Ki mástól kölcsönözné Kabdebó Lóránt az újkor, a vaskor alapvető eszmetörténeti dilemmáit taglaló kötetének címét, mint az univerzalista költőtől, a huszadik század még mindig keveset emlegetett óriásától, Szabó Lőrinctől. A jeles irodalomtörténész-professzor, akinek tavaly augusztus 9-én ünnepeltük hetvenedik születésnapját, korábban lenyűgöző Szabó Lőrinc-hármaskönyvében és számos tanulmányában fejtette föl az élet és halál alapkérdéseivel szembesülő, egyetemes költészet titkait. Új könyvének egyik vezérfonala többek között T. S. Eliot, Ezra Pound, Gottfried Benn, Ady Endre, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor lírájának egyik alapkérdése. A nagy ívű filozófiai, vallástörténeti, kvantumelméleti horizontot magában foglaló kötet az eszmetörténeti és metafizikai problémát elemzi: hogyan értelmezhető a modern, antropomorf gondolkodásnak az a tétele, hogy az univerzum maga a gondolkodó elme – azaz minden jelentős költő, író, filozófus, irodalomtörténész, de még az egyszerű ember szubjektuma is magában foglalja a teljességet. Ha ez igaz, akkor ahány ember, annyi univerzum. Ugyanakkor az univerzum szimbolikusan is, valóságosan is magában foglalón egységes és oszthatatlan.
Ezt a látszólagos kettősséget, amellyel a huszadik század eleji nyugati gondolkodók valójában nem tudtak mit kezdeni, csodálatosan feloldja a kvantummechanika, a keleti filozófia, a hinduizmus, a buddhizmus. És mindenekelőtt a huszadik század gondolati költészete. Amióta költészet a költészet, a vers teremtője mindig a maga „okos fejével” volt kénytelen tájékozódni a világban, s dönteni homéroszi derű és ossziáni ború, romantikus énfölnagyítás és az egyetemességben való feloldódás vagy a szubjektivitás és a társadalomkritikus szemlélet látszólagos végletei között. A modern irodalomban még bonyolultabbá teszi a kérdést, hogy az univerzálissá növelt, az általa megjelenített totalitás árnyékában mégis eltörpülő költői én már-már látszólagossá válik az önkisebbítő iróniától. És a létező–nem létező modern lírai hős cselekedetei idézőjelessé válnak. Prufrocknak, T. S. Eliot antihősének minden akciója hétköznapi, még a szerelmes éneke is látszólag lényegtelen, partikuláris tárgyak körül kering. Kabdebó Lóránt szerint a költészet képes látszólagos ellentétek és végletek összebékítésére. Miközben föltárja a világra leselkedő apokaliptikus szörnyek rémdrámáját, keresi a látszólagos lehetetlent, az elíziumi idill megvalósítását. A látszatellentét a modern elégiában oldódik föl, például Szabó Lőrinc A Fekete Erdőben című költeményében, ahol még messze a napfelkelte, de már: „Ritkúl és derűl az éjszaka”.
(Kabdebó Lóránt: „Ritkúl és derűl az éjszaka”. Harc az elégiáért. Tanulmányok. Csokonai Kiadó, Debrecen, 2006. Ára: 1800 forint)
origo.hu
Felállították az Ország Karácsonyfáját - képek
