A viasszal tömött kanca, avagy boldogság a szájban

Számos elemzés, mérlegelés előzi meg a döntő lépést, amikor egy cég új piacon próbálja megvetni a lábát. Néha azonban a legnagyobb cégek esetében is becsúszik egy baki az egyik legkényesebb területen, a reklámszlogen megfogalmazásánál, avagy lefordításánál. Egy svéd porszívógyártó a hatvanas évek végén a következő szlogennel próbálta reklámozni porszívóját az amerikai piacon: „Semmi sem nagyobb szívás, mint egy (…) porszívó”. A kínai nyelv sajátosságaira is számos cég ráfázott. A Pepsi a „Come alive with the Pepsi Generation” szlogenjének kínaira való fordítására nem szánhatott túl sok energiát, mert az a következőképpen alakult: „Pepsi will bring your ancestors back from the dead”, azaz „A Pepsi feltámasztja az ön halott őseit”. Emellett több marketinges szakkönyvben is olvasható az az eset, miszerint a Coca-Colát sem fogadták örömmel Kínában, mivel a kínai fordítása, ke-kou-ke-la kifejezés dialektustól függően „harapj a viasz ebihalba” vagy „viasszal tömött kancát” jelentett. A cég végül a „ko-kou-ko-le” kifejezés mellett döntött, melynek értelme szabad fordításban „boldogság a szájban”.
E multicégek gondatlanságáról szóló történeteken én is jót nevettem, egészen addig, amíg márkahű autós lévén gondolatban kacérkodni nem kezdtem egy újabb Chevrolet autó megvásárlásával. Az amerikai társaság magyar nyelvű honlapját tanulmányozva meg is rendeltem egy ingyenes katalógust, hogy még inkább szabadjára engedhessem a fantáziámat. Két hét elteltével telefonon hívtak, s egy Chevrolet-központból udvarias férfihang tett fel nekem a katalógussal kapcsolatos kérdéseket, majd tesztvezetési lehetőséget ajánlott. Igent mondtam, s a pontos időben és helyszínben is megállapodtunk. Ezt követte a történet nehezebb része. Egy szombati napon családostul, ünneplőbe öltözve jelentünk meg tizenegykor az autókereskedésben, ahol nem várt ránk senki sem, így némileg nehezen vettük tudomásul, hogy senki sem jelezte tesztvezetési szándékunkat, sőt a kérdéses típusú speciális autójuk sincs, így csalódva elkullogtunk.
Aznap nem ízlett az ebéd, s lassan teltek a hétvége percei. Gondoltam, hétfőn vagy kedden csak jön egy elnézést kérő telefon, s mivel nem így történt, csak forrt bennem az újságírói vér: jó lenne már az ügy végére járni. Telefonos oknyomozásba kezdek, s nagyon nehezen tudom elérni azt is, hogy ne az ügyfélszolgálatot kapcsolják, mert én inkább a marketing- vagy PR-csoport illetékeséhez ragaszkodnék. Az illetékes férfihang csodálkozik a történetemen, de hallhatóan nagyon megérti a problémámat. Mint tőle megtudom, több társaságnak adták ki bérmunkaként az efféle kapcsolatkeresést, telefonos szervezést, de innentől fogva már én nem tudok neki segíteni, ugyanis nem emlékszem arra, hogy név szerint ki hívott fel engem, s ki ajánlott létre nem jött találkozót. Mindenesetre elnézést kér, s kapok egy ígéretet arra, hogy belső vizsgálatot követően egy héten belül e-mailben értesítenek az egyeztetési probléma okáról.
Azóta már eltelt több hét is, választ sem kaptam, s valójában a kellemetlen történet is feledésbe merült már, csakhogy megcsörren a mobiltelefonom, s egy úr jelentkezett be a Chevrolet-központból. Gondoltam, végre nem kell csalódnom a világ egyik legnagyobb autógyártójában, a klasszikus márkában, végre, ha lassan és ügyetlenül is, de a minőségbiztosítási rendszerek korában kiderül, hogy ki hívott fel engem, s vajon hol akadt el az információja, valamint az is, hogy miért mentünk hiába, s miért nem kaptam a kérdéseimre választ sem. Ám korai az öröm, az úr felteszi a kérdést. „Amennyiben megkapta katalógusunkat, én egy tesztvezetési lehetőséget szeretnék felajánlani.”
A kör bezárult, ez a történet az én „viasszal töltött kancám”.