Osztó az van

Nem érti, hogyan utazhatott szabadon akkor, amikor Magyarországon talán senki nem tehette meg, hogy úgy jár Las Vegasba, „mint más Cinkotára”. Azt sem érti, miért nem szervezték be sem egyik, sem másik oldalról. „Hülyének néztek, vagy mi a túró?” – tűnődött lapunknak a Korda-villában maga a ház ura, Korda György táncdalénekes. Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét sem értette, azt sem értette, hogyan kell érteni. Mint fogalmazott: az énekes mindig az állampolgár fölé kerekedik benne. Interjú tehát az énekessel, akinek ugyanakkor Tasnádi Péterék vigyáztak parkolójára, villájában „egyeztető megbeszéléseket” folytattak baloldali politikusok, és akinek minden vágya, hogy pókerasztalhoz ültesse a Fideszt és az MSZP-t.

Impozáns ez a szálloda. Még az ön tulajdonában van?
– Igen. Nagyon szeretjük. Még 1991 novemberében építettük, azóta az én tulajdonomban van. Nagyszerű fiatal csapatom van, nagyon meg vagyok elégedve vele.
– Nyolc éve, 1999-ben arról cikkezett a sajtó, neves üzletemberek, politikusok járnak ide, hogy napi kérdésekről egyeztessenek. Előfordul még ilyen „egyeztetés”?
– Áá. Az is egy furcsa dolog volt, kibéreltek egy alsó helyiséget, szendvicset ettek, kávét, üdítőt ittak.
– Kik vettek részt ezeken a találkozókon?
– Egyszer én is részt vettem egy ilyen eseményen, mert érdekelt, miről van szó. Gazdasági kérdésekről tartottak előadásokat különböző szaktémákban. Hack Péter SZDSZ-es politikussal például találkoztam egy előadáson.
– Tasnádi Péter volt az egyeztetések szervezője, ha jól tudom.
– Ő kérte magát a helyiséget. Őt egyébként is ismertem, mert idejárt kártyázni.
– Annak idején Tasnádi volt sógorának a magánnyomozó cége védte a Hotel Villa Korda parkolóját, ez most is így van?
– Soha nem védte. A kilencvenes években a hotel parkolójából sok autót loptak el, úgyhogy megkértem Tasnádi Pétert, „Péterkém, tegyük már ki a vállalkozásod cégérét, hátha elriasztja a bűnözőket”. Ez meg is történt, és utána már nem tűnt el egyetlen kocsi sem.
– Május elsején ünnepelte énekesi karrierjének ötvenedik évfordulóját. A színpadon önt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke követte. Szépen sikerült a jubileum?
– Hála a jóistennek, óriási rajongótáborom van, majdnem százezer ember volt kint. Nem fél órát, másfelet énekeltünk, egy test, egy lélek voltunk a közönséggel, nagyon sok fiatal volt ott. Nem tudtuk egyébként, hogy ki előtt fogunk énekelni.
– Önnek is meglepetés volt, hogy a kormányfőt kell felkonferálnia?
– Nem úgy volt meglepetés, én tudtam, hogy beszédet fog mondani, csak nem tudtam, mikor.
– Beszéljen egy kicsit pályafutása kezdetéről! Mikor dőlt el, hogy a szórakoztatóiparba kerül?
– Semmi munkához nem fűlt a fogam, azt hittem, hogy az éneklés az egy könnyű dolog, laza siker. Felmegyek a színpadra, enyém a dicsőség, enyém a pénz, karomba omlanak a nők.
– És nem így volt?
– Az elején még semmiképp, az első fél évet 18 évesen ingyen, de boldogan dolgoztam végig, a szüleim tartottak el. A Buda Gyöngyében fellépésenként negyven forintot kerestem, halkan súgom meg, hogy tíz forintot le kellett adni a szervezőnek. De ez nem érdekelt, jól éreztem magam, szinte azt kell mondanom, hogy a rendszerváltozásig azt sem tudtam, hogy hol élek.
– Úgy tűnik, nem korlátozták önt semmiben az előző rendszerben.
– Így van, semmiben nem korlátoztak, nem voltak anyagi gondjaim, nem figyeltem oda semmire, csak arra, hogy színpad, siker, élet. Hetvennégyben a Rózsadombon volt az első házam, a szomszéd felajánlott nekem egy 300 négyszögöles telket, négyszögöljét 500 forintért, ma 500 ezer egy négyszögöl. Ha üzletiesen gondolkodnék, ma milliárdos lehetnék, de engem ez soha nem érdekelt. Nagyon szerettem a festményeket, a hetvenes években Kádár Béla-képeket például ömlesztve ezer forintért lehetett venni, ma ötmilliónál kezdődik a kikiáltási áruk egy aukción. Én akkor három darab Fenyő A. Endrét vettem tízezerért, ennyiért adtam el tíz év múlva. Félreértés ne essék, ez engem egyáltalán nem bánt, csodálatos dolgok történtek velem az élet folyamán. Bőven elég nekem, amit elértem.
