Páros 2.

- Ne lógassa az orrát! Halljuk, mi a baj?
– Nincs még egy ilyen balfácán, mint én! Képzelje, tegnapig én voltam Tariska Márton budapesti lakos, aki alkalmi munkából tartotta fenn magát, de elege lett a pénztelenségből, ezért nekiállt felvásárolni a kenyér-, hús, zsír- és szappanjegyeket.
– Ha nem volt pénze, miből vásárolta fel?
– Az az igazság, hogy a jegyeket mind egy szálig loptam. Ártatlan, csökkent látású nénikéket károsítottam meg. Mire 1952 februárjára összegyűlt kétbőröndnyi, eltörölték a jegyrendszert. Tönkrementem.
– Én is rosszul bírom a kudarcot. Volt egy idő, amikor már nem is akartam magyar lenni, és úgy döntöttem, hogy én vagyok Gittfried Lehmann osztrák dragonyos kapitány, aki a bécsújhelyi börtönben teljesít szolgálatot.
– Miért éppen Bécsújhelyen? Közönséges porfészek.
– Ott tartották fogva II. Rákóczi Ferencet, amíg aztán 1701. november 8-án meg nem szöktették. Részt vettem az akcióban. A császári haditörvényszék persze halálra ítélt.
– Ki is végezték?
– Nem gatyáztak. December 24-én végrehajtották az ítéletet.
– Jobban járt volna, ha maga a fejedelem.
– Semmi nagyravágyás! Maga talán szeretne fejedelem lenni?
– Egy időben hajlottam rá. Tavaly télen pár hétig én voltam Ögödej tatár nagykán. Megpróbáltuk Esztergomot elfoglalni. Az egész kórterem könyörgött, hogy legalább éjszaka ne ordítozzak az ágy tetején, mert nem tudnak aludni. Hiába magyaráztam, hogy nem adhatom ki suttogva a parancsokat, amikor én irányítom az egész vérszomjas hordát! Egyébként egyszer már engem is kivégeztek.
– Ezt örömmel hallom! Meséljen!
– Még kezdő koromban azt képzeltem, hogy én vagyok gróf Sigray Jakab, a jakobinus mozgalom egyik vezetője. Simán lefejeztek.
– Politikával nem érdemes foglalkozni. Mindig tragédia a vége.
– Néha nehéz neki ellenállni.
– Most, hogy már nem ön Tariska Márton, kit tisztelhetek az úrban?
– A nevem Orfeusz.
– Az valami szerelmes görög isten, akinek egy szeme van?
– Egy fenét! Magyar milliárdos!
– Nahát! Képzelje, én is éppen pénzeszsák vagyok! A nevem Stencinger.
– A nagy Stencinger? De hiszen az öné fél Magyarország!
– Az igaz, de az öné a másik fele. Ráadásul az a szebbik!
– Valójában még körül se néztem. Legutóbb úgy vettem ötszázezer hektárt, hogy helikopteren elrepültem fölötte. Onnan pedig legfeljebb térkép a táj. Volna egy üzleti ajánlatom, Stencinger úr.
– Csak a lányom kezét ne kérje, mert nincs lányom.
– Adja el nekem a Hortobágyot! De tőlem akár cserélhetünk is! Megkapja érte a Bakonyt. Most vettem bele vulkánt. Ne ijedjen meg, nem működik.
– Sajnos nem fog menni. A Hortobágyon áll a hetvenszobás erdészházam fedett uszodával.
– Kolléga úr! A Hortobágyon nincs is erdő!
– Majd lesz! Az egész Alföldet beültetem mamutfenyővel. Amerikából rendeltem hatszázezer darabot. Tíz méter magasak. Hozzá rengeteg medvét, rénszarvast, tízmillió moszkitót. Minden este tűzijáték lesz, nem az a hülye délibáb.
– Ne gyötörjön! Dupla árat adok a Hortobágyért!
– Felejtse el! Nem adom!
– Adócsaló, irigy disznó!
– Aljas, pizsamás pénzhamisító!
(Vicsorogva összeverekednek.)