Újságíróknak küldik ezt a dalt

Most, hogy Rogán Antal is megszólalt a Szulák-show-ban, és róla is kiderült, hogy szerelmes, találgathatjuk, hogy mi lehet e mögött, és kinek jó ez. A Fidesznek jó, mert a földi csatornanéző most végre megtudta, hogy a fideszes is ember, nem pedig mesekönyvből szökött szörnyeteg, aki még bukfencezni sem szokott, vagy a Szulák-show-nak meg a csatornának jó, mert akkor visszamenőleg mégse annyira píáros húzás, hogy a Kóka miniszter is nyilvánosan szerelmes, Batiz Andrásnak pedig hamarosan politikailag korrekt gyermeke születik politikailag korrekt házasságából.
Mondhatnánk, hogy ilyen a magyar: nem lehet a kedvére tenni. Hiába mennek olykor kicsit demokratikusabban a dolgok, ő rögtön azt keresi, mitől lehetne mégis paranoiája.
Csakhogy szegény magyart annyiszor beültették már a hintába, hogy már szédül tőle. Így azután hol gyanakszik, mindenfelé kelepcét sejt, hol maga követeli, maga szavazza meg, hogy tisztességgel meg legyen vezetve. Nem mintha utóbbitól boldog és elégedett lenne, hanem inkább afféle „lássuk, mire megyünk ketten” alapon rontja tovább a helyzetét.
Mert a magyarban, ha hintáztatásról van szó, sokoldalú partnerre lel minden hintáztató. Így azután ma is majd mindenki szem az illyési láncban, amelynek a boldogabbik végét többnyire kontraszelektált illetők cibálják ide-oda. Mégis majd mindenki készséggel elhiszi saját magának és a hintáztatóknak, hogy az élet errefelé nem is mehet másképp, csak a fentieknek megfelelően jó előre leosztott szerepek szerint.
Ha valaki mégis kitépi magát ebből a beteg körtáncból, azt kiutálja, agyonhallgatja, partvonalra küldi az úgynevezett szakma, örülhet, ha a bulvárlapok még nagyobb marhaságokat írnak össze róla, mint a szolid beilleszkedőkről, így lehet alkalma rá, hogy mint csudabogarat, fekete bárányt beszélgetős műsorokban is mutogassák, és ideális csillagállás esetén néhány ép és helytálló mondatot is elmondhasson magáról. Oláh Ibolya éppen így járt, vagyis inkább így jártak vele a jóakarók.
Mert Ibolya a Szulák-show-ban elmondhatta, hogy nem készült öngyilkosságra a bulvár lapok immár megszokottan szállongó híreivel szemben, visszaköltözött Tiszadobra, nem ragaszkodik ahhoz, hogy futtatott sztár legyen, nem kér a bennfentes segítségből, inkább jó, igazi zenékkel akar visszatérni a harmadik lemezén, akkor is, ha ebből nem tud megélni. Nem jó jel, ha őt hallgatva arra gondolunk, honnan veszi ez a fiatal nő mindehhez a bátorságot a mai világban. Hogy merészeli újra és újra bármi áron visszavenni a szabadságát bármilyen kényelmesebbnek, ésszerűbbnek látszó helyzetben, hogy merészel bízni saját magában és a tehetségében? Ha nem tudjuk, hogy merészel, az azt jelenti, rossz úton járunk, elvétettük az önmagunkhoz vezető ösvényt.
Ezért pedig hiába is hibáztatunk másokat. Szulák Andrea annyit megértett vagy inkább megérzett az egészből, hogy igenis járható ez az út, a naponta felfestett félelmek ellenére egyáltalán nem szükségszerű, hogy kudarccal, teljes ellehetetlenüléssel végződjön.
De azt ki fogja egyszer kimondani végre újra jó sok ember előtt, hogy csak ez az egy út van, amin járni érdemes? Akiknek Ibolya a Hiba című dalt küldte, azokra nyilván nem számíthatunk.
(Szulák Andrea Show, TV2, február 5., 22.15.)