Milyen lehet az író árnyéka? Az alkotóé, aki naponta fölteszi magának a kérdést: van-e a szó legtágabb metafizikai értelmében valamiféle célja, küldetése annak a cselekedetnek, amely mégiscsak értelmet ad életének? Csiki László Az író árnyéka című kötetének egyik esszéjében írja az alkotásról: „Teremtés, de céltalan.” Ám nyomban föltámad benne az önmagát meghatározni vágyó homo sapiens kételye: ha a költészetnek valóban nincs e világi küldetése, akkor az alkotó lebecsüli önmagát, ráadásul semmibe veszi az olvasót. Nem tehet mást a gondolkodó ember, mint hogy Jean-Paul Sartre receptjét követi: újra és újra kitalálja önmagát, de közben tisztában van azzal: nincsenek mindenható receptek, de még szabályok sem. Illetve: mégiscsak vannak, de azokért is magunknak kell megszenvednünk.
Nem várhatunk kevésbé bonyolult anti-arspoeticát Csiki Lászlótól sem, az Erdélyből érkezett, évtizedek óta az anyaországban élő jeles abszurdoid prózaírótól, költőtől, akinek műveiben borotvaélen táncol realitás és szürrealitás. Szellemes tárcanovellákból, alkotás-lélektani meditációkból, konfessziókból, szabálytalan pályatársportrékból, finom rajzolatú, rendhagyó könyvkritikákból álló kötet kellett ahhoz, hogy Csiki László körbejárja fény és árnyék, menny és pokol megannyi tartományát. Miközben beavat bennünket műhelytitkaiba, Vergiliusként, Beatriceként használja kedvenc irodalmi alakjait, leginkább becsült írótársait, valamint számos különös, szép, szomorú nagy és kis embert, akikkel eddigi változatos élete folyamán találkozott. Nyírő József novellafolyamának főhőse, Uz Bence színeváltozásai együtt mutatják meg a legkülönösebb erdélyi magyar, a székely csodálatos tulajdonságait, aki olykor rajongva, máskor utálva szereti nemzetét, s mindenkinél furfangosabb és sebezhetőbb. Csiki eszmei horizontjának zenitjén áll a világ egyik legköltőibb, -balladisztikusabb, -fölemelőbb és
-szomorúbb regénye, a Kő hull apadó kútba, a „jajdoni” Szilágyi István egyedülálló remekműve. Csiki univerzumának legalább ennyire a középpontjában áll a vegytiszta fogalmakkal, pengeéles paradoxonokkal, de még a jól megválasztott, szándékos képzavarokkal is titáni játékot folytató, sokat szenvedett, Ceausescu börtönét is megjárt, korán távozott költő, próza- és drámaíró Páskándi Géza. És kedvelt kortársak, mint a tragikus hirtelenséggel elhunyt, fanyar bölcsességű költő, műfordító Bratka László.
De legalább annyira lenyűgözőek Csiki részben képzeletbeli, részben valóságos találkozásai édesapjának hadifogolytársaival. Szívesen hagyjuk magunkat végigvezetni e belső világon, s miután a kötet végére érünk, nem bosszankodunk azon, hogy látszólag sohasem kapunk egyértelmű választ az írásokban közvetlenül vagy közvetve föltett kérdésekre. Csan buddhista logikával élve: nem a válasz a fontos, hanem az, hogy helyesen tegyük föl a kérdést.
(Csiki László: Az író árnyéka. Vélekedések, vallomások. Kortárs Kiadó, Budapest, 2007. Ármegjelölés nélkül)
origo.hu
Orbán Viktor: Régi és kínzó adósságát teljesítette Magyarország
