Gyurcsányék kordondemokráciája

A parlamenti rendőrkordon körüli történéseket napok óta vitatják minden lehetséges fórumon politikusok, politikai elemzők, újságírók és mindenki, aki hozzáfér. Születnek is különféle bonyolult megállapítások antidemokratikus provokációról, törvénysértő fideszes aljasságokról stb. A tényállás azonban ennél sokkal egyszerűbb. Egy becsapott ország mordult egyet. Okkal.
Hazánk gazdaságilag 2002-ig még a térség éllovasa volt, a kaszszában bőven volt tartalék.
Rafinált ígéretekkel és hamis vádakkal átvette a kormányzást a jelenlegi MSZP–SZDSZ koalíció, amelynek gazdaságunkat négy év alatt sikerült csődközelbe juttatni. Ezt titkolták, sőt dübörgő gazdaságról és nagy jólétről szónokoltak. A 2006-os választásokat is megnyerték egy rózsaszínűre kifestett, boldog jövőt ígérő programmal, hiszen a többség örömmel bízta meg a kormányt a program végrehajtásával.
A győzelem után viszont kiderült, hogy a gazdaság roskatag állapota miatt a gyönyörű program végrehajthatatlan, sőt, helyette kemény megszorítások szükségesek: keresetek csökkentése, adó- és áremelések, vizitdíj, elbocsátások stb. Ettől csordult ki a pohár országszerte, amit csak fokozott a gyurcsányi vallomás: hazudtunk, hogy választást nyerhessünk. Ezért nem hivatkozhatnak demokratikus választásokon szerzett hatalmukra, mert az csak formailag volt az, hiszen félrevezetett emberek voksaival nyertek, amivel becsületüket is eljátszották. Most csalárd módon szerzett hatalmukat rendőri erőszakkal próbálják megtartani, de ez csak a diktatúrák megoldókulcsa lehet, ám ott is veszélyes. Demokráciában pedig tűrhetetlen.
Kiss Antal
Miskolc

Most, amikor a kormánypártok érzéklik, hogy a sárdobálás nem nyerő, mert félmillióan álltak át a Fidesz oldalára, azt kezdik hangoztatni, hogy terrortámadás fenyegetettsége miatt tartják fenn a Kossuth téri kordont, ami persze egy terrortámadástól nem védene meg. Ez a védekezés annyira valós, mint amikor kampánygyűlése előtt külföldi robbantókkal riogatták a Fideszt, csak azért, hogy a nagygyűlést ne tartsák meg. Egy szó sem igaz az egészből.
Czető Lászlóné
Budapest

Múlt hét pénteken 11 órakor véletlenül jártam a Kossuth téren. Láttam a bontás alatt álló kordonokat, és először azt hittem, Gergényi Péter beadta a derekát, és engedélyezte a vasrácsok eltávolítását. Majdnem továbbmentem, hiszen dolgom volt, de aztán mégis visszakanyarodtam, hiszen ilyet ritkán láthat az ember.
Bementem sétálni az immár felszabadított tér kellős közepére. Felemelő érzés volt, a szabadság lüktetett ereimben. Olyan közel mehettem a Parlament lépcsőjéhez, amilyen közel még békeidőben sem lehetett, hiszen valamennyi kordon mindig van az országház körül. Sétálgattam, és arra gondoltam: ez az érzés menynyire természetes, mennyire alapvető, hogy én ott lehetek és sétálgathatok. Akkor még nem gondoltam arra, hogy mindez csupán átmeneti.
A bontás még javában tartott. Feltűnt, hogy egy-egy csoport fényképezőgéppel követ egy-egy rácsot, és furcsa volt, hogy nem melósok szedik szét a vasfüggönyt, de még csak nem is rendőrök. Nem ismertem fel az ott dolgozókat: nem nézek tévét, és újságot is csak olyat olvasok, ahol a képi információ tényleg csak illusztráció. De egyszer csak ott állt mellettem Orbán Viktor. Majd sorra felismertem Balsai Istvánt, Mikolát és Szijjártó Pétert. Hirtelen az futott át az agyamon, hogy a rendőrség engedélyezte a kordon elbontását, és a Fidesz képviselői ezen felbuzdulva önkéntes segítséget nyújtottak. Gondoltam rá, hogy talán segíthetnék én is, de aztán gyorsan eszembe is jutott: nem én építettem fel a falat, miért én bontsam el?
Csak délután tudtam meg, mi történt valójában. Amikor újra visszamentem, már nem tudtam bejutni a térre. Rendőrök sorfala zárta le, és kezdték visszaépíteni a kordont. Marad tehát az emlék, hogy 2007-ben, demokráciánk tizenhetedik évében, az európai uniós tagországban volt öt olyan percem, amikor a Kossuth tér közepén ismét érezhettem a szabadságot.
Varga Márton
Budapest