Mintha megrendelésre jött volna a botrány! A gyermek katonákról a múlt héten P á r i z s b a n r e n d e z e t t tanácskozás elõtt egy nappal Londonban igencsak kínos helyzetbe került a brit hadügyminiszter. A francia fõvárosban 60 ország illetékes kormányzati képviselõje, különbözõ nem kormányzati szervezetek önkéntesei jöttek össze, hogy megvitassák ezt az aggasztó problémát. A brit hadügyek vezetõje, Adam Ingram pedig épp ekkor volt kénytelen elismerni, hogy hazája 2003 júniusától 2005 júliusáig valóban küldött Irakba harcolni tizenéveseket. Egy nagy tekintélyû demokratikus ország, amely aláírta a gyermek katonák alkalmazását tiltó ENSZ-dokumentumot, ilyet követ el! Az 1990-ben elfogadott protokoll, amelyet 85 ország hagyott jóvá, a nemzetközi jog által bûncselekménynek ítéli meg „a fiatalkorúak besorolását a különbözõ fegyveres testületekbe és felhasználásukat háborús válságokban?. Nagy-Britannia 2003-ban írta alá az ENSZ gyermekjogi konvenciójának kiegészítõ rendelkezéseit, amelyek még az említett egyezménynél is egyértelmûbben fogalmaznak. „Adminisztrációs hiba történt? – ismerte el a hadügyminiszter a botrányt kiváltó esetrõl szólva. A brit hadvezetés az említett idõszakban tizenöt tinédzsert – tizennégy fiút és négy lányt – a világ talán legveszélyesebb harcterére küldött. A katonai iskolás fiatalok mind elmúltak tizenhét évesek, és csak egy-két hét hiányzott ahhoz, hogy betöltsék 18. életévüket, amikortól felnõttnek számítanak. Még jó, hogy a brit haderõ nem születésnapi ajándékul ajánlotta fel nekik a kis közelkeleti utazást! Amikor a hadsereg vezetésének tudomására jutott az ügy, pár hetes iraki szolgálat után azonnal hazavezényelték õket. A botrányos esetre Sarah Teather képviselõnõ parlamenti kérdése nyomán derült fény. „Megbocsáthatatlan hiba – minõsítette az ügyet a honanya. – Teljességgel elképzelhetetlen, hogy alig felcseperedett fiatal embereket mentálisan és érzelmileg olyan borzalmas vérfürdõre készítsenek fel, mint amilyen naponta zajlik Irakban.? A világon kétszázötven–háromszázezerre teszik a gyermek katonák számát. Gyaníthatjuk, hogy õk nem a brit királyi hadsereg ellátásában részesülnek. Ha jól felfegyvereznék õket, akkor ezzel a szárazföldi erõvel országokat lehetne elfoglalni. A gyermekek jó része ugyanis nem érez félelmet harc közben, mintha csak valami játékot ûzne. Gondolkodás nélkül, hidegvérrel cselekszik, a parancsot mindig betartja. Hát nem ilyen katonáról álmodnak a „tábornokok?? Ráadásul olcsó: viszonylag keveset eszik, kis helyen elfér, és minden piszkos munkát el lehet végeztetni vele. És ha elesik, igen könnyen lehet pótolni: fogni kell egy újabb gyerkõcöt az elesett helyett. Egyes becslések szerint egyedül Burmában – mai nevén Mianmarban – 80 ezer kis fegyveres szolgál a különbözõ milíciákban, amelyek az aranyháromszög kábítószer-termelésén osztozkodnak. Persze ezt a „katonáskodást? nem úgy kell elképzelni, hogy mindegyik kisfiú azonnal kalasnyikovval a kezében rohangál. Kezdetben hordárnak, szakácsnak alkalmazzák õket, késõbb futármunkát bíznak rájuk, de ha valaki ügyes, akkor kémfeladatokat is kaphat. Néhány parancsnok embertelenségét példázza, hogy gyermekeket küldenek ki az aknamezõkre, hogy vágjanak utat a gerillacsapatok továbbhaladásához. Aztán jön el a kor – persze ez országonként változik –, amikor géppisztollyal flangálhat a kiskorú újonc. Az elmúlt évek nyugat-afrikai mészárlásaiban nem egy tízéves kort alig meghaladó fiúcska tevékenyen részt vett. Ha még egy kis kábítószerrel is rásegítenek, akkor valóságos ölõgépekké alakulnak át ezek a játékra termett gyermekek. „Volt idõ, amikor olyan egyszerû volt valakire kilõni egy sorozatot, mint felhajtani egy pohár vizet? – mondta el az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének, az UNICEF-nek a párizsi tanácskozáson megjelent volt Sierra Leone-i gyermek katona, aki azóta már felnõtt, és New Yorkban él. A ma huszonhat éves fiatalember 12–13 évesen – pontosan nem emlékszik, hogy mikor történt – lépett be a fegyveres alakulatba. Egy társával kereste meg az épp a közelben állomásozó egységet, és önként jelentkezett. Azonnal egyenruhát adtak neki, és mesés, havi 30 dolláros zsolddal kecsegtették. De voltak, akiket a gerillaparancsnok erõszakkal sorozott be a csapatába: „hadjárataik? során több gyermeket elraboltak a falvakból, vagy menekülttáborok környékén fogtak el, amikor vízért, élelmiszerért küldték el õket a felnõttek. Van köztük, aki szüleit, hozzátartozóit megbosszulni szegõdik el túl korán