Három nő példája

Nagy az Isten emberkertje. Valaha kisebb volt, csupán egyetlen emberpárnak kellett elférnie benne – de már a kezdetek kezdetén sem lehetett meg a világ hölgyek nélkül: a teremtés Éva hiányában egyszerűen befejezetlennek tetszett. Azóta a dolgok elbonyolódtak, de a lényeg maradt: változatlanul az asszonyi tényező mindennek a sava-borsa.
Keresd a nőt! – mondta a művelt francia, pedig még fogalma sem volt az eljövendő emancipációról. Mára pedig oda jutottunk, hogy a hölgyeket nem a háttérben, hanem az előtérben kell keresnünk: az utóbbi hónapok eseménykrónikája szerint még a legférfiasabb politika sem lehet meg nélkülük. Az első lányt Hedvignek nevezik, s egy olyan országban adatott magyarként élnie, ahol a málnaszörpöt is malinovkának mondják. Csúnya kék foltokkal került a tévéképernyőkre: azért verték meg, mert magyar létére magyarul mobiltelefonált. Ha azért verik meg, mert más kultúrnyelven beszél, mára az ügyet központilag elkenő szlovák állam már kemény gazdasági szankcióknak tette volna ki magát, a pozsonyi miniszterelnökről meg csak úgy cikkezne a világsajtó, mint közismert idegenellenesről. De hát a művelt Nyugat szemében itt csak két posztmonarchista utódállam kakaskodásáról van szó a kárpáti kocsmaudvaron, ráadásul a győztes kisantant is mind idegesebb lesz, ahogy közeledik a gyalázatos trianoni országdarabolás centenáriuma. Akkor majd a bűnös nagyantantnak is rá kell vennie magát a történelmi bocsánatkérésre, mert enélkül hazugságra alapul az amúgy is ingatag európai rend. Addig is jó volna olyan helyzetet teremteni, ami a kellő szinten fenntartja az öröklött magyar bűntudatot, s minden cinkos támogatást meg kell adni a jelenlegi összetételű budapesti kormánynak, amely a nemzetközi stabilitás érdekében nem átall még népszavazási kampányt sem folytatni az evidens magyar nemzeti érdekek ellen.
A cinkos nyugati támogatással csak ilyenkor van baj, amikor konkrét magyarellenes esetekben kell fellépnie az anyaországnak a határon túl rekedt magyar kisebbségek érdekében. Egy darabig még lehet húzni az időt Kinga, a kontraszelektált külügyminiszter asszony szerencsétlenkedésével, akinek kinevezése mellett csakis a vezetékneve szólt – de aztán már a magyar kormányfőnek is lépnie kell, különben megint az ellenzék veszi a kezébe az össznemzeti érdekvédelmet. Ferenc lépett is, mire pozsonyi elvtársa látványosan a hátát mutatta neki a visegrádi fotózáson. Megteheti, hiszen egy világszerte ismert hazug politikus hogyan is kérhetné számon az ő kis nacionalista állami hazugságukat? Hedvignek nem lehetett igaza, sőt még őt perelték be hamis tanúzásért, azt feltételezve: saját magának vitte be a hatalmas monoklikat. Előkerült egy jogi gumifogalom, az életszerűség is, amely a tényeket hivatott kiváltani a koncepció szellemében. Nem életszerű, hogy szlovák szélsőségesek magyarokat verjenek. Nem életszerű, hogy Hedvig szavahihetőbb legyen, mint a tévedhetetlen szlovák államhatalom. S miután a média jóvoltából mégis előkerül a feltételezhető verőember, akkor meg a tanú szavahihetőségét vizsgálják… Ha Hedviget mondjuk Hubának nevezik, bizonyára jobb esélyei lettek volna, hogy állampolgárszámba vegyék.
A másik lány, Zsanett pedig nem is került volna olyan helyzetbe férfiként, amilyenbe került. (Bár a homoerotikus hajlamú rebiszesekről nincsenek közkeletű információk.) Megkívánták, megszerezték. Náluk volt a stukker, náluk a hatalom is. Összevissza hazudoztak, merre jártak, de a technika leleplezte őket. Többhetes furikázás után kutattak a bordélyautóban DNS-nyomok után. Gátlástalan tettükbe belebukott a rendőri vezérkar, amely a diktatórikus oszlatásba sem tudott belebukni. Ferencnek még kapóra is jött a Zsanett-ügy: úgy tehette hidegre kényelmetlenné vált kápóit, hogy nem a valós indokot kellett mondania. Most viszont, hogy pénzt és energiát nem sajnálva vissza akarják önteni a bűnt a rendőrileg megerőszakolt Zsanettre, az akció sikere esetén vissza kéne vennie elbocsátott rendőreit.
