Pusztafahrt und mulatsag – ez a felirat olvasható azon a kisbuszon, amely a burgenlandi Fertőmeggyes (Mörbisch am See) és a fertőrákosi gyalogos-kerékpáros kishatárátkelő között szállítja a turistákat. Kétségtelen, a sógorok a Fertő vidékén a pannon dombokat, a kisalföldi hangulatokat, a magyaros ízeket (is) keresik, és a sramli- mellett szívesen hallgatnak cigányzenét a zsongó nádasok közelében. A kishatárátkelőn az útlevél-ellenőrzést másodpercek alatt letudva egy erdőn keresztül biciklivel ereszkedünk le Fertőmeggyesre. Mindenütt nyitott udvarú, fehérre meszelt parasztpolgár házak, amelyeknek legalább a felében fogadók, borozók, vendéglők, cukrászdák kaptak helyet. Tekintélyes nádast kell átszelnünk – másfél kilométer széltében –, de ennél mi sem egyszerűbb, mert külön, cserjékkel elválasztott sávjuk van az autósoknak, a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak. Nagy és tiszta parkolóba érkezünk, ahonnan néhány lépés a strand, amelynek a területére a belépő csupán egy euró, a parkolásért még egyszer ennyit kérnek.
Takaros, mértéktartó épületeket húztak fel a parton, amelyek illeszkednek a tájba. A gyerekek külön úszómedencének örvendezhetnek, a gyep gondozott és zöld, megannyi bokor és fa alatt lehet hűsölni. Van itt a pálmától a leanderen át a nyírfáig szinte minden, amit a kontinentális és a szubmediterrán klíma „bátorít”. Ízléses kandeláberek szegélyezik utunkat, miközben átsétálunk a strand másik részére, amely voltaképpen egy sziget. Itt már a nádas az úr, úgyhogy aki az eredeti vadregényes Fertő-képre áhítozik, és enyhe túlzásnak tartja a cserepes pálmafákat, az sem marad hoppon. A meggyesi parton két bizalomgerjesztő hajóállomás is üzemel. A vitorláskikötő akkora, hogy vetekszik a Balaton legnagyobb ilyen létesítményeivel. A Drescher motoros hajók kikötőjében egy padon vagány külsejű középkorú úriember üldögél, kiderül róla, hogy ő az egyik hajóskapitány, ráadásul soproni magyar, aki másfél évtizede dolgozik az osztrák cégnél.
– Az itteni vízi telep és a strand sokkal fejlettebb, mint a fertőrákosi, mert jóval több pénzt tettek bele – állítja Nemes Árpád. A kapitány úgy véli, egyértelmű, hogy magyarországi riválisánál nemcsak kulturáltabb a meggyesi Fertő-part, de lényegesen több szolgáltatást is nyújt: kölcsönözhető vízibicikli – ezerkétszáz forintnyi euró egy órára –, elektromos hajó, bérelhető nyugágy, és egy jó étterem is várja a vendégeket. Közben megjelenik az ifjabbik Drescher, a tulajdonos fia, akivel Nemes Árpád arról elmélkedik, hogy a fertőrákosi határkikötő elég rövid és keskeny a hajóiknak, mert eredetileg vitorlásoknak épült. Szóval lenne mit fejleszteni odaát a magyaroknak, és akkor nem feltétlenül jönne át strandolni sok száz vagy talán több ezer honfitársunk az osztrák oldalra. Csak az ő hajóikkal naponta kéttucatnyian érkeznek, és akkor még nem említették a megannyi autóst és kerékpárost. Ám Fertőmeggyesen kívül még további várvidéki településekre – például Rusztra – is átruccannak naponta a magyarok a jobb, mégis hasonló árszínvonalú szolgáltatások miatt.
Ákos a családjával szokott átkerékpározni egy kis napfürdőre és úszásra Sopronból. Jobban érzik magukat ebben a környezetben, és egy kis tekerés még egészséges is. Az árakra pedig nem panaszkodhatnak, hiszen Magyarországon is nagyjából ugyanennyibe kerül a parkolás meg a belépő, de még a jégkrém is. Nincsenek egyedül, ahogy mondja, sok éve divat átjárni strandolni az osztrák oldalra.