– Hihetetlen, hogy ennyire szabadon élhetett, mozoghatott a szocializmusban. Ön milyennek látta azt a rendszert?
– Nézze, gyermekként úttörőingben énekeltük, hogy „éljen május elseje”, középiskolában, igaz, hogy volt a KISZ meg ilyesmi, de én nem is hallottam róla, azt se tudtam, hogy mi ez, de nem is érdekelt, nem is hívtak oda. Érettségi után rögtön énekes lettem, tehát semmit nem tudtam arról, hogy mi történik. Hogy mennyire nem tudtam semmit, egy példával mondom el önnek: nyolcvankilencben Ausztráliában turnéztunk a feleségemmel, és a konzul meghívott ebédre, majd elkezdte bírálni a rendszert és Kádár Jánost. Én odasúgtam Klárikámnak, ne mondjál semmit, vigyázz, ez agent provocateur, pedig ő egy diplomata volt, aki tudta, hogy történelmi változások lesznek Magyarországon. Nekem fogalmam sem volt arról, hogy ez megváltozhat.
– Azóta azért nyitottabb a politika felé, MSZP-s rendezvényeken például rendszeresen részt vesz. Honnan eredeztethető ez a változás önben?
– Ez onnan ered, hogy meghívtak.
– De mikor, ki, hogy?
– Őszintén megmondom, nem emlékszem. Akkor is felléptem nekik, amikor a Fidesz nyert, akkor is, amikor ők.
– Nem érzi úgy, hogy elkötelezi magát azzal, hogy rendszeresen részt vesz szocialista pártrendezvényeken?
– Politikailag nem vagyunk és nem lehetünk elkötelezettek, de van feladatunk.
– Ezt hogy érti?
– Megmondom, hogy értem. Most úgy érzem, nagyon komoly és nemes feladatom van, mert a szavam eljut idősebbekhez, fiatalabbakhoz, és az ország bajban van. Gazdaságilag nem tudom, hogy, de morálisan biztosan. Nekem ott a helyem a vártán. Évek óta minden műsoromat a Barátok, amíg élünk című dallal fejezem be, ez üzenet, azt szeretném, hogy ez így legyen. Hogy a megosztottságnak vége legyen, mert ez egy borzasztó dolog, rosszul viselem. Ahogy egy cikkben írták rólam, Korda György a híd múlt és jelen között, ennek szeretnék megfelelni. Nekem mindegy, ki milyen politikai beállítottságú.
– Ez azt jelenti, hogy akár fideszes rendezvényen is fellépne?
– Bármikor, bármikor. A Nap-keltében találkoztam Kósa Lajos debreceni polgármesterrel, aki mondta nekem: „Gyurikám, all in!” Erre én azt feleltem: „Lajoskám, ha te ennyire szeretsz engem, miért nem hívsz meg egyszer a virágkarneválra?” „Gyurikám, már ott is vagy a zsűriben.” Mondtam: „Nem a zsűribe! Énekelni.” Jövőre ott leszek. A debreceni poker opent egyébként együtt nyitjuk meg Kósa Lajossal, a Fidesz tótumfaktumával. Én onnan indulok ki, hogy számomra nincs se jobboldal, se baloldal, mert mindkét oldalról feltételezem, és tudom, hogy feladata Magyarországnak felemelkedést biztosítani. Kikérem magamnak, hogy a társaságomban bárki is arrogáns, illetéktelen szavakkal illesse az ország vezető politikusait, akár Orbán Viktort, akár Gyurcsány Ferencet. Akkor elmegyek.
– Szokott kártyázni politikusokkal?
– Nem, de egyik legnagyobb vágyam szervezni egy pókerpartit a Fidesz és az MSZP prominensei között, olyan csodát tudnék velük tenni.
– Ön osztaná a lapokat?
– Nem, csak közvetíteném. Osztó az van.
– Morális válságról beszél. Sólyom László a miniszterelnök őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése után használta ezt a kifejezést. Mit gondol Gyurcsány szónoklatáról, annak stílusáról?
