A közkeletű tézis szerint a francia királyok képesek voltak a görvély (nyirokcsomó-megnagyobbodás) gyógyítására, egyszerűen azért, mert Isten őket rendelte minden franciák urának. Az öreg király utódjának minden hatalmat átadott, s közben elmondta azokat a titkos formulákat is, amelyek segítették e betegség legyőzését. Franciaország egy ideje köztársaság, ám az „első polgár” jogai nem sokban maradnak el egy modern királyéitól. Chirac és Sarkozy ugyanis magánbeszélgetéseik során a nukleáris arzenál titkos kódjairól beszélgettek, pontosabban a hadsereg főparancsnokaként Chirac átadta utódjának a modern görvély gyógyításának titkát. Ezzel a szimbolikus lépéssel átruházta a hatalmat Nicolas Sarkozyre, s egyben jelezte a világnak, Franciaország mindig is saját útját fogja járni.
Chirac maga is mindig saját útját járta. Egyike volt Franciaország azon nagy formátumú politikusainak, aki egyedül képes volt megregulázni a teljes politikai elitet. A fiatal Chirac először még a kommunista párt tagja volt, tiltakozott a nukleáris fegyverek elterjedése ellen, taggyűlésekre járt – ne feledjük, ez még az ötvenes évek elején történt! Majd a forradalmi romantika helyett az érvényesülés könynyebb módját választotta, azaz a Nemzeti Adminisztrációs Iskola (ÉNA) diákja lett. Innen kerülnek ki általában az ország szervezetének működtetői, s nem mellékesen a későbbi politikusok is. Az ÉNA-diákok diplomájukkal együtt meglehetősen biztos életutat is kapnak, amely akár egészen az Elysée-ig vezethet.
Chirac tipikus ÉNA-frissdiplomás volt, mikor az 1968-as diáklázadások idején ő tárgyalt a baloldali utcai harcosokkal. A „fiatal farkasok” néven ismert politikai terminátorok mintapéldánya volt, akit még az Asterix képregény is karikírozott, római ruhába öltöztetve, aki tárgyalásos úton próbálja meggyőzni a gall falut ellenállásuk értelmetlenségéről. Chirac mentora Georges Pompidou államfő volt, aki a fiatalembert kedvesen „az én buldózeremnek” nevezte. A buldózer az elnök hirtelen halálakor az Elysée-be segítette a nem gaulle-ista, de jobboldali Valéry Giscard-Estaing-t, aki ezt miniszterelnöki kinevezéssel hálálta meg. Végül nézetkülönbségek alakultak ki a „nagy VGE” és Chirac között, aki ezért 1976-ban, kétéves kormányfői munka után lemondott hivataláról. Lemondásával sem szakadt meg részvétele a nagypolitikában. VGE ugyanis úgy döntött, újra létrehozza a párizsi főpolgármesteri posztot, amelyet még 1871-ben, a kommün idején szüntettek meg. A választáson Chirac győzött az elnök jó barátja ellen. Rossz nyelvek szerint a párizsi városházát a későbbi elnök saját hitbizományaként üzemeltette, az 1977 és 1995 közötti esetleges törvénysértések miatti felelősségre vonás azonban nem biztos, hogy meg fog történni.
Chirac pártja, a Tömörülés a Köztársaságért (RPR) élén maga köré gyűjtötte a jobboldal színe-javát. Fő ellenfele inkább VGE, mint a baloldal volt, s miután vele „végzett”, foglalkozhatott az ideológiai szembenállással is. Először Mitterrand miniszterelnöke, majd kihívója lett. Őt ugyan legyőzni soha nem tudta, ám Lionel Jospint, a szocialisták 1995-ös elnökjelöltjét igen. Más kérdés, hogy Jospin viszont őalatta szolgált kormányfőként 1997-es, végzetes hibáját követően.
Bár az elnöki szék megvolt, a hétéves terminust tartalommal is meg kellett tölteni, ez pedig nem igazán sikerült Chiracnak. Gazdaságélénkítő programja, amely elsősorban a szociális juttatások visszafogását jelentette, óriási tüntetések kirobbanását eredményezte, emiatt visszavonulót is fújt az elnök. Chirac soha nem tudta megmagyarázni a népnek a változtatások szükségességét. Az ő idejében terjedtek el országszerte a tiltakozó akciók, sztrájkolt mindenki, aki részt vett az államigazgatásban és a közszolgálatban. A történelmi hiba, a Nemzetgyűlés 1997-es feloszlatása és új választások kiírása a parlament baloldalivá alakulását eredményezte, nagyon beszűkítve Chirac mozgásterét. 2002-ben másodszor is elnök tudott lenni, kizárólag annak köszönhetően, hogy az egész politikai élet a radikális jobboldali Jean-Marie Le Pen ellen mozgósított. A régi-új elnök terveit megakadályozták a tüntetések, s tudhatta, hogy a lakosság legnagyobb része gyűlöli őt. Bár nem omlott össze a francia gazdaság, a néha kissé túlzottnak tűnő szociális intézkedések következtében egyre kevésbé volt versenyképes Franciaország, Chirac pedig semmit sem tudott tenni ez ellen. Az Európai Unió alkotmányának elutasítása is mélyütés volt Chirac és újjászervezett pártja, az Unió a Népmozgalomért (UMP) számára. Egy évvel ezelőtt Chirac már valószínűsítette, hogy nem fog indulni a 2007-es elnökválasztáson. Talán ennek a döntésnek köszönhetően születhetett a megállapodás Sarkozy és Chirac között, amely szerint soha nem fogják vizsgálni a párizsi főpolgármesteri időszak pénzügyeit. Sarkozy mindenesetre felháborodottan tagadta, hogy ilyen egyezség létrejött volna. Chiracra mindenesetre úgy emlékeznek vissza az emberek, mint az ország tekintélyét vesztett és korrupt elnökére, elfeledve azt, hogy igazából ő alakította ki a jelenlegi francia politikai struktúra teljes egészét, s a buldózer nélkül talán nem állna ilyen stabilan az állam építménye.
origo.hu
Újabb osztrák útzár lehetetleníti el a magyar ingázókat
