A szálak Gyurcsányhoz vezetnek

Nincs többé uborkaszezon a politikában. Kálmán László professzorság előtt álló nyelvész és civilkurázsi-szakértő például bebizonyította, hogy egy állampolgári kezdeményezés akkor szolgálhat rá a legelismerőbb vállveregetésekre az „objektív” és „tárgyilagos” balliberális sajtó részéről, ha egy ravasz lingvisztikai trükkel teremt zűrzavaros helyzetet a legnagyobb ellenzéki párt népszavazási kérdései körül. A tőlünk nyugatra elterülő országokban, ahol hosszú évtizedek vagy évszázadok óta demokratikus berendezkedés honol, az efféle partizánkodás a hivatalban lévő kormány ellen szokott irányulni. Kurázsi – más szóval bátorság és leleményesség – ahhoz kell, hogy egy vállalkozó szellemű állampolgár komoly kockázatot, akár egzisztenciális biztonságának elvesztését is vállalva szálljon szembe a végrehajtó hatalommal. A legkevésbé sem tekinthető hőstettnek, ha valaki a kormánypártok holdudvarának védőszárnyai alá bújva fogalmaz meg az ellenzéki párt törvényes és demokratikus népszavazási törekvéseivel szembehelyezkedő, azokkal ellentétes tartalmú kérdéseket.
Ismeretes, hogy az Alkotmánybíróság már többször is rábólintott a Fidesz által javasolt témákra. Mindezen döntéseivel a testület a merev oppozíciót kifejtő Országos Választási Bizottságot is falhoz szorította. Vajon kinek lehetett érdeke, hogy mindezek ismeretében a közvélemény által is nagy többséggel támogatott népszavazás káoszba fullasztásának újabb menetét elindítsa? Ki örülhetett leginkább a nyelvtudós droid váratlan aktivizálódásának?
A szálak Gyurcsány Ferenchez vezetnek. A jelek szerint a kormányfő biztosra akar menni, azaz nem csupán a közpénzeket felemésztő totális kormánypropaganda eszközeivel kívánja ellehetetleníteni a számára akár végzetessé is válható népszavazást, de a politikai gerillaakcióktól sem riad vissza. Senkinek se legyenek kétségei afelől, hogy milyen civil szervezetek lesznek azok, amelyek Kálmán László mögé felsorakozva hozzálátnának a kétszázezer aláírás összegyűjtéséhez. Amőbások, antifasiszta ellenállók, pártoktól „független” nyugdíjasszövetségek és a szigorúan SZDSZ-értelmezés szerinti emberi jogokért küzdő aktivisták állnak majd csatasorba. Természetesen civilként, felháborodott hangnemben elutasítva, hogy nekik bármi közük lenne a kormánykoalícióhoz.
Egy lapinterjúban Gyurcsány nyíltan kijelentette, hogy „soha nem látott erejű és lendületű” kampányra készül a referendum ellen. Éppen elég tapasztalata volt már a jobboldalnak, mit is jelentenek a gyurcsányi fogalomtárban a „soha nem látott erejű és lendületű” jelzők. Elegendő egyetlen példával szemléltetni. Mivel az MSZP a tervezett népszavazás témái közül a tandíj eltörlésére irányuló kérdést látja leginkább megnyerhetőnek, ezért várható, hogy a 23 millió román analógiájára rövidesen meg fog születni a félmillió ingyenélő egyetemista fogalma, a kommunikációs térben lengedező kötelekkel és a nyugdíjfizetések veszélybe kerülésével megriasztott idős emberek szorongásával körítve. Azok a gátlástalan módszerek, amelyekkel a Gyurcsány által mozgatott MSZP rendre gyűlöletet tudott kelteni a határon túli magyarok, a családi gazdálkodók vagy a katolikus egyház ellen, talán most is elegendők lesznek a szavazók megtévesztéséhez és a kiszemelt társadalmi célpont elleni indulatok felerősítéséhez.
