Néhány hónapos hatalmi harc után február 15-én Alu Alhanov államfő lemondott tisztéről, s ezzel megnyílt az út az elnöki szék felé a Csecsenföldet már egy ideje gyakorlatilag irányító Ramzan Kadirov előtt. Tavaly október elejéig csupán az elnöki tisztséget a 30. életév betöltéséhez kötő alkotmány lassította Kadirov menetelését a csúcsra vezető úton. Az igazi hatalmat már eddig a kormányfői tisztet betöltő ambiciózus politikus tartotta a kezében, s csak idő kérdése volt a váltás.
A lemondása után orosz igazságügy-miniszter helyettesévé kinevezett Alhanov ugyan tett még néhány erőtlen kísérletet Kadirov feltartóztatására, a Kaukázust ismerők számára azonban inkább az jelentett meglepetést, hogy ilyen sokat váratott magára a Kreml döntése. Mint a térség egyik moszkvai szakértője, Alekszej Malasenko fogalmaz, a döntés minden bizonnyal komoly alkudozás eredménye. Erre utal, hogy Kadirov látványosan elállt elődei, köztük apja követelésétől, a köztársaság és a föderális központ közötti jogköröket szabályozó szerződéstől. „Csecsenföld Oroszország része, a központ és a jogalanyok közötti viszonyt szabályozó rendszer stabil, minden moszkvai hivatalnok elismeri, hogy a köztársaságot újjá kell építeni, mindezt aligha szükséges külön szerződéssel megerősíteni. Ez ma már nem aktuális, a helyzet ugyanis az elmúlt hat évben alapvetően megváltozott azzal, hogy Csecsen-földnek elnöke, kormánya és parlamentje, kiépült hatalmi apparátusa van”, szabta meg a hangsúlyokat a leendő elnök. E szavak lényege, hogy senki se vádolhassa Kadirovot szeparatizmussal, nem nevezhetik új Dudajevnek. Teljesül ezzel az alkuval Putyin elnök vágya is, Cse-csenföld ugyanis formálisan az Oroszországi Föderáció részévé válik. E lojalitásért azonban a magát nem általában az orosz elnök, hanem Putyin emberének tartó Ka-dirov is kér valamit. Mégpedig nem is keveset. A köztársaság olajtermelése feletti teljes ellenőrzést. Jelenleg a köztársaság szénhidrogénkészletének kiaknázási és exportjogával rendelkező Groznyeftyegaz-nak csupán 49 százalékát ellenőrzi a csecsen kormány, a többségi tulajdonos a Rosznyefty. „Mindent a nulláról kell kezdenünk, a lakások, az infrastruktúra építését, s a központ megértése, segítsége és adókedvezmények nélkül nehéz lesz mindezt véghezvinnünk”, fogalmazott Moszkva morális felelősségére is apellálva az egyelőre még csak ideiglenes államfő.
Mindebből világosan kirajzolódik az új elnökség sémája. Az államfői székért cserébe – amelyet egyébként a helyi erőviszonyok is alátámasztanak – Kadirov elállt a központ és Groznij közötti jogkörök megosztását szabályozó szerződéstől, ami azt jelenti, hogy Csecsenföld a jövőben nem veti fel a köztársaság különleges státusát és függetlenségét. Ezért a Kadirov és Putyin egyébként valóban bizalmi kapcsolatán alapuló lojalitásért mintegy bónuszként Groznij igényt tart a köztársaság olajbevételeire, amiből finanszírozhatja az újjáépítést, egyúttal megteremtve a pénzügyi alapot az elnök politikai befolyásának erősítéséhez. A köztársaságot sokszor középkori módszerekkel, kemény kézzel irányító Kadirovnak is jelentős része van abban, hogy az utóbbi időben a szeparatisták aktivitása majdnem egyenlő a nullával, a gazdaság pedig kilendült a holtpontról. Csupán tavaly 35 ezer új munkahelyet teremtettek, s legalább a kiemelt helyeken immár látszik valami az újjáépítésből. Feladat azonban még van bőven, s az elnöknek nagyon is szüksége van az olajdollárokra ahhoz, hogy a lakosság szemében a csecsenek jótevője legyen.
Ez a séma azonban szakértők szerint a természeti kincsek feletti ellenőrzésből adódóan a többi tagköztársasághoz képest minden formális dokumentum nélkül is különleges helyzetet biztosít Csecsenföldnek. Úgy tűnik, a Kreml elfogadta a lojalitásért, a békéért cserébe szabott feltételeket, mindez azonban korántsem jelenti, hogy Moszkvában mindenki egyet is értene ezzel. Kadirov csillagának emelkedését például sokáig próbálták akadályozni a katonák, akik nem bíznak a leendő csecsen elnökben. A tisztikart kimondottan zavarja, hogy Kadirov becsületszó alapján nemcsak amnesztiában részesítette az egykor ellenük harcoló szeparatistákat, de lényegében rájuk építette a köztársaság rendvédelmi szerveit is. Jobban imponált nekik Alhanov, aki az orosz belügyi alakulatoknál szolgált, a szeparatisták irányítása idején elhagyta Csecsenföldet, feleslegesen nem tolta előre saját személyét és nem akart a csecsen nép karizmatikus vezetője lenni. Mások is osztják azt a véleményt, hogy a csecsenföldi folyamatokat könnyebb lett volna ellenőrizni, ha marad a megosztott irányítás, s nem egy kézben összpontosul a hatalom.
Ezt hangsúlyozza a térséggel foglalkozó moszkvai elemző, Szergej Markedonov is, figyelmeztetve arra, ha az orosz zászló ott lobog minden hivatali épületen, az még legfeljebb formálisan jelenti, hogy Csecsenföld az Oroszországi Föderáció integráns része. A kaukázu-
siak például egyfajta regionális apartheid szellemében Oroszországnál felsőbbrendűnek tartják magukat, s e térségre jellemző, hogy két szomszédos köztársaság lakói – oszétek és ingusok, csecsenek és dagesztániak – nem egy közös állam polgáraiként, hanem ősellenségekként tekintenek egymásra. Mindez az elmúlt évek sikerei mellett is jól illusztrálja a szövetségi állam építésének hiányosságait. Markedonov felhívja a figyelmet arra, hogy Kadirov elnökké választásával megszűnnek azok a helyi ellensúlyok, amelyeket előbb a grozniji „orosz” kormányfők, majd Alhanov jelentettek. Mindez kiegészülve azzal a ténnyel, hogy Csecsenföld különösen gyengén integrálódott az oroszországi szociumba, veszélyes, már csak azért is, mert ilyen körülmények közepette kaphat lendületet az észak-kaukázusi köztársaságban az államépítés folyamata, amelyhez a csecseneket egyesíteni akaró népszerű vezetőtől a két háborút átélt tapasztalt káderekig minden előfeltétel adott. Az eredmény pedig immár felesleges konfrontációk nélkül vezethet egy önálló, „rendszerszuverén” államhoz, megoldatlanul hagyva az alapproblémát, a stabilitást hosszú távon szolgáló, nem csupán a formális dolgokra szorítkozó, mélyebb integráció kérdését.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
