Fejétől illatos a hal

Minden hangos a dadaista Magyarországon. Mintha csak egyetlen nagy Fókusz vagy Aktív volna a Magyar Köztársaság. Most éppen az Amnesty International leckéztette meg bulvárkormányunkat: nem helyes békés polgárokat rendőrileg végigverni. Ép ésszel ezt eddig is mindenki tudta: régen rossz, ha valakinek egy tekintélyes nemzetközi szervezet angol nyelvű jelentése szükséges ahhoz, hogy elhiggye.
Emlékeznek még a kancelláriaminiszter által a kamerák kereszttüzében szótagolva felolvasott terrorveszélyre? Erre hivatkozva tartották központi megszállás alatt a Kossuth teret, hogy az ellenzék ne tudjon ott alkotmányosan tüntetni; sőt nyomatékul egy hajnali géppisztolysorozat is érkezett a büszke rendőrpalotára. Tettes azóta sincs: a rendőrségünk még saját magát sem képes megvédeni, nemhogy bennünket. (Még jó, ha meg nem kívánja lányainkat hajnalok hajnalán.) Volt viszont még aznap délelőtt gyors kormányfői sajtótájékoztató a kilyuggatott helyszínen, ahová az újságírókkal együtt besodródott egy internetes blogger is, aki idétlen politikai performanszairól híresült el. A világhálós naplóíró aztán ki is fejtette: olyan közel állt kormányunk szigorúan védett fejéhez, hogy ha van nála pisztoly, akár likvidálhatta is volna. Ennek hiányában viszont csak kérdést tett fel neki. Nos, ezt a hivatásos jópofát tette ártalmatlanná a minap diadalmasan a nyomozó hatóság: valaki hallgatózott egy liftben, riasztotta őket, s le is foglalták a tréfamester ismerősének lakásán a robbantásra alkalmas eszközöket, ahol emberi csontokat is találtak. A városon végigszaladt a hír, hogy a sírjából kilopott és részben újratemetett hajdani véreskezű pártfőtitkár földi maradványait találták meg – de a csontok egy másik kegyeletsértés részét képezték. Azzal már nem dicsekedett el a rendőrség, hogy a bloggernek a pukkanóanyag állítólag ahhoz kellett volna, hogy közkedvelt miniszterelnökünk győzelem napi zéró tolerancia happeningjét megzavarva eljátssza az említett pártfőtitkár feltámadását. Az ateista diktátor esetében ez stílustörés, de miután a felesége szentolvasóját is árverésre bocsátják, már ez sem tartható teljes képtelenségnek.
Az aktuálpolitikai hátsó szándékkal blöffölő kancelláriaminiszternek most szégyenszemre az általa felügyelt titkosszolgálatokban kell szétcsapnia, ahol milliárdos vámcsalásokkal, újságírók megfélemlítésével foglalkoznak. Hazahozták Karcsikát, de mellékesen csempésztek is ezt-azt. Nyilván emiatt nem értek rá a Teve utcai lőgyakorlattal s egyéb macerás ügyekkel törődni. Most meg itt van a blogger mint főellenség, akitől még a szélsőséges bloggertárs is hosszú, ideges cikkben határolódott el, bár korábban előszót írt a könyvéhez. Elég gyöngécske felhozatal terrorfenyegetettségnek.
Az emberek persze igazságtalanok: mivel a titkosszolgákat nem nagyon látják, helyettük is a szem előtt levő rendőröket szidják. Már-már el is fogadtam az időközben menesztett országos főkapitány érvelését, amit egy vidéki konferencián mondott nekem. Sérelmezte, hogy lapom csak az alulintézkedő szeptember 17-ét és a túlintézkedő október 23-át emlegeti, míg a szerinte nagyjából eltalált március 15-ét nem. De hát azóta sorozatban jöttek a további védhetetlen blamázsok. Hiába költöttünk rendkívüli milliárdokat közbeszerzés nélkül vízágyúra meg gumilövedékre, a minapi bankrablás alkalmával egy korszerűtlen golyóval a rabló testén át egy vétlen áldozatot is majdnem sikerült leteríteni. Az sem dob fel, hogy a visszaeső helyszínelő nyomozót, aki a banki kamera láttára elcsaklizott pár százezret, elbocsátották a testülettől – ha máskülönben csak felfüggesztett büntetést kap, s még meg is dicsérik, hogy visszaadta a pénzt. Hogy az öt rebiszes által elkövetett nemi erőszak első körben való cáfolási technikájáról már ne is beszéljünk: nem loptak mostanában rendőrautót, nincsenek egyszerre öten szolgálatban, kevesebb mint három éve vannak a cégnél, és így tovább. Talán a volt és leendő rendőri felső vezetés is hallott olyan esetekről, hogy az alulfizetett és alulmotivált rendőr szabadidejében szolgálatba helyezte magát, s kiállt kicsit saját zsebre büntetgetni az autósokat. S ha azonosító nélkül lehet a népet véresre verni, miért ne lehetne alkalomadtán meg is erőszakolni?
