Sarkozy a célszalag előtt

Véget ért az első forduló, s a célegyenesbe fordulva Nicolas Sarkozy tűnik befutónak. A verseny viszont még korántsem ért véget, az utolsó száz méteren rengeteg minden történhet. Főként azért, mert a választási harcban nem csupán az számít, ki edzett többet, és kinek vannak tehetősebb szurkolói. Ez egy kicsit tehetség, előadásmód és külső megjelenés kérdése is. Nicolas Sarkozy azonban minden szempontból nyerőnek tűnik. Talán túlzottan is, ezért kell vigyáznia a befutó előtt, nehogy elragadja a hév.
Ezzel pedig vélhetően nem lesz baj. Sarkozy az a politikus, aki már fiatalkorában elnök akart lenni, s nem fogja engedni, hogy az utolsó pillanatban egy buta elszólás szétrombolja az álmait. Már 28 éves korában Neuilly-sur-Seine polgármestere lett, majd elindult felfelé a ranglétrán, alkalmanként két fokot véve egyszerre. Az 1995-ös választáson Édouard Balladurt támogatta mentora, Jacques Chirac ellenében, s miután ez utóbbi győzött, rossz idők vártak az ifjú politikusra. Aztán kiderült, Sarkozy olyan ügyesen tudja keverni a kártyákat, hogy a kisebb belső botrány még a javára is válhat. Például azért, mert most joggal háríthatja el a felelősséget magáról a lassan, de biztosan hanyatló Franciaország gazdasági gondjai miatt. Annak ellenére, hogy Sarkozy végig részese volt a Chirac-éra döntéseinek, fontos beosztásokban irányította az országot. Most mégis hitelesen tudja előadni azt, hogy ő a változás embere, aki szakít a chiraci időszakkal. Az már csak hab a tortán, hogy mindezek ellenére Jacques Chirac az őt megcsaló politikus mögé állt a kampány során.
Persze Chirac ideje alatt valójában nem alakult ki súlyos válság, de előre sem lépett az ország semmilyen téren. A jelöltek mindegyike azt emelte ki, hogy változtatni kell, szinte mindegy, milyen irányban és milyen módszerekkel, de a csendes, poshadt állóvíz semmiképp nem maradhat. Sarkozy bejelentett gazdasági reformtervezete bizony keményen átalakítaná Franciaországot. Royal egyenesen úgy vélte, Sarkozy „brutális” változtatásokra készül, s aki ezt nem akarja, az inkább őrá szavazzon. Franciaországban jelenleg a munkavállalók sokkal fontosabbnak tartják saját kiváltságaikat, a nekik járó juttatásokat és pihenőnapokat, mint az elvégzett munkát. Persze ezek igen fontos részei az életnek, de az ország mégis úgy épül fel és gazdagodik, ha az állampolgárai dolgoznak. Sarkozy ezt ismerte fel, és ezzel is kampányolt. Ha valaki ragaszkodik a 35 órás munkahéthez, az megkapja, ám ne tagadjuk meg a hosszabb munka lehetőségét az ennél többre vágyóktól. Elmélete szerint új gazdaságösztönző programja több munkalehetőséget teremt majd, s a mérsékelten piacorientált gazdaság segíti felrázni a szociális államhoz hozzászokott országot.
Ségolene Royal épp a másik oldalról közelíti meg a kérdést. A szocialista elnökjelölt karrierje is sokkal esetlegesebb jobboldali vetélytársáénál. Alapvetően a tűz közelébe is úgy jutott, hogy a párt elnökének, Francois Hollande-nak az élettársa, és párjánál összehasonlíthatatlanul szimpatikusabb személyiség. Sőt, kifejezetten jól beszél, igen csinos, s reális alternatívát jelent az arrogáns, néha fölényeskedő Sarkozyvel szemben. A gond csak az, hogy a neki írt programot nem tette teljesen magáévá, s néha gondjai akadnak az adatokkal. Ráadásul nem eléggé dörzsölt politikus ahhoz, hogy a kínos helyzetekből mellébeszéléssel kivágja magát. A program egyébként arról szól, hogy a fiatalokat – akik körében a munkanélküliség az országos átlag mintegy duplája – különféle támogatásokkal juttatná munkahelyhez. Emellett védelemben részesítené a munkavállalókat, erősítené a szociális hálót, s így a polgárok elindítják az ország szekerét felfelé.
