Mindent kiszivárogtatok (X.)

ENGEDJÉK MEG, HOGY ELMONDJAM
(LEÍRJAM):
„ÉN EMLÉKSZEM MÉG NAGYANYÁMRA” CÍMŰ VERSEMET
Én emlékszem még nagyanyámra…
(Hosszabb szünet – az előadáson –, eljátszása annak, hogy elfelejtettem… majd mintegy mentegetőző bejelentés:)
Ez egy rövidebb versem volt.

MOST ENGEDJÉK MEG, HOGY ELMONDJAM (LEÍRJAM):
„ÉN NEM EMLÉKSZEM NAGYANYÁMRA” CÍMŰ VERSEMET
Én nem emlékszem nagyanyámra…
(Hasonló játék, de az előbbinél rövidebb ideig és stilizálva:)
Ez egy hosszabb versem volt.

MOST ENGEDJÉK MEG, HOGY ELMONDJAM (LEÍRJAM) DACOS VERSEMET
– Melynek címe: „Én mégis emlékszem nagyanyámra!”
Én mégis emlékszem nagyanyámra…
(Egy pillanatra az előbbi két némajáték visszahozása)
… Mert nagyanya csak kettő van.

EMLÉKSZEM:
Vidékről jött, végigcsoszogott papucsával a gangon. Erre ébredtünk! (Mutatom, hogy merre.) Nem! Arra! (Ellenkező irányba mutatok.)

URASÁGI CSELÉD VOLT!!!
Nálunk.
Válogatott.
A kender magos volt neki.
Nem érte fel ésszel.
(Én vettem le a polcról.)
Így találkozott benne a munkás a paraszttal. Apám addig várakozott. (Mint kívülálló értelmiségi.)

NAGYANYÁM DURVA VOLT
– Csak egyszer simogatott meg. (Még ma is éreztem.) Érdes nagy paraszttenyere volt. Faragatlan. Apám próbálta csiszolni. A köszörűkővel.

MOST ENGEDJÉK MEG, HOGY ELMONDJAM
(LEÍRJAM):
„Én emlékeznék nagyanyámra” című versemet.
Én emlékeznék nagyanyámra, s a proletárcsaládra, ahonnan jöttem.
Jönnöm kellett!
Családunk egyre jobban szenvedett. Nagyanyámtól… Ezért nemegyszer kiszorítósdit játszottunk. S egyszer, a játék hevében, apám ki is szorította nagyanyámat. A Viharsarokig. Itt a történelem szele megütötte. Még így is vállalkozott rá, hogy elmondja: „Én emlékszem még unokámra” című versemet.
Nagy szó volt ez akkoriban. Az ő szájából. (Mutatom a két ujjammal a szélütéses ferde szájat.)

ÉN EMLÉKSZEM MÉG UNOKÁMRA
– Az illegalitásra,
a burzsuáziára,
a Pártra.
Hej,
„te bunkócska, te drága!
Segí-í-íts most!”
Onokámnak tovább verset írni.

CSALÁDUNK EGYRE JOBBAN FEJLŐDÖTT
(Már verskötetem szerint is…)
– Mert az igaz, hogy anyám még paraszt módra: négyzetesen vetette meg ágyunkat. Meg a proletárokat. (Mert nem tudott viselkedni.) De nagyanyám már együtt ült a kommunistákkal.
Iszappakoláson.

MOST ENGEDJÉK MEG, HOGY ELMONDJAM
(LEÍRJAM):
„Én emlékeznék nemcsak nagyanyámra” című félig kész versemet.
– Én emlékeznék nemcsak nagyanyámra,
de nagyapámra,
apámra,
anyámra,
öcsémra,
nővéramre,
Imréra.

IDÁIG JUTOTTAM EL…
Mikor kitört a második világháború.
A háború alatt nem írtam, ezt most rövidebb szünettel érzékeltetem.
Egy egyhetessel… (Aztán innen majd a jövő héten.)