi harmincasok – plusz-mínusz néhány év – vagyunk az utolsó népes generáció. Bárhogy is bűvészkedünk a számokkal, be kell látnunk: Magyarország népességének riasztó fogyását mi állíthatjuk, pontosabban állíthatnánk meg. Nekünk kellene nagyjából annyi gyermeket „produkálnunk”, mint ahányan vagyunk. Csakhogy kifolyik az idő a kezeink közül.
Szerencsémre elég nagy az ismeretségi köröm, mondhatnám, reprezentatív mintával rendelkezem a fővárosban és vidéken, sőt még a határon túli magyar területeken is. Azt tapasztalom, hogy a családonként kívánatos három gyerek helyett egy-másfél körüli átlaggal szerénykedhetünk. Az persze elvileg magánügy, ki hány gyermeket vállal, de érdemes azon (is) elgondolkodnunk, milyen frenetikus érzés lesz majd megélni a társadalombiztosítási és a nyugdíjrendszer összeomlását. Tiszteletre méltó kutatóktól megannyi munkát olvashatunk az okokról, és néhányan le is írták már az elmúlt években, mi lenne a teendő, hogy lassítsuk, mi több, megállítsuk fogyatkozásunkat. Ám mindez pusztába kiáltott szó maradt.
Ahogy elnézem 25 és 40 közötti ismerőseimet, nem sok jót látok. A határon túli magyar fiatalok esete a legbonyolultabb, nagyon észnél kéne lennie politikai elitünknek, és az álszent szólamok helyett jó lenne ilyesmit hallani: aki a szülőföldjén akar maradni, azt ebben kell támogatnunk erősen, aki pedig le szeretne telepedni az anyaországban, azt meg abban szükséges segítenünk minden eszközzel. Majd minden politikusunk azt szajkózza, hogy a szülőföldön való boldogulást kell elősegíteni, de azért valahol örülnek annak, hogy húsz esztendő alatt átjött több százezer erdélyi, délvidéki, kárpátaljai és felvidéki magyar, aminek köszönhetően egyelőre nem csökkent 10 millió alá Magyarország lakossága. Amúgy meg miről is beszélünk? A belső magyarországi vidék sem képes megtartani a fiatalokat, mert egyszerűen lehetetlen megélni. A falusi költözik a városba, az alföldi és az észak-magyarországi pedig a nyugat-dunántúli városokba és Budapestre.
Huszonöt-harminc év körüli ismerőseim közül sokan azon gondolkodnak, hogy lelépnek ebből a reménytelennek tetsző országból, és jó páran nemcsak szövegelnek, már munkát is vállaltak nyugati államokban. Többen vissza se akarnak jönni, mert hazánkban kevés a valóban piacképes szakma, vállalkozni meg egyre reménytelenebb. A harmincasok persze inkább itthon maradnak. Egy részük azonban nem talál párt magának, pedig a legtöbbjük igencsak szeretne. Akiknek van állandó partnerük, netán élet- vagy házastársuk, azok ezerszer is meggondolják, hány gyereket vállaljanak. Megannyi ifjú ember egy utódot sem tervez egyelőre, mert örül, ha megcsíphet valamilyen állást, vagy ha kényszervállalkozása keretében be tudja fizetni a következő havi, immár brutális nagyságú járulékokat. Olyanokról is hallok bőven, akik a szürke- vagy a feketezónában keresik a kenyerüket, mert egyszerűen nem tudnak elhelyezkedni.
Rengeteg fiatalnak esélye sincs saját lakásra, a szülőké pedig kicsi, ahhoz pláne, hogy még a leendő unoka is elférjen. A nagyszülők sokszor kulcsszerepet játszanak a csöppségek felnevelésében, ha viszont nincsenek a közelben, akkor legalább az egyik szülőnek rettentően jól kell keresnie, hogy a másik otthon maradhasson. És ez egyre inkább igaz, mivel az ország több részén a kicsinyek már alig tudnak bekerülni a bölcsődébe vagy az óvodába, hiszen kevés a hely. Budapesten és közvetlen környékén is nehéz vagy éppen lehetetlen bejutni, és mind bajosabb lesz, mert várhatóan sorra szűnnek meg a különböző intézmények, amit még az – egyébként hosszú ideje – alacsony gyermekszám sem indokol. Az ok közismert: ma már az országban szinte az összes önkormányzat lehetetlen helyzetbe került. Minapi hír, hogy a viszonylag gazdagnak és fejlettnek számító Győr-Moson-Sopron megyében akár három-négy tucat általános iskola is bezárhatja kapuit egy-két éven belül, mert egyszerűen nincs pénz a fenntartásukra.
Bizony, kifolyik az idő a kezeink közül, amiről részben mi is tehetünk. Ám a jelenlegi gazdaság-, pénzügy- és nemzetpolitika árnyékában az átlag magyar számára már-már gigászi küzdelemnek számít három gyermek felnevelése.