(miért Szlovénia…)

Én nem tudom, érzett-e lelkifurdalást szeretve tisztelt miniszterelnökünk, midőn Szlovéniában, az euró bevezetésének ünnepén hazánkat képviselte mint közjogi méltóság, aki ezúttal azt füllentette hagyományosan laza viselkedésével, hogy természetszerűleg Európa vezető politikusainak családjába tartozik. Az ilyen derűs ünnepeken ez a bátor és büszke férfiú képes szelíd mosolyával a hozzátartozók örömét sugározni, ahogy saját száz- vagy tán ezeréves magányában az 1956-os emlékezések során az egykor volt szabadsághősökkel azonosult Gergényi vasketrecében.
Lelkifurdalás? Miért? Mi végre? Hiszen furdalás ott fordul elő, ahol nem csak szociálisan érzékeny a lelkiismeret. Most meg idetolakszik ez a szó, hogy „ismeret”. Miféle ismeretei vannak a világról és önmagáról annak a léleknek, amely csakis és kizárólag önmagában bízik meg, s a világot úgy kezeli, mint saját kommunikációs játékterét? De mégis. A lélek mélyén kell lennie egy csöppnyi kétségnek: 2002 óta vagyok részese, majd szinte kizárólagos birtokosa a hatalomnak, hárul-e rám felelősség azért, hogy bár akkor hasonló helyzetből indultunk, ily csúfosan lemaradtunk a szlovénok mögött? Hárul? Eddig a kérdésig okvetlenül el kell jutnia, s aztán jöhet bármilyen válasz, a megszokott is: hogy ha AZ marad hatalmon, még jobban elkúrja, mint én. Aztán ismét a kétely: hiszen ekkora böszmeséget Európában egyetlen kormány sem követett el, sem jobb-, sem baloldali, lehetséges, hogy nálunk mindkettő elkövetné? Aztán ismét a megnyugvás: EZ a cserepadon sem tud nyugton ülni, pedig nyilvánvaló, hogy a pályán nagyobb luftokat rúgna, mint én.
Minek tűnődni azon, hogy ők, mármint a szlovénok, jobbak nálunk. Ha Fiume a miénk volna, csak odahajolnék Széchenyihez, megkérdezném, egyetért-e velem, hogy tengerre, magyar. Ugye, helyesek a meglátásaim? Egyetértene velem Kossuth apánk is. Pardon! Majd elfeledtem, hogy ti úgy konkuráltatok egymással, mint én mostanság VELE. Hogy Fiume a horvátoké? Egyáltalán, érdemes ezen tökölődni? Az az igazság és az a baj, hogy engem AZ sosem hagy békén. Ha nyújtom a kezemet, azonnal szkanderezni kezd. És képtelen befogni a száját, hogy én nyugodtan dolgozhassak. Mondok valami bölcset, békéset, kimegy. Nem mint a Dávid Ibi, aki engem Katára emlékeztet. Nem, nem a Katusra, hanem arra, akit nem nehéz táncba vinni. EZ meg kimegy! Ha írok negyven oldalon a Népszabiban egy tökéletes ideológiai alapvetést, és szembenézek önmagammal, EZ azt mondja, hosszú. Fogalma sincs arról, hogy a szembenézés annál jobb, minél hosszabb. Meg kell várni, míg vagy a szembenéző vagy a tükör lesüti a tekintetét.
Egyébként: a független magyar közszolgálati televízió megállapította, hogy a szlovénok azért vezethették be ily hamar az eurót, mert náluk a pártok mindenben meg tudtak egyezni. Szerintem is ez a recept. Megegyeznénk, hogy az államadósság nem szökhet az egekbe, a költségvetési hiány nem haladja meg a három százalékot. Ennyi! De EMEZ addig tépte a száját ellenzékben, amíg az államadósság 2002-höz képes majdnem a másfélszeresére nőtt, s addig vitte az utcára az embereket, míg a költségvetési hiány tíz százalék nem lett. Mit gondol EZ, ingyen van a gumilövedék? És a vízdíj is felment. És kizárólag MIATTA van szükség vízágyúra.
Majd még megköszönik nekem a vízágyút meg a dobozdíjat is. A dobozra a populizmus miatt van szükség. Ha jól be van csomagolva a populizmus, a fasizmus és a rasszizmus, továbbá a legolcsóbb homofóbiát csak vizitdíj ellenében írhatja fel az orvos, akkor majd itt létrejön a szabadság a rendben. De ENNEK ahhoz el kell tűnnie. Én szívesen békejobbot nyújtok neki, ha a cserepadról is feláll, nem acsarkodik, hanem szépen eltűnik a süllyesztőben. Akkor majd mi Kóka Janival utolérjük Szlovéniát. Tengerre, magyar! Dávid Ibi már átúszta a Balatont, én meg lefutottam a maratont. Nem lesz itt semmi baj, csak EZ tűnjön el. De ha mindig csak kivonul és szkanderezik, mikor lesz alkalmam a keblemre ölelni? Én nem tudom…