Magyar nyár

Nyilván a meleg teszi, hogy az agy megereszkedik, és egészen bizarr dolgokra képes. Ülünk beteglátogatóban a háziasszony kanapéján, és meghallgatjuk, hogy napi ötvenezer forintért mit nem kapott a magánkórházban. Kénytelen volt odamenni, mert a különleges műtétet csak ott és annyiért vállalta orvos. Hosszan elmélkedtünk azon, hogy ilyen ellátást eddig bármelyik kórházban ingyen lehetett kapni, szép kilátások a jövőre nézve. Mi lesz, ha valakinek nem lesz félmilliója egy operációra?
Aztán tovább folydogál a beszélgetés, hallgatjuk az utca zaját, barátnőm kéri, hagyjuk a politikát. Beszélünk a gyerekekről, megnézzük a nekünk épített legóvárat, süteményt eszegetünk, majd a hirtelen beálló csendben azt mondja Kata, aki sohasem volt különösebben harcos amazon, de kínkeservvel biztos kis céget hozott össze magának: Az a helyzet, hogy át akarok költözni Horvátországba.
Ezután kitartó csend következett, Kata beszélni kezdett: Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem hirtelen elegem lett. A hirdetési szakmában dolgozom, látom a gigantikus egyoldalúságot, a csókosok gazdagodását, a másik oldal teljes lepusztítását. Ettől még nem kellene elszaladnom, de rájöttem arra, hogy itt lassan vagy viharosan mindent tönkretesznek. Ha nem akarod, a politika akkor is beleszól az életedbe, és ez nagyon rossz. Nem vagyok szélsőjobboldali harcos szittya, de beleuntam, hogy állandóan azt hallom: a magyarok rongyemberek, fasiszták, az Árpád-sávos zászló nyilas, a címerünk elavult, hogy piacgazdaság van, de ha elmegyek valahová, az első kérdés után kitapogatják, hogy mit gondolok a kormányról, az ellenzékről. Hogy az ország egyik fele vicsorog, mint az ordas farkas a másik felére, hogy itt öt perc nyugalom nincs, hogy az ember kicsit is jól érezze magát…
Mindez egy szuszra kijött Katából, mi meg csak bámultuk ezt a gyakorlatias kis nőt, aki jól-rosszul, de megfogalmazta azt, ami mindnyájunkat nyomaszt már évek óta. Kata egyedül él, eladja a lakását, és egy kis garzont vesz az Adria partján. Azt, hogy miből fog élni, még nem tudja, de azt igen, hogy el akar menni.
Most, hogy ilyen fordulatot vesz a beszélgetés, én is megadom magam: A második Gyurcsány-kormány minden illúziót szétfoszlatott. Van egy miniszterelnökünk, akin röhög egész Európa, egy országunk, amiből készségesen ebrudalna ki bennünket. (El lehet menni, tessék.) És egy drága, buta magyar népünk, amelyik bedugja a fejét a homokba, és azt mondogatja: Csak én ússzam meg, mindenki más le van… Hogy mindent tönkretesznek, annak friss példája a népszavazás megfúrása. Egy „civil”, akiről kiderült, hogy Halmai Gábor közeli ismerőse, e-mailen bead egy ellenindítványt, amit nyilván már jó előre lepacsiztak, de ha nem, a véletlen egybeesések csodáját tisztelhetjük Kálmán úr indítványában. Komolyan gondoltam, hogy a Gellért-hegy tetejéről célzott kürtjelekkel még Kálmán úr kérdéseit is felülkürtölöm. Remélem, becsszóra elfogadná az OVB, végtére is demokráciában fő a bizalom. Hogy hülyét csinálunk Magyarországból, az alkotmányból meg a népszavazásból, hát ez Kálmán úr tréfája. Olyan nyelvész, aki a magyar nyelv védelmét a jobboldali nacionalisták káros erőszakosságának vagy minek tartja. Szerinte a nyelvhelyességi szabályok feleslegesek, ideje, hogy a tanárok kidobják a helyesírási tanácsadó szótárakat.
– Lengyelország – mondom ki a varázsszót. Lengyelország, ahol kormányválság, és ezer konfliktus fenyeget, de a lengyelek, mondta sokszor Mészáros Márta, szeretik a hazájukat, s lengyelnek lenni minden gond ellenére nagyon jó.
Míg magyarnak?