Beslattyogunk a puccosnak egyáltalán nem mondható, de kedves és tiszta étterembe, legalább egy kicsit megnyugszik a lelkünk, mert ez a műfaj egy kicsivel – hozzávetőleg egyharmadával – még olcsóbb hazánkban. A Schilfben ugyanis nagyjából kétezer forintnyi euró egy tányérról lelógó bécsi szelet körettel, és cirka hétszáz forintot kóstál egy májgombócleves. Közvetlenül a plázs mellett magasodik a messze földön híres mörbischi szabadtéri tószínpad, ahol főként operett-előadásokat tartanak. Tekintélyes, lelátószerű nézőterén egy évben kétszázezren foglalnak helyet.
Hazafelé a már említett gyalogos-kerékpáros átkelőn lépünk be magyar területre. Az út jobb oldalán bájos présházak szerénykednek, baloldalt pedig pazar a látkép a tó magyarországi részére, az előtérben elegáns farmmal és szürkemarha-gulyával. Néhány perc alatt beérünk Fertőrákosra, irány a tó magyar partja. A falu végén balra kanyarodunk, és már bent is vagyunk a nádasban. Ugyanaz a természeti környezet, mint a szomszédos Fertőmeggyesen, csak éppen hiányzik a gyalogosoknak szolgáló járda meg a kerékpárút. Két és fél kilométer után fékezünk a parkolóban, amely sajnos nem aszfaltozott, emiatt jó poros a bevezető út vége is, ahol a soproni busz megfordul. „Sétahajó”, hirdeti egy jókora lepedő, amely úgy van kilógatva, mint Velencében a száradó bugyik. Egy ütött-kopott trafóház és egy késő szocreál illemhelykomplexum tovább rontja az összképet. A parkoló és a strand határán találjuk a büfésort. A vicces bódék rikító sárgák, kékek, türkizszínűek, a napernyők dettó, egyedül a Nádi kuttyogató néz ki viszonylag ízlésesen. A strand kerítésén belül ugyan látható még egy nádfedeles vendéglátóhely, de ezzel az a gond, hogy csak azok vehetik igénybe, akik kifizetik a belépődíjat a plázsra: felnőtteknek ötszáz, diákoknak és nyugdíjasoknak háromszázötven forint. Odabent egyébként normális környezet fogadja a turistát, igaz, nyoma sincs a fertőmeggyesi növényparádénak, a már félig-meddig kiégett, kitaposott fű távolról sem idézi a burgenlandi pázsitot. A legfurább viszont a móló, amelyet hosszában kétfelé választottak kerítéssel.
A parkolón túl van a sporttelep, amely a motoros hajók szerény kis kikötőjéből és egy zavarba ejtően puritán vitorlásklubból áll. A klubtagok azért irigylésre méltó helyzetben vannak, mert bázisukról rá lehet látni a magyar Fertő-part büszkeségeire, a cölöpházakra. A jókora stégekre felhúzott, fából és nádból épült, különleges formavilágú nyaralókban forgattak már filmet is, és csodájukra járnak a sógorok is. A másfél tucat épületből nem egy már osztrák magánszemélyek tulajdonába került, de a legtöbb még mindig honi vállalati üdülő. A legutolsó ház a Haus im See, amely egyszerre ad otthont a határőrségnek és egy ausztriai vállalkozó panziójának. A derék osztrák és magyar határőrök keleties nyugalomban üldögélnek, nézik a „határvizet”, amelyből a távolban kiemelkedik a mörbischi vízi színpad. A panziónak van egy kiváló bárja, amelynek a terasza a kék színű stég. Két pincér srác dolgozik itt, egyikük Stájerországból való, és egy kukkot sem tud magyarul, kollégája, Péter viszont Győrből érkezett. Elmondják, hogy lehet forintban és euróban fizetni, ahogy ez az itallapról is kiderül. A rekkenő hőségben benevezek egy ásványvízre – az árak itt osztrákok –, és miután a magyar fiút nem látom, a stájernek adok apróban eurót.
Ez és a többi cölöpház már minden szempontból európai nívójú, nem úgy, mint a vízi telep többi része. De ki a strand, a parkoló és móló gazdája? Mint kiderül, a tulajdonos a magyar állam, Sopron városa az üzemeltető, az egészhez semmi köze Fertőrákosnak, a vegyes képet mutató magyar Fertő-part eredeti „anyatelepülésének”. Ahol egyébiránt megőrződött az ország egyetlen műemlék köztéri pellengére, de megvizitálható itt a püspöki palota, a római kori Mithras-szentély, a tájház és az európai viszonylatban is egyedülálló térhatású s akusztikájú kőfejtő, amely nemzetközi hírű barlangszínháznak ad otthont. Egymást érik eredeti és átalakított parasztházakban a panziók, a vendéglők és a borozók.