Érdekes végiggondolni a júliusi hőhullám egy másik kísérő eseményét is. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is részt vett a tusnádfürdői nyári egyetem rendezvényein. Az idei előadása kifejezetten ideologikus töltetű volt, amelyben a nyugat-európai politikai változásokat próbálta értelmezni, kijelölve egy lehetséges utat, amelyet elképzelései szerint a polgári oldalnak végig kell járnia, hogy meg tudja nyerni a következő választásokat. A Fidesz elnöke szerint a magyarországi konzervatív politikai erők legfőbb feladata a nemzeti, demokrata, versenypárti és szociális jobboldal megteremtése. Megfogalmazta, hogy a középosztálynak szövetséget kell kötnie a szegényekkel. Más értelmezés szerint ez úgy is hangozhatna, hogy az iskolázott és a gyurcsányi megszorítások miatt az egzisztenciális biztonságában mind fenyegetettebb polgárságnak vállalnia kell a reménytelenül kiszolgáltatott, létminimum alatt élő milliók politikai képviseletét is. Nehéz megérteni, hogy a magyar történelem egyik legpéldaértékűbb szakaszának, a reformkornak a szellemiségét visszaidéző gondolatmenetet miért kellene úgy értelmezni, hogy „Orbán Viktor időnként ráront a baloldalra”. Az érdekegyesítés alapelvének hangsúlyozása Kölcsey Ferenc és Wesselényi Miklós politikai örökségeként korábban se volt megtiltva egyetlen hazai pártnak sem. A létmaximum felett élő milliárdosok reprezentánsából miniszterelnökké lett Gyurcsány Ferenc vajon hányszor rebegte el könnyekkel igen, ám anyagi gondokkal annál kevésbé küszködő elvbarátainak, hogy az MSZP legfőbb feladata a szegénység legyőzése és a lassan szocialista szentséggé váló esélyegyenlőség megvalósítása? Ezek után miért ne vállalhatná a legelesettebbek érdekeinek védelmét egy konzervatív párt, kitűzve zászlajára, hogy a tanuláshoz való jogot és az egészség megőrzését lehetőleg tandíj és vizitdíj nélkül lehessen biztosítani mindenki számára? Vagy miért ne hirdethetne harcot a koalíciós pártokhoz kötődő érdekcsoportok kulturális és gazdasági monopoltörekvései ellen egy ellenzéki erő, programjának alaptézisévé téve a versenyt, amelynek szabályait kizárólag a közösen szentesített értékek korlátozhatják?
Nehéz feldolgoznia az MSZP-nek, hogy a 2006-os választásokat olyan áron tudta csak megnyerni, ami a gazdasági növekedés tartós kifulladását, illetve az államháztartási hiány és az eladósodás régen látott mértékű növekedését okozta. A konvergenciaprogram azt jelenti, hogy a válságban vétlen állampolgároknak kell megfizetniük az elmúlt esztendők kormányzati hazugságainak árát. A szocialista párt népszerűségi indexei mélypontra kerültek. Mivel a kisebb pártok továbbra sem képesek az ötszázalékos küszöbtől való elmozdulásra, a Fidesz újabb történelmi esélyt kapott arra, hogy a reformpolitikának álcázott megszorítások ellen tiltakozó tömegeket felsorakoztassa maga mögé, és a legmodernebb alapelveken nyugvó politikai gondolkodásmód nevében hirdesse meg programját. Az egy éve még varázserejűnek tűnő gyurcsányi ideológiai lózungok ma már szinte senkire nem gyakorolnak hatást, ezért az ellenzéknek meglehetősen bő mozgástér és nagyszámú bizonytalan választópolgár áll a rendelkezésére.
A Fidesz határozott formát öltő elképzeléseivel szemben a gyűlöletkeltés és a zűrzavar fokozása maradt a leghatásosabb fegyver a kormánypártok kezében. A legnagyobb ellenzéki erőnek akár az egészségbiztosítás, akár a felsőoktatás, akár a földtulajdon témakörében erőt és határozottságot felmutatva kell elmagyaráznia az embereknek, hogy miért rosszak a koalíció tervei, és miért süllyeszthetik még mélyebbre az országot a gazdasági válság és a békétlenség mocsarában a konszenzus nélkül meghozott, rohamtempóban bevezetett változtatások. Más lehetőség nincs. Körültekintő alapossággal kidolgozott és minden mondatában hiteles ellenzéki programra van szükség, hogy legkésőbb 2010-ben bekövetkezhessen a kormányváltás, bebizonyítva, hogy a jelenlegi kormánynak nagyon is van alternatívája.