Félmegtisztulás, részleges katarzis

A Duna-Part című, Érden szerkesztett, Pest megyei irodalmi, kulturális és társadalmi folyóirat 2004 óta szünetre kényszerült, de most az önkormányzati testület támogatásának köszönhetően újra megjelenhet. Nagy Gáspár 14 áprilisi sor című költeményét a szerző még a kényszervakáció előtt adta át a lap főszerkesztőjének, Büki Attila költőnek. A Jékely Zoltán emlékének szánt vers írója a múlt példája nyomán is ismeri a magyar nép olykor árulásokra, de legalábbis rossz választásokra késztető kétarcúságát: „Jézus és Júdás / Egyazon szívbe itt könnyen belefér / mert a szabadságot mindig megkísérti a rabság” – sejti meg a 2006-os esztendő tragédiáját a művész. A korán elhunyt Kossuth-díjas költő alakját idézi föl a jó barát, az irodalomtörténész Szakolczay Lajos Töretlen gerincek kopogtatása című esszéje, Toldi Éva, Szabó István Pál tanulmányai, valamint Devecseri Zoltán két verse, a Nagy Gáspárt szólítva és A XXI. század költője. Híven illeszkedik a gondolati vezérfonalhoz Kiss Benedek megindító istenes, illetve hazafias költeményeket tartalmazó csokra. „S nagyon kellesz / Te magad nekem? / sugárkoszorú helyett fejeden / töviskoszorúval” – fohászkodik Jézus Krisztushoz a költő a Köszönet lefekvés előtt című imaversében.
A lap meglepetése Büki Attila drámája. A Sára holdja itt és most játszódik Magyarországon, egy budai villában. Egy többgenerációs családról nyújt tragikusan hiteles látleletet. Az együtt élő nemzedékek szomorú végjátékát adják annak, hogyan vegetál együtt a széthullottság állapotában ma egy úgynevezett csonka nagycsalád. Büki lehangolóan szuggesztív színművében az öregedő anya és az egyetemet elhagyó leánya, az elvált, ám a családját olykor kísértő férj-apa, az új apukajelöltek mind-mind egymás ellenségei, szerelmi vetélytársai. Ami a legszörnyűbb, hogy ezek az állapotok már nem idéznek elő ibseni, strindbergi konfliktusokat. A posztkommunista világ erkölcsnélkülisége már-már természetessé teszi a természetellenes viszonyokat.
Az emberek e különös mikro-, makrokozmoszban már megtanultak együtt élni azzal, amivel jobb korokban együtt élni lehetetlen. Büki Attila csak azért is úgy tárja föl a létezés pozitív alternatívájának lehetőségét is, ahogyan az valójában is megtörténhetne. A lány, Sára előtt talán újra megmutatkozik a címben szereplő, tiszta fényű Hold, ám ennek nagy ára van. A villába felköltözik szülőfalujából a nagymama, aki megpróbál a maga szigorú, de tiszta erkölcsének példájával hatni. Ez bizonyos mértékig sikerül is neki, ám az erős lelkű parasztasszony belerokkan, a dráma finoman, költőien ellebegtetett végkifejletének sugallata szerint valószínűleg belehal a reménytelen küzdelembe, amit a részleges katarzisért folytatott. Az ő tiszta áldozata talán visszavezérli – majd egyszer – a rokkant nagycsaládot a megigazulás ösvényére.
(Duna-Part, 2007. 1–2. szám.)