Washington szemében a Közel-Keleten szinte civilizációs konfliktus zajlik, két résztvevője pedig az Egyesült Államok és Irán. A kissé idejétmúlt, a hidegháború korát idéző felállást nem mindenki tartja igaznak, ugyanis számos ország érintett még a térségben, amelyeket nem lehet egyértelműen valamelyik táborhoz sorolni. Az Európai Unió ugyan az amerikaiak szövetségese, ám Iránnal való kapcsolatai is erősek, nem beszélve Oroszország ilyen irányú lépéseiről. Az arab államok nagy része is szívesebben fogadja az amerikai üzletembereket, mint az irániakat, de egyáltalán nem fordít hátat saját szerencséjének, ha az éppen Teheránból mosolyog felé. A térségbeli szövetségek és érdekkapcsolatok sokkal finomabban vannak megszőve, mint azt az Egyesült Államok láttatni szeretné, ezáltal a mi-ők felosztás nem vezet eredményre.
A konferencián részt vesz majd a palesztinok képviseletében Mahmúd Abbász palesztin elnök, aki viszont csak a nyugati politikusok kedvence, a Gázai övezet felett nincs hatalma. Valószínűleg Szíria csak a Golán-fennsík visszaadása esetén tárgyalna a békéről, Irán pedig nem arab, tehát meg sem hívják. A legfontosabb résztvevők hiányában a találkozó csak egy lehet a kudarccal végződő, ám sikerként eladott konferenciák sorában, amelyről az újságírók azt írják majd, hogy „valami megmozdult”. Az amerikai politika pedig továbbra is fegyverekkel vásárolja meg a szövetségesi hűséget.
Izrael ugyan a mérsékelt arab államok vezetőjeként méltatja az utóbbi időben Szaúd-Arábiát, mégis irtózik annak precíziós rakétáitól. Pedig az Öböl-térség országainak egyáltalán nem érdekük a status quo felrúgása. A Pax Americanát kínai, japán és Öböl menti pénzzel tartják fenn, bár a kifejezés első tagja egyre kevésbé igaz. Az említett hármas pedig lassan elég erős lesz ahhoz, hogy ne legyen szüksége az utótagra sem.
origo.hu
Világosan kiderül a legújabb hangfelvételből: hazudott Magyar Péter a tüntetések költségeiről - de honnan jöhet a pénz?