A második forduló gyilkos kampányában a kulcs az lehet, Sarkozy el tudja-e hitetni magáról, hogy legyőzhetetlen. Ségolene Royalnak az a feladata, hogy bebizonyítsa, ő le tudja győzni a páholy közelébe jutó jobboldali jelöltet. Sarkozyről sok mindent el lehet mondani, de hogy nem magabiztos, azt nem. Szakértők épp ezért tartják valószínűnek, hogy egy kissé lágyítani fogja az előttünk álló két hétben retorikáját, nehogy pökhendinek, nagyképűnek tartsa a választópolgár, főként az, aki nem rá szavazott az első fordulóban. Például a mindkét jelölt vágyálmaiban szereplő középszavazó, Francois Bayrou híve, akit el kell hódítani, nehogy a másikhoz pártoljon. Ez pedig igen kemény dió lesz. Bayrou-ra főként azért szavazott hétmillió ember, mert nem akarta sem a jobb-, sem a baloldali jelölt győzelmét. A kísérlet nem sikerült, de az a 18 százalék azért igen komoly erőt adott a magát harmadik pólussá kinövő Bayrou-irányzatnak. Tudni kell viszont, hogy a baloldali–jobboldali harcban a középutasok inkább Sarkozyhez húznak, még ha nem is túlzottan heves ez a szerelem. Nyilván a baloldali jelölt is kap bizonyos számú voksot a Bayrou-szavazóktól, de előzetes felmérések szerint ez nem lesz elég neki. Főként azért nem, mert Le Pen tizenegy százaléka, ha nem is egészében, de jórészt Sarkozyt gyarapítja majd. Ezzel szemben Royal a kommunista–trockista–zöld jelöltek szavazatait kaphatja majd meg, akik összesen 10,2 százalékot szorgoskodtak össze.
Talán ezt a helyzetet látva merült fel a gondolat a szocialistákban a Sarkozy-ellenes egységfront megalakítására. Ebben szerepet kapnának az említett kis pártok mellett persze Bayrou emberei is, akik viszont tudják, milyen értékesek, ezért egyelőre semmit nem mondtak az ötletre. A nyílt kiállást valószínűleg Bayrou nem fogja megkockáztatni, egyszerűen nem egyeztethető össze a harmadik út azzal, hogy valamelyik oldal jelöltjét nyíltan támogatja a másik ellenében. Az aquitaniai traktoros talán már a nyárra gondol, amikor parlamenti választásokat tartanak Franciaországban. A mostani 18 százalékot nem felejtik el egykönnyen a választópolgárok, így pártja, az UDF meghatározó erővé válhat júniusban. Ha azonban most valamelyik oldal mellé kiáll, az emberek szemében épp azt veszíti el, amiért sokan választották: a függetlenségét.
Sarkozy és Royal párharcába az utolsó körben bekapcsolódtak a külföldiek is. Romano Prodi olasz miniszterelnök szorgalmazza az egységfront kialakítását Bayrou-val és a többi vörös szövetségessel. Ezzel viszont csak a második kormányfő a szocialista jelölt mellett, José Luis Rodrigues Zapatero spanyol miniszterelnök megelőzte őt, amikor a záró Royal-nagygyűlésen megjelent a színpadon. Silvio Berlusconi olasz exminiszterelnök ugyanakkor Sarkozy mellé állt, s kijelentette, „Angela Merkel német kancellárral összefogva nyugatibbá és atlantibbá tenné Európát”. Az persze más kérdés, hogy ezt vajon Sarkozy is így gondolja-e, vagy egyelőre nem túl sokat foglalkozik leendő szövetségeseivel. Szembetűnő, hogy a kampány során a jelöltek mennyire figyelmen kívül hagyták a külpolitikát. Ez nem politikai vakság vagy udvariatlanság, a franciák mindig így tesznek. Ezt nevezik hexagonjelenségnek, utalva Franciaország hatszögletű alakjára. Ez az alakzat igen stabil, tökéletes forma, amely viszont stabilitása érdekében teljesen bezárkózik. Ami pedig odabenn történik, azt épp egy magyar származású politikus fogja irányítani.