A rendőrök között persze kiváló jellemek is vannak: magam is ismerek olyanokat, akikért a tűzbe tenném a kezem, sőt ha úgy adódik, még a pilótaülésbe is beülök melléjük. De az egész valahogy nem áll össze. Jelenleg az országban – teljes joggal – rendőrellenes hangulat van, de a kormánypolitika még ezt is ki tudja használni önnön sikamlós céljaira. Jellemgyenge miniszterelnökünk, aki ősszel nem fogadta el alkalmatlan, ingoványos múltú rendészeti miniszterének lemondását, most – érzékelve a közhangulatot – gondolkodás nélkül lapátra tette a két, addig ajnározott főkapitánnyal egyetemben. Ő maga viszont szeretne intakt maradni a folyamatos gyalázatban.
Pedig az egyenruhára igencsak ráfröcscsent az a váladék, amit a felül levők erkölcstelensége és gátlástalansága termelt. Fejétől illatos a hal. Ezért lop a nyomozó, ezért rabol embert a rendőr, ezért óhajt erőszakos szerelmet a rebiszes. Mindeközben alig marad energia egy lakásfeltörés ügyében nyomozást indítani. Az egyedülálló hölgynek, akit éppen akkor rámoltak ki, mikor a műtőasztalon feküdt, az időzítés miatt konkrét gyanúja is van, de a testület lebeszéli: még a végén ő marad rágalmazásban. Ugyanakkor viszont van kapacitás végigcsinálni az eljárást a tévériporterrel szemben, a lőszerrel való visszaélés nevetséges vádjának ügyében, csak mert azt közvetítette: milyen pipogya volt a rendőrség a tévészékháznál, miközben a felmentő seregeket a szomszéd utcákból a balhéra éhes hatalom nem engedte bevetni.
Ezúttal talán nem kellene olyan könnyedén átlépni az eseményeken. A magam részéről nem tudom méltányolni, hogy a tízparancsolat majd minden pontjával hadilábon álló kormányfő szorult helyzetében menesztette kedvenc pécsi tudszoctanárát. Nem tudom a jelenséget „a forradalom felfalja saját gyermekeit” jelmondat szellemében szemlélni. Miért áll meg itt a folyamat? A tévéostrom idején nem a rendészeti miniszter kézivezérelte a politikai segédeszközzé züllesztett rendőrséget, hanem – televíziós tanúvallomása szerint! – maga a miniszterelnök. A rebiszes kemény legényeket sem csupán a pandúrromantikát felélesztő rendőri vezetők elvtelensége bátorította, hanem a kormányzati csúcsvezetők határtalan cinizmusa is (beleértve a koalíciós kispárt leköszönt elnökét, aki úgy lapít most, mint liberális érték a fűben): a békés polgárokra indokolatlanul támadó karhatalmat szerintük nem felelősségre kell vonni, hanem kitüntetésekkel és jutalmakkal elhalmozni. Ama banki tolvajlásban, hajnali csoportos erőszakban nemcsak a megtévedt rendőrök, de a kormánypolitikusok is ott vannak. Ott kibicel mögöttük a minden körülmények között lojális értelmiségi elit, és ott nyomul az első sorban maga az erkölcsrelativizáló miniszterelnök is, aki leghűségesebb embereit is csuklás nélkül beáldozza, ha az irháját kell mentenie. Saját magával szemben nincs zéró tolerancia. Igaz, még nincs három éve a székében.
Ilyen nincs, és mégis van – mondjuk a rádiós sportriporterrel együtt. Egyszerre szeretnénk több és kevesebb rendőrállamot: zéró toleranciát a bűnözőkkel szemben (beleértve a bűnöző rendőröket és politikusokat is), s teljes szabadságot például a sajtónak. Dadaországban elég volt a nonszenszből. Több kell: az értelem.