Új De Gaulle

Franciaország úgy lépett át a hatodik köztársaság kikiáltásának eszméjén, ahogy senki sem gondolta volna: talált egy új De Gaulle-t, mégpedig Nicolas Sarkozy személyében. Sarkozy lendülete nemhogy mérséklődött volna a sikeres elnökválasztási kampány után, hiszen soha nem látott aktivitással kezdett munkájához az új elnök. Nem volt rá szüksége, hogy lojális barátait maga köré gyűjtse, és hatalma szeletkéit nekik juttassa, miniszteri pozíciókkal hálálva meg korábbi segítségüket és hűségüket. Összetétele alapján a francia kormány igazodik a multikulturális állam alapvető elvárásaihoz, az unió sem szólhat egy szót sem, a nők is hangsúlyos szerepet játszanak a kabinetben. Az alapvetően szakértői kormány legfőbb trükkje azonban Bernard Kouchner, a szocialista párt korábbi tagjának kinevezése a külügyminisztérium élére.
A politikai hatás sem maradhatott el, és erről a szocialisták tehetnek. Legnagyobb riválisuk mélyütését nem tudták mosolyogva fogadni, inkább azonnal kizárták soraikból az Orvosok Határok Nélkül nevű mozgalom alapítóját mint árulót. Persze Kouchner ettől még maradt baloldali gondolkodású, elvei megtagadása nélkül vehet részt Francois Fillon jobboldali kormányában. Látszik, hogy Sarkozy az egész pályát bejátssza, s jelenleg nincs olyan erő Franciaországban, amely ellenállhatna neki. Az pedig érdekes kérdés, hogy az unió prominensei hogyan fognak tárgyalni az aktív és igen ambiciózus francia elnökkel.
A mostani parlamenti választási forduló nagy meglepetéseket nem hozott, nem is igazán hozhatott. A kormány igen népszerű, az elnök szintúgy, miközben a szocialisták kezében egyetlen ütőkártya sincs. A párt Lionel Jospin 2002-es elnökválasztási leégése óta képtelen összeszedni magát, s ha néha jó eredményt ért is el – mint a 2004-es regionális választásokon –, ez inkább a jobboldalnak szólt, amelynek irányításával nem voltak elégedettek a szavazók. A protestálók most is hallatták hangjukat, ennek köszönhető az, hogy az előre beharangozott „kék áramlat” végül elmaradt, ám a szocialisták legfeljebb a tisztes vereségnek örülhetnek. Ségolene Royal nem tudta megváltani a világot, a Francois Bayrou középutas pártjával való együttműködésből nem lett semmi, sőt a „traktorosok” egy részét éppen a kormányzó Unió a Népmozgalomért (UMP) édesgette magához. A demokratizmusáról híres francia lakosság még annyira sem bízott Francois Hollande-ékban, hogy a Nemzetgyűlésben neki adja az elnököt kordában tartó hatalmat, azaz társbérletet alakítsanak ki, mint az többször megtörtént a múltban. A baloldali zászlóshajó a gyengécske választási kampánya során nehezen talált fogást az UMP-n, egyedül a tervezett adóemelés elleni tiltakozással tudták megszólítani a szavazókat. A párt mindenképp reformok előtt áll, bármilyen tisztes is e vereség.
Másfajta kihívásnak kell mostantól megfelelniük a kormányzó erőknek. Ez pedig a választási kampányban beígért és egyelőre igen aktívan elkezdett reformok sorozata, amely a kormány és az elnök reményei szerint felrázza Franciaországot, amely így ismét ipari-gazdasági nagyhatalommá válhat. Ehhez néha fájdalmas eszközökhöz kell nyúlniuk, például a „szociális adónem” bevezetését tervezi a kormány. Ezt ugyan a lakosság 60 százaléka elutasítja, a kormány mégis bejelentette, mégpedig alig néhány nappal a választás második fordulója előtt. Fillon miniszterelnök mondata pedig magyar füllel hallgatva nagyon is elgondolkodtató: „Taktikai szempontok miatt miért kellett volna eltitkolnunk szándékunkat a franciák előtt?”
Vigyázó szemünket ismét Párizsra vethetjük.