katonának, míg másokat a szegénység kerget hasonlóan kilátástalan helyzetbe. Itt legalább naponta egyszer megtömhetik a hasukat. Mások azért állnak be katonának, mert árván csak egy fegyveres testületben találhatnak védelemre. Az egyenruhának tekintélye van, puskával a kézben erõsnek érezhetik magukat, megismerhetik a szolidaritás érzését, egy erõs csoporthoz tartozhatnak. A fegyverbirtoklás a hatalom hamis érzését sugallja számukra. Sokan közülük szexrabszolgaként élnek, kielégítik a katonák szükségleteit. Meglepõ adat, hogy a gyermek katonák negyven százaléka lány, akik tinédzserkorúvá érve az egyik idõsebb katona „feleségévé? válhatnak. Következik a gyermekszülés, a férj ellátása, fõzés akár egy egész szakaszra. Tíz évvel ezelõtt már volt egy hasonló konferencia a dél-afrikai Capban. Most az eredményeket kellett volna összegezni Párizsban, ám azok igencsak felemásak. Például a tíz esztendõvel ezelõtti helyzethez képest alig csökkent a gyermek katonák száma. A „piszkos tizenhárom? listája szinte változatlan, ezen azok az államok szerepelnek, amelyek alig tettek valamit a gyermekek besorozása ellen: Afrikában Burundi, Uganda, Elefántcsontpart, Csád, Szomália, Szudán, a Kongói Demokratikus Köztársaság (volt Zaire), ?zsiában Afganisztán, Mianmar (Burma), a Fülöp-szigetek, Srí Lanka, Nepál, Dél- Amerikában pedig Kolumbia az az ország, ahol gyermekeket használnak ágyútölteléknek. ?m ezen államok jó része, annak ellenére, hogy aláírták a capi egyezményt, hiányzásával tüntetett a párizsi konferencián. És még egy nagy hiányzó, a legnagyobb, az Egyesült ?llamok, amely elveivel ellentétesnek érez bármiféle új megállapodást. A francia konferenciaszervezõk is hangot adtak megdöbbenésüknek. Más területen, a társadalomba történõ visszavezetés terén már bizonyos eredményeket tudnak felmutatni fõleg a nem kormányzati szervezetek. Õk a helyszínen folytatnak átnevelõ programokat a gyerekeknek, akik tevõlegesen részt vettek a háború minden borzalmában, és szabadulni akarnak az átélt embertelenség emlékétõl. Ilyen táborok mûködnek már Afrika számos országában, 2001 óta 95 ezer valóban kis katonát kezeltek ezekben az intézményekben. A lélektani foglalkozásokon túl meg kell tanulniuk játszani, aminek öröme kimaradt az életükbõl. A gyermekek szakmát is tanulnak, hogy legyen valami kenyérkereseti lehetõségük. „Könnyû gyermek katonává válni, de sokkal nehezebb megtalálni az elvesztett emberséget? – vonta le a következtetést az egyik táborlakó. Megdöbbentõ, hogy hozzátartozóik sok esetben kiközösítik a hazatérõ „obsitos? gyermek katonákat. Mégpedig azért, mert hajdanán nem egy esetben az ellenség rabolta el õket, és sorozta be katonának, így éppen övéik ellen harcoltak. A közösség gyakran kiveti magából az amúgy is pszichológiailag sérült fiatalt, akit mészárosnak tart. „Aki katona volt egyszer, az az is marad? – összegezte egyikük a kilátástalanságukat. A lányoknál ez a helyzet hatványozottan igaz: ágyasa volt egy más klánbeli embernek, és most hazatér karján az ellenség fattyújával. Ilyen helyzeteket tömegével láttak az önkéntes gondozók, akik a nevelõtáborokban szolgálnak. „Gyermekeket kezelünk, de sohasem vagyunk képesek arra, hogy teljesen meggyógyítsuk õket? – árulta el egyikük. Párizsban a részt vevõ országok megerõsítették a capi elveket, sõt továbbmentek: most már politikai és büntetõjogi felelõsségrõl beszélnek, ha valaki gyermeket soroz be fegyveres szervezetbe. Húsz elvben állapodtak meg. Ezek közül számos foglalkozik a lányok problémáival: meg kell erõsíteni a számukra nyújtott különleges lélektani és fizikai kezelést, emelni kell az oktatás, a szakmai képzés színvonalát. A párizsi elvek szerint a gyermek katona – bármilyen rémtettet követett el korábban – áldozat, és így kell megítélni. A különbözõ válságokat lezáró amnesztiarendeletek ne terjedjenek ki azokra a személyekre, akik gyermekeket soroztak be fegyveres testületeikbe. Ha valaki gyermek katonaként elhagyja egységét, élvezzen menekültstátust minden aláíró ország részérõl. „Hosszú távú feladat a gyermek katonák sorsának kezelése – ismerte el egy francia diplomata. – Tíz évvel ezelõtt lefektettük az alapokat, most talán a földszintnél tartunk. De ha lassan is, akkor is tenni kell valamit, ugyanis ezeknek a gyerekeknek nemcsak a gyermekkorukat rabolták el, hanem a jövõjüket is. Ezt meg kell próbálni visszaadni nekik, különben idõzített bombaként járnak-kelnek a világban, veszélyesek magukra és a világra nézve is.? M
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