– Nagyon nehéz elmondani, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban, nagyon rossz időpontban, rossz helyzetben hangzott el az a kijelentés. Nem ismerem az egész beszédet, csak a kiragadott részeit, de amikor meghallottam, azt kérdeztem, mi ez a hülyeség, miért volt erre szükség, hogy kell ezt érteni. Mert nem értettem igazán, hogy kell ezt érteni, hiszen bizonyos kijelentéseknek nem csak egy értelmezésük lehet. Ami bennem lejátszódott, az a megdöbbenésen kívül az volt, hogy nem értem. Igazából most sem értem, de borzasztó szerencsétlen dolog, hogy ez megtörtént, és ilyen társadalmi konfliktus lett belőle. De ez már túlmegy az én politikai belelátó képességemen is. Az énekes bennem mindig felülkerekedik az állampolgáron, és az énekesnek ugyanolyan kedves a fideszes, MDF-es, SZDSZ-es, MSZP-s rajongó.
– Vannak politikusok, akik azért közel állnak önhöz valamiért?
– Vannak nagyon kedves politikusaim, akikkel bizonyosfajta dolog összefűz. Például negyvenéves művészi jubileumomra kaptam első állami kitüntetésemet Kiss Pétertől, a kereszt a csillagokkal. Kellemes, baráti élmény ez. Csintalan Sándorral is nagyon jó a kapcsolatom, függetlenül attól, hogy ő most a Hír Televízióban dolgozik, megmaradt barátomnak.
– A régi pártelittel nem állt kapcsolatban?
– Nem is ismertem őket, egyet se. Egyszer az operettszínházban voltam, a hetvenes évek elején volt, hirtelen azt vettem észre, előttem áll Kádár János, kezet nyújtott, és azt mondta: „Jó napot, Korda elvtárs!” Ennyi volt a kapcsolatom. Szerintem a mostani politikai gárda sokkal közvetlenebb mindkét oldalról, és jó kapcsolatot ápol a művészvilággal.
– Ötvenhatban tizenhét éves volt, akkor sem foglalkozott a politikával?
– De, akkor nagyon foglalkoztam, drága szüleim bezártak a fáskamrába, a pincébe. Fogalmam sem volt, miért tették ezt, aztán rájöttem, hogy féltettek, nehogy az osztálytársaimmal tartsak. Tizenhét éves gyereknek mi köze lehet a politikához, csak annyi volt, hogy éltem, de nem tudtam, mi történik.
– Hogyan lehet az, hogy a határok le voltak zárva, a vasfüggöny leengedve, ön pedig kedvére utazgathatott, ahova akart?
– Igen, csodálatos, érdekes, csodálatos dolog volt. Ez engem is hallatlanul meglepett most így utólag, akkor olyan természetesnek vettem. Állandóan Amerikában meg Kanadában voltam, 1974-től úgy jártam ki oda, mint más Cinkotára, később a feleségemmel együtt. Úgy vegye, ahogy mondom, az életben senki egy bőröndömet nem nézte meg utazgatásaim során. Soha senki nem jött oda hozzám, hogy Korda úr, mondjon már néhány kedves szót, mi is van odakint, pedig nálam alkalmasabb embert nem lehetett volna találni arra, hogy beszervezzenek. Ma már szinte sértőnek érzem, hogy ez senkinek eszébe nem jutott. Hülyének néztek, vagy mi a túró?
– Mégis miért lehetett az, hogy járhatta a világot, és nem kértek cserébe semmit?
– Én is gondolkodtam ezen. Szerintem azért, mert borzasztóan nyílt ember vagyok, és rögtön tudták azt, hogy a gazdasági dolgok engem nem érdekelnek, hogy nem csempészek kurrens dolgokat.
– Gondolom, külföldön elég jól megfizették a fellépéseit. A valuta behozatalával sem voltak gondjai?
– Hát persze, nagyon jól fizettek, nem volt probléma ezekkel. Szerintem a másik dolog, amiért ezt megtehettük Klárikával, hogy tudták, mi jó hírét visszük az országnak a világban, a viselkedésünkkel, az életünkkel jó példát mutatunk. Nem láthattak engem sohasem berúgva, nem láthattak a feleségemmel veszekedni vagy verekedni. Jól öltözött, elegáns emberek vagyunk, nem beképzeltségből mondom, de előadásaink mindig sikert arattak, negyvenszer voltam az USA-ban, legalább harmincötször koncertturnén jártam kint. A kanadai Torontóban, a magyarok házában, amire itt akkor úgy tekintettek, mint a mérges kígyóra, többször volt koncertem. Minket ez sem érdekelt, simán felléptünk ott is, bevételért énekeltünk egy olyan helyen, amelyre mint a szocializmus ellenségére tekintettek.
– Utazásai alkalmával olyan nem történt, hogy valaki a vasfüggöny másik oldaláról kereste meg önt, hogy szállítson információkat a magyarországi viszonyokról?
