MI A MAGYAR?

1848-ban a magyar mint faj és mint államfenntartó nemzet majdnem ezredéves államiságának kemény fundamentumát kezdette szétrombolni. […]
Addig senki sem mert egyet kétségbe vonni, azt, hogy ez az állam magyar tulajdon. Majdnem ezerévi fennállása óta senkinek sem jutott eszébe kétségbe vonni a szupremáczia, a kiváltság, a jog és a tulajdon magyarságát, a magyar omnipotencziát és uralkodást, sem azok, a kik benn laktak, sem azok, a kik kívül állottak. […]
Ebben a közgazdasági harczban, mert a faji kérdéseknek itt is folytatása van, a nemzetiségek nagyobb eredménnyel dolgoznak, mint az államalkotó magyar. A faji alapon szervezkedő pénzintézetek és bankok szívósan maguk előtt tartják a czélt: a faji birtokot megtartani, gyarapítani. Azé a haza, kié a föld, ezzel az igazsággal a nemzetiségek rég tisztában vannak. A míg a magyar pénzintézetek a kérdésnek ezen oldalával egyáltalában nem bíbelődnek, mert ők csak a forgalommal, a nagyobb üzlet kimutathatásával vannak elfoglalva, addig a nemzetiségi alapon szervezett pénzintézetek, különösen a románoké, teljes tudattal bonyolítják le ügyleteiket tisztán faji szempontból, mégpedig úgy, hogy a faji érdekek a birtokok elkallódása által csorbát ne szenvedjenek. Más oldalról nagyon is törekednek arra, hogy a román birtokok megnövekedjenek. Ha valaki fáradságot vesz magának kutatni a statisztika útján e harcz 20–30 esztendei eredményei után, meg fog győződni arról, hogy a míveltség alantabb foka, a közgazdasági elmaradottság és a nagyobb szegénység daczára a román földbirtok száma tetemesen megszaporodott. Mert ebben a tekintetben az Albina megalapítása óta Erdélyben egy tudatos román faji közgazdasági politika érvényesül: megtartani a román birtokot és azt minden adott alkalommal gyarapítani is. […]
A magyar pénzintézetek, a magyarság maga ezt a tudatos politikát minden előnyök és kedvezmények daczára érvényre juttatni nem tudják vagy nem is akarják. A magyar faji politikát a pénzből nem csinált; és ez elég baj. Mert más minden üzletét, spekuláczióját a faji érdekek szempontjából csinálta meg, s az eredmény az, hogy a faji érdekeket lényegesen előmozdította. A nagy liberalizmus semmiféle téren be nem vált. A nagy liberalizmus előnyeiből mások rabszolgajármot készítenek lassanként azok számára, a kik a nagy liberalizmust hirdették. A magyar nagy liberalizmusából mások finom hálót fonnak a magyar számára, a kik a legnagyobb liberalizmust hirdetik és érvényesítik. […]
Egész Európában, mondhatjuk, az egész világon egyedül a magyar államban van divatban a hazafiatlanságot honorálni. Egy tömlöczből kiszabaduló mártír, egy Bukarestből hazaérkező cselszövő és áruló a magyar hírlapírók tömege által van meginterwievolva; mondásait, nézeteit hirdeti minden magyar hírlap, és az illető közmegvetés helyett a közirigység tárgya lesz. Ez a magyar liberalizmus végzetes sokakra nézve. Ez a liberalizmus a jó anyagot inficziálja. Ha valaki a magyarság előtt mint áruló, mint összeesküvő közmegvetés helyett tekintélyben nagyobb, a társadalomban irigyeltebb és szavainak nagyobb súlya van, mint bárkinek másnak, ugyan mi szükség van abban az államban a hazafiságra, a nemzeti állam eszméihez való hűségre, az egy nemzet fogalmában való hitalkotásra, a mikor ezzel csak a magyarságnak nyerjük meg egykedvű tetszését, míg a másik állásponton mint áruló, mint cselszövő, mint állambontó nagyok lehetünk a fajok előtt, de nagyok a magyarok előtt is, a kik megvetés helyett igen természetesnek tartják, hogy az államban, ha valaki nem magyar, nem magyar, tehát alkotmányellenes politikát is csinálhasson egész a hazaárulásig vagy még azon túl is. […]
És ha mi ezeket az eredményeket tekintetbe veszszük, múlhatatlanul arra az eredményre kell jutnunk: igenis a hazai románságnak elsősorban nagy oka van a magyaroknak Európába való bejövetelét megünnepelni.
Ha a magyarok be nem jönnek Európába, ma keleten nem léteznék román nemzet és virágzó román állam.
Ezért a románságnak nagy oka van a magyar millenniumot megünnepelni.
(Moldován Gergely: A románság, I–II., 1896)