Hamásztán születése

Öt nap alatt lezajlott Gázában egy véres hatalomváltás. Az övezetben soha nem volt polgári törvénykezés és hatalomgyakorlás, valójában mindig a fegyverek ereje döntött a vitás kérdésekben. Mikor Mahmúd Abbász, a Fatah és a palesztin nép elnöke, valamint Hálid Mesál, a Hamász politikai vezetője Mekkában kezet fogott, így pecsételve meg a kiegyezést a legerősebb palesztin frakciók között, az egész világ fellélegzett. Egységkormány fogja irányítani a területet, így talán kialakulhat a jövőben egy bizonyos párbeszéd a palesztinok és az izraeliek között.
A kétségkívül hatásos külsőségek mellett azonban valószínűleg leginkább a pénz dominált. Egy neve elhallgatását kérő palesztin tisztviselő szerint az akkori egyezségben „10 százalékban a Kába kő, 90 százalékban a pénz”, mégpedig a szaúdi pénz irányított. Ez pedig úgy tűnik, mára elfogyott. Az Európai Unió is leállította a humanitárius segélyeket a gázaiaknak, amíg meg nem oldódik ez a törvényen kívüli állapot – mintha nem lenne a Gázai övezetben minden törvényen kívül. Jeruzsálemben egyelőre nem érezni semmit a gázai szörnyűségekből. A város keleti, arabok lakta felében ugyanúgy folyik az élet, mint a puccs előtt, itt izraeli katonák tartják fenn a rendet. Az óvárosban azonban minden arab szeme a televízió képernyőjére szegeződik, ahol testvéreik ontják egymás vérét. A helyi araboknak sokkal létezőbb probléma a fal, amely girbegurba nyomvonalat leírva határolja el Ciszjordániát Jeruzsálemtől. A palesztin hatóságok itt a Fatahhoz tartoznak, a Hamász keze nemigen ér el idáig. Az izraeli lapok pedig arról számolnak be, hogy a puccs nyomán kiderül, milyen is a Hamász önkényúrként, s „Hamasztán” új uraitól nem várnak sok jót.
Az egyébként is előtérbe helyezett Mahmúd Abbász most még kiemeltebb szerepet kaphat, mint a „jó” palesztinok vezetője, az egyetlen képviselőjük, akivel Izrael tárgyalni tud és hajlandó. Ciszjordánia úgyszintén Patyomkin-faluként működhet, hogy kiemelkedjen az éles kontraszt a káoszba fulladó, a terroristák által ellenőrzött Gáza és a békés nyugati part között. A Közel-Kelet azonban soha nem fekete és fehér. Akit Izrael ennyire szeret (Abbász), azt a palesztin nép úgysem fogja támogatni. Érdemes megemlíteni még, hogy Izrael Szaúd-Arábiát egyre inkább mint a mérsékelt arab erők vezetőjét méltatja, ám azért Washingtontól azt kérte, hogy ne adjon el precíziós rakétákat Rijádnak.