Börtön a föld alatt

Richard Bright angol orvos, akinek nevét az általa felismert vesebetegség, a Bright-kór őrzi, 1814-ben beutazta Közép-Európát. Élményeiről négy évvel később számolt be könyvében, amelynek legérdekesebb fejezete a huszonöt éves ifjú orvos keszthelyi tapasztalatait foglalja keretbe.
Este érte el a várost a Vasvár, Zalabér, Szentgrót útvonalon. Bright nem akarta Festetics grófot zavarni e kései órán, a kocsmában készült megszállni, ám az idős gróf – akivel utóbb összebarátkozott – érte küldte jószágigazgatóját, és kastélyába invitálta. Arcképekkel körülaggatott szobájába érve az angol meglepetten tapasztalja, hogy odakinn „különös hangverseny” szól. „Kinyitottam az ablakot, hogy jobban halljam. Végre aztán felfedeztem a zene forrását. A hold bágyadtan sütött a Balaton vizére, és a tó széléről jött a hang, amely nem volt más, mint a lápos és mocsaras parton tanyázó millió béka brekegése…” Ennél jóval kellemetlenebb élménye a helyi börtönviszonyokkal való megismerkedés.
A kastéllyal szemközt áll a börtönépület, melynek „megpántolt és elreteszelt ajtaján” a börtönőr kíséretében léphetett be. „Abban a pillanatban tizenhét alak, valamennyi hosszú magyar ruhában, felkelt a földről, ahol addig ült. A tizenkét négyzetlábnyinál nem nagyobb szobában semmi sem volt rajtuk kívül: sem asztal, sem ágy vagy szék. A levegő és a világosság a falak felső részén levő, több apró ablaknyíláson át jött be. A rabok legtöbbje fiatal ember. Volt, akit hét vagy nyolc évre zártak el…” Ezután egy másik terembe lépnek be – „a börtönőr a kellemetlen szag ellensúlyozására füstölgő fazekat vitt előttünk” –, melyben szalmaágyon két asszonyt lát. „A padló közepén vasrács volt. Vezetőm felnyitotta és kezében lámpával leereszkedett előttem a létrán.” Megtudhatjuk, hogy ez a férfi rabok hálóhelye. „A helyiség egyik sarkában vastag, erős láncot pillantottam meg. Körülbelül másfél lábnyi magasságban körös-körül karikák voltak a falba beverve. Éjszakára a rabok lefeküsznek a földre, hármuknak bokavasán keresztülfűzik a láncot, és átvetik a karikán, majd további három rab után a második karikán húzzák át, és így folytatják körbe az egész teremben. A lánc végét lakattal összecsukják.” A derék angol borzongva gondolkodik el azon, milyen lehet esztendőkön át ebben a helyzetben aludni a nyirkos és sötét föld alatti tömlöcben…
Bright ezután kevésbé komor témákra tér át. Bemutatja a varsás halászok munkáját, majd a gróf bivalycsordáját, amelyet többek között arra használnak, hogy a helybeli – meleg forrás táplálta – tó levezető csatornáját, mely gyakran eldugul a benne burjánzó növényektől, megtisztítsák. Belehajtják a bivalyokat a vízbe, és „az állatok hol előre, hol hátrafelé mozognak benne. Kitépdesnek és letaposnak mindent, ami idővel eltömné a csatornát…” Meglepetten ír arról, hogy a grófnak van egy teknősbéka-keltető és -nevelő telepe, ahol a Balatonban gyakori mocsári teknősök tenyésznek. „Magyarország más részében ugyancsak szép számmal élnek teknősbékák, különösen Füzesgyarmat határában és a Tisza lápjaiban. Ízletes csemege lévén megfogják és alkalmas helyen tartják őket. A keszthelyi telep körülbelül egy hold területű. Árkok és tavak vannak rajta, melyekben az állatok legelnek és csúsznak-másznak.”
Még ennél is jobban meghökkenti a teknőcök tanyahelye közelében kerítéssel elzárt telep, ahol éti csigákat tenyésztenek. „A csiga itt is, Németországban is keresett cikk, de Bécsbe is jut belőle. Ott rendesen zsákszám rakják ki a piacon a bab, a lencse és a szarvasgomba mellett…”