– A rendszerváltozás előtt elég elmaradott településnek mondhattuk magunkat, hiszen a nyugati határ közvetlen közelsége miatt eleve nem lehetett csak úgy bejutni a faluba – magyarázza Palkovits János polgármester, aki felidézi, hogy még a hetvenes években is kötelező volt a nyugati zónába szóló beutazásra jogosító engedély. A parti vízi telepre pedig csak munkavégzés céljából lehetett belépni, illetőleg speciális dokumentummal a vitorlásklub tagjai és a vállalati üdülőkben nyaralók részesülhettek ebben a szerencsében. Akkoriban még csak egy nagyon kis strand volt itt, és a mai cölöpházak elődeiben kaptak helyet az üdülők. 1989-ben – a páneurópai piknik után – döbbentek rá a helyiek: érdemes kihasználni, hogy páratlan látnivalók akadnak a faluban, és hogy innen nyílik az egyetlen kijárat a Fertőre, legalábbis a magyar oldalon. Mindenki számára megnyílt a vízi telep a stranddal, sőt a kerékpárosoknak és gyalogosoknak 1990-ben kishatárátkelőt is létesítettek a falu és a szomszédos Fertőmeggyes között. Ez áprilistól novemberig tart nyitva, de igen nagy forgalmat bonyolít le. Olyannyira, hogy a mintegy harminc vendéglátóhely, valamint a többtucatnyi panziótulajdonos és szobakiadó megél a német ajkú biciklistákból.
– Vendégeink mintegy hatvan százaléka hazai, a többiek elsősorban Ausztriából és Németországból látogatnak el hozzánk – hallhatjuk Horváth Józseftől, akinek Ráspi nevezetű éttermét a szakma az ország húsz legkiválóbbja közé választotta. 1994-ben szülői házában nyitotta meg a Ráspit, ahol Tóth Gábor budapesti ügyvéd nem először fordul meg. Most nem is ez a végcél, hanem egy ausztriai opera-előadás, de egyik kedvenc helyét nem hagyhatta ki. Kiderül, több fővárosi ismerőse is viszonylag rendszeresen jár ide, mert lenyűgözik őket a máshol nem kóstolható étkek, a varázslatos enteriőr, a mediterrán hangulatú kerthelyiség. Horváth Józsefnek nemcsak a konyhája egyedi, hanem a borai is a legfelső kategóriába tartoznak. Ezeket gyűjtők keresik Belgiumtól az Egyesült Államokig.
– Hazánk turizmusa akkor érhet nyugati vetélytársainak a nyomába, ha megpróbáljuk a jelenleginél sokkal jobban megérteni és újrafelfedezni értékeinket. Ne tűnjön úgy, mintha hagyományok és újítókedv híján gazdátlan lenne ez az ország, és ami rendkívül lényeges: a megtermelt haszonból lehetőleg mindenütt helyben fejlesszenek. Különben sosem lesznek olyan üdülő- és fürdőhelyeink, mint amilyeneknek még ma is a csodájára járunk Ausztriában. Vendéglátásunkban az eredetiségre, a minőségre kellene helyezni a hangsúlyt – vélekedik a házigazda. Erre lenne szükség Sopronban és a Fertő vidékén is, ahol egyébként kiválóak az adottságok: a hajdani nyugati határsáv mostoha viszonyai miatt viszonylag sértetlenül megőrződtek a természeti és a kulturális értékek, és 1989–90 óta a „limes” is egyre légiesebb. S még tovább javul a helyzet, hiszen 2008 első napjától teljesen megszűnik mindennemű ellenőrzés a határon.
– Az egyik legfontosabb célunk, hogy a községen végigvezessen a kerékpárút, valamint az, hogy Fertőrákos és a tőle délre fekvő Balf között szélesítsük az eredetileg mezőgazdasági gépek számára készült, de ma már autósok és kerékpárosok által is kedvelt útszakaszt – mondja Fertőrákos polgármestere. – Másrészt szeretnénk, hogy az ausztriai Rusztra és Fertőmegygyesre vezető aszfaltozott erdei utat használhassák az autósok, hiszen ennek semmilyen akadályát nem látjuk január 1-jétől.
Ez azt eredményezné, hogy végre nem kellene a szomszédos Fertő-parti települések között negyven kilométert utazniuk az autósoknak, a Sopron–Kelénpatak határátkelő közbeiktatásával. Az ügy a két állam, illetve a települések hatáskörébe tartozik, és Palkovits János reméli, hogy a szomszédok pozitívan értékelik az új lehetőséget. A Balfig vezető bicikliutat pedig helyi és uniós pályázati pénzekből lehet majd megépíteni.