Meggyőződésem, hogy a Zsanettet lejárató forgatókönyvhöz a Hedvig-ügy szolgált alapul. György ügyvéd (egykori főpolgármester-jelölt) sok pénzért és médiafelületért szemlátomást mindenre képes – még arra is, hogy a tévében nem-épp-angolkisasszonyozva szajházza le az áldozatot. Mert ugye egy szajhán tett erőszak nem bűn, sőt macsó virtus. Később György azt hazudja, hogy különírva: Zsanett angol kisasszonyságát vonta kétségbe. Az ügyvédi kamara meg nyilván a délszigeteken nyaral, hogy még mindig megtűr a sorai között egy ilyen világ bunkóját. Györgyöt ráadásul a gátlástalan gyakorlat igazolni látszik: a jellemgyilkosság mellett működik a másik csapásirány, a védencek médiasztárrá stilizálása is. Akik hirtelen felfedik arcukat, sikoltozó menyasszonyok tesznek mellettük életszerű hűségnyilatkozatokat, sőt teljesen spontán hármas esküvő is körvonalazódik a bulvársajtónak tett uborkaszezoni gesztus gyanánt.
Mióta az amerikai marketing megválasztatott egy merevrészeg alkoholistát Oroszország elnökének, Virtuáliában minden lehetséges. András, a közszolgálati tévés meg képes azt búgni az éterbe, hogy nem életszerű, hogy Zsanett nem fordult hátra megtekinteni, melyik derék rendőr hatolt bele hátulról. András máskor is mond ilyet közpénzen, mindenféle muszterekről és maszterekről, és ilyen alkalmakkor patakokban szokott folyni róla az izzadság. A hátulról való nemi erőszak életszerűségének kérdésében hadd nevezzem én mégis annak, ami: alkalmatlan pökhendi macsónak. Zsanett időközben már összeférhetetlen bolti tolvaj, aki szinte kiprovokálta, hogy megleckéztessék. Már nagyon várom a filmfeldolgozást a moziban az ártatlanul megvádolt rendőrök kálváriájáról.
A harmadik hölgyet, Irént a kislánykorból kinőve – mint utóbb kiszivárogtatták – állítólag olajmaffiózóhoz fűzték gyöngéd szálak, mégis tényfeltáró újságíróként dobták ki megverve és összekötözve a Duna partjára. Okos elemzők rámutattak: Hedvig és Zsanett története nélkül ez a sztori sem jöhetett volna ily módon létre. Most épp ott tartunk, kell-e a jövőben a horgászvizsgán olyan kérdést is beiktatni, hogy ha megkötözött tényfeltárót találunk, meg tudjuk állapítani a kötelék szorosságából, hogy kötözésről vagy önkötözésről van-e szó. Utóbbi esetén felvetődhet, hogy a performance az új könyv vagy film promóciójának a része, némi hedviges kékfolt-effektussal megbolondítva. Mindenesetre hétéves Ábel fiammal gyanútlanul néztük, amint Irén a köztévé híradójában, a kórházi ágyon heverve, bájait kitakarva combtövi kék foltjait mutogatta. Ízlések és combhajlatok különbözők – no de minden korhatárkarika nélkül? Igaz, akkor Irén blogjában sem akadnánk fenn azon, hogy mintha az olajügyet a Fidesz meg az MDF csinálta volna, s nem Ferenc testvérnek lenne papírja róla, hogy nem tudott a cégénél való olajszőkítésről, amiből eredeti tőkefelhalmozása származik. S bár ha hihetünk a kitűnő, kitüntetésre érett Gyulának, hogy az olajügyben egy csepp olaj nincs, kérdés, ki inzultálta akkor Irént. A volt titokminiszterrel, Istvánnal meg egymás térdét csapkodjuk 2077-ben, amikor a titkosítást feloldják, hogy tényleg semmi olaj nem volt benne – főként, hogy az a generáció már csak a tankönyvekből tudja majd, mi is volt az az olaj. S ki tudja: Hedvig, Zsanett meg Irén is fellép addig még valami tévés szuperprodukcióban, ahol György, András meg maga Ferenc a zsűritag. Mert nagy az Isten emberkertje, s színész benne minden férfi és nő.