Cseresznye

Amiről itt hitetlenkedve olvasni fognak, az H. faluban történt május 31-én. Meleg nap ígérkezett, ezért Trombitás néni korán reggel meglocsolta a virágait. Tele volt a ház cserepes növényekkel, főleg muskátlival. Utolsónak a fadézsában álló öreg leander került sorra a veranda végén. Locsolás közben Trombitás néni azt vette észre, hogy a növény egyik ágáról a csokorban álló sárga virágok közül tojás nagyságú emberi fej lóg alá. Először a reggeli teával bevett vízhajtó mellékhatásának vélte a víziót, de ahogy tovább öntözött, azt látta, hogy a kis fej parányi szemei ide-oda nézegetnek.
– Jézus ereje, ne hagyj el! – sípolta Trombitás néni a falnak hátrálva, mire az apró száj megszólalt.
– Csak óvatosan azzal a vízzel, egész életemben sörös voltam!
– Kicsoda maga? – zihálta rémülten Trombitás néni.
– Néhai Hajgató Sándor szobafestő. De mázolást is vállaltam.
– Néhai? Hogy-hogy néhai?
– Tropára ment a májam, és 1985. október 2-án elhunytam. Három életerős gyereket hagytam az asszonyra.
Trombitás néni lerogyott a veranda lócájára, zsebkendőt húzott elő az otthonkája zsebéből, a szemét törölgette, közben megfordult a fejében, hogy talán ő röppent a másvilágra, és észre sem vette.
– Az én uram is nagyon ivott – nyöszörögte kriptahangon. – A pincében főzte magának a pálinkát, de nem az vitte el, hanem cefrét evett, és kiégtek a belei. Áldott jó ember volt.
– Tessék elhinni, ha újraszületnék, nem innék egy kortyot se. Ötször tört el a bordám, háromszor a karom, mert ittas állapotban lezuhantam a létráról. A néni férje mivel foglalkozott?
– Mindent elvállalt szegénykém, ami adódott. Fuvarozott, fát vágott, permetezett, disznót ölni is hívták. Ha lakodalom volt, ő főzte a pacalt a kondérban.
– Ne is tessék a pacalt emlegetni! Az hiányzik ideát a legjobban!
– Én viszont panaszkodnék, ha volna kinek – pityeredett el megint Trombitás néni. – Annyi gyógyszert szedek, hogy jóllakok vele. Fájnak a lábaim, most is rajtuk a fásli! Nézze meg, szalad a ház körülöttem!
– Hát igen, nem tetszik nekem a veranda fala. Régen volt kifestve, a sarkokban már csúnyán feketedik.
– Egy vénasszonynak így is jó – legyintett Trombitás néni. – Még az uram festette ki a kommunizmusban.
– Milyen anyagot használt?
– Tudom is én! A sánta Prehoda a téeszből lopta ki neki a festéket meg a létrát is.
– Hát kérem, nem úgy kell falat festeni, hogy gyerünk, neki az anyjának! A felületet gondosan előkészítjük, átcsiszoljuk, aztán aláglettelünk. Ha élnék, ingyen megcsinálnám a néninek.
– Az jó volna, mert pénzt nem áldozok rá!
– Gondoljunk csak bele! A nyitott veranda ki van téve az időjárásnak. Télen a fagy rágja, nyáron a meleg szárítja. Ide kültéri festék kell, különben megette a fene. Tetszik látni, mi lett belőle!
Trombitás néni bűntudattal nézte a veranda falát, a tenyerével meg is simogatta, aztán félénk tekintetet vetett néhai Hajgató Sándor apró koponyájára.
– Hogy került a leanderemre? – bökte ki a kérdést.
– Azt én is szeretném tudni! Voltam már falevél, taplógomba, lepke, egyszer húslégy is, de agyoncsaptak.
– Megmondjam, mi szeretnék lenni, ha oda jutok? – Trombitás néni eltöprengett. – Egy szem cseresznye. Mit gondol, sikerülni fog?
– Nehéz kiszámítani. Szerencse kérdése – válaszolta néhai Hajgató Sándor, és egy szempillantás alatt eltűnt a leander ágáról.