Táguló határ

k ö n y v e s h á z

A Széphalom Könyvműhely gondozásában nemrég látott napvilágot a nálunk méltánytalanul kevéssé ismert, 75 éves Wieslaw Mysliwski Látóhatár című nagyregénye. Pedig a XX. századi lengyel széppróza kiemelkedő tehetségű mesterének életműve nem is olyan terjedelmes: öt regény és négy dráma – a kisebb jelentőségű forgatókönyveket, egyéb írásokat nem számítva. S ebből a termésből a közelmúltig csupán a Pásztorkastély jelent meg magyarul – 1986-ban a Magvetőnél Fejér Irén remek fordításában. (Alighanem az ő nyelvi leleménye a cím is – a szó szerinti „kastély” [Palac] helyett a vadászkastély analógiájára született Pásztorkastély, amely egyúttal arra is utal, hogy a könyv főhőse egy pásztor, aki a háború elől elmenekülő uraságok üresen hagyott kastélyában éli át a könyv egész cselekményét.) Mysliwski hét európai nyelvre lefordított Kő kövön (Kamien na kamieniu) című regényéből csupán részleteket közölt a Nagyvilág 1988-ban.
Ezért aztán külön öröm felhívni a magyar olvasók figyelmét az 1996-ban kiadott, tíz évig írt Látóhatár című, most már magyarul is hozzáférhető könyvre, amely 1997-ben elsőként kapta meg az akkor alapított igen rangos Nike-díjat. (A következő években többek között olyan nálunk is ismert szerzők kapták meg, mint Czeslaw Milosz, Tadeusz Rózewicz, Andrzej Stasiuk.)
Mysliwskit a háború utáni lengyel irodalom úgynevezett népi-paraszti vonulatának képviselői közé szokás sorolni. Ez az irányzat azonban a századforduló idealizált, wyspianskis paraszthőseivel szemben a második világháború után identitásukat vesztett, gyökereiktől sokszor erőszakkal megfosztott, alkalmasint városba szakadt falusi emberek kínjait, útkereséseit ábrázolja. Mysliwski a Látóhatárban, de már korábbi könyveiben is túllép e népi-paraszti irodalom társadalmi kérdésfelvetésének határain filozofikus, antropologikus emelkedettségével, autonóm látásmódjával, kifinomultan megérlelt nyelvezetével. A paraszti látásmódot az az írói meggyőződés őrzi, miszerint a falusi kultúra az emberi lét örök értékeit hordozza, olyan egyetemes erőket, amelyek lehetővé teszik saját sorsunk alakítását. Ez a meggyőződés ötvöződik azzal a filozofikus gondolattal, hogy az ember önismerete a sorsa elleni lázadás során formálódik.
A könyv címe is ebből a nézőpontból értelmezhető: hogyan tágul az ember látóhatára gyermekkorától kezdve az újabb és újabb tapasztalatok révén. Az író látszólag megadja magát, szabad folyást enged a hol humoros, komikus, hol drámai vagy melankolikus, igen gyakran ironikus hangvételű eseményeknek, valójában azonban nagyon is pontosan kijelölt helyük van ezeknek az epizódoknak a regény szerkezetében. Az olvasó számára a cselekmény nem okoz meglepetést – Mysliwski egy-egy történet elmesélésekor már az elején közli a végkifejletet, mintegy a végéről kezdi a mesélést. A történet feszültségének elmaradásáért kárpótol bennünket a mesélés, az olvasás adta tiszta öröm, főleg pedig a nyelv. A kezdetben kaotikusnak tetsző helyzetek körről körre egyre áttekinthetőbbek lesznek. Az izgalmas cselekmény helyett tucatnyi nagyszerű portrét, emlékezetes, remek életképet, jelenetet kapunk.
A Látóhatár önéletrajzi regény, de ez nem fontos az olvasó számára, lehetne fikció is, a lényeg a könyv művészi értéke, a szinte zenélő nyelv, az írónak a szó mágikus erejébe vetett hite. Elismerés illeti a fordító Józsa Péter heroikus munkáját.
És olvasás közben mi is visszakapjuk megtépázott hitünket abban, hogy napjainkban is lehet még klaszszikus értelemben vett elbeszélő prózát, mi több, ötszáz oldalas nagyregényt írni. És belefeledkezve olvasni.
(Wieslaw Mysliwski: Látóhatár. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2006. Ford.: Józsa Péter. Ára: 2900 forint)