Kirakatpolitika

Tony Blair megjelenése a közel-keleti porondon kissé a kilencvenes évek elejének amerikai törekvéseire hasonlít. Akkor egymás után olyan személyek ültek le tárgyalni a palesztinokkal – mint Warren Christopher vagy Madeleine Albright –, akik egyértelműen az izraeli érdekeket tartották szem előtt. Egy megállapodást kieszközölni pedig csak úgy lehet, hogy mindkét oldal bízik a közvetítőben. Jelenleg viszont az a helyzet, hogy Tony Blair az iszlám világ szemében az amerikaiak hűséges pincsikutyája volt miniszterelnökként, amikor részt vett az afganisztáni és iraki megszállásban, s nem szólította fel Izraelt tűzszünetre a második libanoni háború kezdetén. Talán ennek a politikai múltnak köszönhető, hogy Ehud Olmert izraeli miniszterelnök – némi iróniával? – azt mondta: Blair tökéletes választás a közel-keleti megbízott tisztségére, mert „kiváló múltja van”.
A volt brit miniszterelnök nemcsak a palesztinok bizalmát tudja nehezen elnyerni (az izraeliek igen erősen bíznak benne, ezzel valószínűleg nem lesz probléma), de a kvartett négy tagjából háromét is. Az ENSZ korábbi főtitkára, Kofi Annan egyértelműen Joschka Fischer volt német külügyminisztert szánta erre a posztra, de a németek most nem rúgtak labdába. Olyannyira nem, hogy bár Frank-Walter Steinmeyer német külügyminiszter képviseli az EU-t a kvartettben, Blair kijelöléséről hivatalosan még nem értesültek, a szociáldemokraták EP-frakciójának vezetője, Martin Schultz is csóválta a fejét, lehetetlen küldetésnek tartva Blair mint a béke küldötte „felépítését”. Az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, Javier Solana közben attól tart, hogy Blair tönkreteszi azt a munkát, amelyet ő végzett az elmúlt évek során. Oroszország ugyan elfogadja Blairt, ám ez inkább azt jelenti, hogy a kvartett napjai is meg vannak számlálva. Moszkva nem szívesen játszik mostanában egy csapatban az amerikaiakkal, diplomáciája pedig egyre aktívabb a térségben. Szergej Lavrov külügyminiszter példátlan módon védelmébe vette a Hamász politikai szárnyát a Gázai övezetben végrehajtott fegyveres hatalomátvétel után, ezzel magára haragítva az izraelieket. Jelezve ugyanakkor, hogy az amerikaiaktól teljesen különutas közel-keleti diplomáciai felfogást képvisel.
A kvartett márpedig igencsak amerikai. Az útitervként ismert békeprogram is egyértelműen amerikai ötlet volt, amelyet a kvartett nevében mutattak be, ám a 2003-as bejelentés óta semmi nem úgy történt, ahogy arra Washingtonban készültek. A jelenlegi helyzetben inkább kvázitárgyalásokon vesznek majd részt az illetékesek. Ott lesz Ehud Olmert izraeli kormányfő, akinek minden nap ajándék a pozíciójában. A palesztinok részéről Mahmúd Abbász, aki úgy adott mandátumot a Fatahnak, hogy a választásokat megnyerő Hamásszal nem egyeztetett, és a parlamenttől nem kért bizalmat a „levegőben lógó” szükségkormánynak. Ezt a két embert köti össze Tony Blair, aki csak golyóálló mellényben léphet majd ki az utcára a Közel-Keleten.