– Amennyiben Ausztriából gépkocsival könnyebben meg lehetne közelíteni minket, és ha a biciklis turisták kényelmesebben és biztonságosabban közlekedhetnének mifelénk – vagyis a tavat teljesen meg lehetne kerülni két keréken –, nos, akkor a falu és a Fertő-part idegenforgalma még az eddigieknél is számottevőbb lehetne.
A polgármester szerint más kérdés, hogy a parti üdülőtelepen jelentős fejlesztésekre lenne szükség. Igaz, 1970-ben felsőbb utasításra elcsatolták a „tórészt” a falutól, de Fertőrákos szeretne részt vállalni a működtetésből, a fejlesztésből, és ezáltal részesülhetne a bevételekből is. Ez ügyben – ugyan még nem hivatalosan – egyeztetett is a két polgármester, de Fertőrákos első embere most arra vár, hogy a szomszédos város tegyen le az asztalra egy elfogadott rendezési tervet.
Fodor Tamás, Sopron polgármestere nyomatékosítja, hogy a település hazai összehasonlításban kiemelkedően sok és színvonalas kulturális programmal állt elő az idén is, nem utolsósorban a zeneszerző előtt tisztelgő fesztivállal – Liszt Ferenc magyarországi városaként próbál megjelenni a külhoni turisztikai porondon. A soproni vízművek kezelésében lévő egyetlen honi Fertő tavi strandon viszont hosszú évek óta nem fejlesztettek, aminek a következtében jó néhány száz, tán több ezer magyar a tó osztrák oldalán lévő fürdőhelyekre jár. A városvezető elismeri, a külső szemlélő nem sok változást láthat az 1990–91-es állapotokhoz képest.
– Az innenső partszakasz a Fertő–Hanság Nemzeti Park részeként állami tulajdon, ez egyértelmű – szögezi le Fodor Tamás. – Ugyanakkor a magyarországi rész egyetlen strandját városunk üzemelteti, de még nincs elfogadott rendezési tervünk erre a területre, így nem tudjuk, mit szabad egyáltalán fejlesztenünk.
A város első embere fontosnak tartja, hogy szeptemberben a soproni közgyűlés elé kerül a Fertő-part területrendezési terve. Ez a dokumentum olyan szabályozási elveket irányoz elő, amelyek találkoznak az illetékes szakhatóságok – főként a vízügyi felügyelőség, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) és az építésügyi hatóság – elvárásaival. Egyáltalán nem mindegy ugyanis például környezetvédelmi szempontból, hogy a tereprendezés után hol áramlik majd a víz, mivel a jelenlegi félszigeten teljesen tagolt partszakaszt kívánnak létrehozni csatornákkal és földnyelvekkel, amelyeken aztán pontosan meghatározott feltételek közepette lehet épületeket felhúzni.
Fodor Tamás úgy véli, hogy az államot képviselő vízügyi felügyelőség és a város közös iránymutatása mellett kell hasznosítani a területet magánbefektetők bevonásával. Nem lehet majd felépíteni bármilyen stílusú és méretű épületet, tekintettel kell lenni ugyanis a világörökségi védelem alatt álló táj adottságaira és a vidék hagyományos paraszti építkezési kultúrájára.
– Ha meg tudunk egyezni a hasznosítás szabályairól, akkor már a jövő év elején elkezdődhetnek a munkálatok a Fertő partján – hallhatjuk a városvezetőtől. – Tudni kell, hogy az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség úgy adja ki az engedélyt a rendezési tervre, hogy csak fokozatosan építhető ki a tagolt partszakasz, így ellenőrizhetik az egyes fázisok környezetre gyakorolt hatását.
A győri központú hatóság vízvédelmi osztályának igazgatóhelyettese, Horváth Lajos elmondja, hogy a vízjogi és környezetvédelmi engedélyeztetésnek részükről nem lesz akadálya, ha a rendezési tervben foglaltak nem sértik a természet érdekeit. A Fertő–Hanság Nemzeti Park munkatársait szakértőként bevonják az eljárásba, az üzemeltetőt pedig folyamatosan ellenőrzik, ami garancia arra, hogy mindenki tiszteletben tartja a vadregényes vidék értékeit.
origo.hu
Lázárinfó Baján: új Duna-hidat, négysávos utakat és gazdaságfejlesztést ígért Lázár János