– Soha. Gondolom, azt mondhatták, ez a két bolond ember csinálja, amit szeret, hagyjuk őket békén, nem kell velük foglalkozni. Ha kértek volna valamit, elmondanám, mert miért ne mondanám el, de nem történt ilyen. Volt olyan, hogy egy évig voltam kint – összesen tíz évet éltem kint –, volt, hogy három hónapig énekeltem Las Vegasban, minden pénzemet eljátszottam, végül egy dolgot hoztam haza, egy csuhás szerzetest, aminek ha megnyomtam a fejét, előjött a nemi szerve. Ennyi. Persze ez megváltozott, amikor megismertem a Klárikát, húha, nyolcvankettőtől már együtt jártunk ki, azóta mindenhova együtt megyünk.
– Már-már legendás, mennyire szeretik egymást a feleségével, ritka, hogy két ember ilyen harmonikusan együtt tud élni hosszú éveken keresztül.
– Senki sem értheti meg igazán, hogy erkölcsileg mekkora erő van ebben a kettősben. Úgysem fogják megérteni, ez az asszony miket hozott ki belőlem, sose tudtam, hogy van humorom, ami a fiataloknak tetszik, mindig vágytam arra, hogy meghódítsam a fiatalságot, fiatalon ezt nem tudtam, és most sikerült. Mindig szerettem volna az E-klubban fellépni, letettem róla, aztán öt éve meghívtak, négyezer ember előtt énekeltem, ezt mind Klárikának is köszönhetem.
– Önt tartották a magyar Engelbert Humperdincknek. Mi volt az alapja ennek?
– Akkoriban két nagy sztár volt, Tom Jones és Humperdinck. Fiatal előadóművészként, amíg nem alakul ki az ember saját stílusa, próbálja utánozni a nagy világsztárokat, öltözködésben például. Komoly énekesnek ezektől meg kell szabadulnia, így lettem én Korda Gyuri. Humperdincknek egyébként a múlt évben voltam egy koncertjén Las Vegasban a Belaggio Hotelben, az egy másodrendű dolog, hogy hetvenévesen 150 kiló volt, de amikor elkezdett énekelni, nem értettem, miért nem csináltak full play backet, a legegyszerűbb dalt nem tudta elénekelni. Sírva fakadtam, amikor fél óra múlva Engelbert Humperdinck, a bálvány azt mondta, „barátaim, nincs hangom”, és lement. Saját sorsomat láttam ebben, de ez velem nem történhet meg, mert abban a pillanatban, amikor érzem, hogy nem tudok énekelni, már csak kártyát fogok közvetíteni.
– A kártyaszenvedélye mikortól datálódik?
– Nagypapám tanított meg kártyázni ötéves koromban, nem gondoltam volna, hogy valamikor majd ezzel fogok pénzt keresni, még ha csak közvetetten, közvetítőként is, mint most. Én kerestem meg egy kereskedelmi tévét, hogy vállalnám a műsor vezetését. Mondták, hogy Horváth János lesz a partnerem, a csatorna elnöke, mostani kubai nagykövet, akit nem is ismertem. Kiderült, hogy a riporterek közül senki sem vállalta, hogy velem közvetítsen egy ilyen műsort, na persze mára megváltozott a helyzet.
– Magánemberként is biztosan szokott játszani. Kik a partnerei?
– Hetente egyszer ultizom, egy hónapban egyszer pedig a tévés kollégákkal texas hold’em-et játszunk. A szálloda alsó termeit ma már másra használjuk, úgy néz ki, meg tudok állapodni arról, hogy thai masszázs szolgáltatás is legyen itt, de szigorúan a szó nemes értelmében. A hotel külsejének megújítására is egy csomó pénzt fordítunk, csodálatos műkövek lesznek, és a falak is új festést kapnak. A kártyapartiknak ma már nincs olyan jelentőségük, mint régebben, amikor a Fészek Klubban játszottam csodálatos emberekkel. Csurka Pistával tíz évig, de Kálmán Gyurival, Kellér Dezsővel, Tordy Gézával, Benedek Miklóssal, Csapó Gabival és még rengeteg más emberrel játszhattam. Varázslatos lényük, nagyszerű szellemiségük most csapódik le bennem, most tudom továbbadni mindazt, amit akkor tanultam. Úgy érzem, van még feladatom, hogy azt a szépséget, nemes dolgot, amit kaptam tőlük, megosszam másokkal.

Riporterünk kipróbálhatta Korda György (képünkön) pókertudását. Tíz leosztás után ötöt-ötöt nyert mindkét fél, amikor az énekes „all int” mondott, vagyis az összes zsetonját feltette. Mivel munkatársunknak már a parlamentben volt dolga, gyorsan elfogadta a hívást, de vesztett, és így a riportalany mindent vitt…