MI A MAGYAR?

A farkas ravaszságban nem áll hátrább a tigrisnél, s ámbár az éhség vakmerővé teszi, de üldöztetéskor a nevetségig gyáva. Finom hallása és még tán annál is jobban kifejlett szaglása nagyon elősegíti neki az önvédelmet, és kivált hajtásba kapni szerfölött nehéz, minthogy a hajtók berendezésével elkerülhetetlen lévén némi zaj, az óvatos állat a zörej irányával ellenkező oldalon azonnal elillan. A hajtásnak legbiztosabb neme nyáron meglesni kölykezési helyét, hol éjjel megtérve prédával, kölykeit ismeretes hangjával tereli össze, s így a leskelődő vadász hollétét biztosan tudhatja. Télen a nyomok is meglehetősen elárulják a sűrűben, de minthogy egy tanyán nemigen marad tovább egy napnál, rögtön meg kell hajtani a búvóhelyet. Táplálékát rendesen messziről hozza, nehogy tartózkodási helyét elárulja; hanem ha mégis valahol nagyobb prédára akad, például lovat kap vagy ökröt, akkor tovább is körüle marad. Zemplén legfelső részében találkoztam legelőször farkassal, midőn már kétnapi haszontalan csatangolás után átázva és kifáradtan vadászállomásomon egy vén törzshöz dűltem szundikálás végett, meghagyván a fegyverhordozás végett szokott mód szerint hozzám rendelt tót hajtónak, hogy a hajtás megkezdésekor fölébresszen. Azonban akár a farkas megehetett volna, mert a hajtó szintén ledülvén a fáradság után, csak egy fegyverdurranásra ébredtem föl, néhány lépésnyire tőlem látván fölbukfenczezni egy otromba nagy farkast, mely, úgy látszik, vezetője volt az utána törtető többi nyolcznak, melyek a lövés után engem is meglátva, még mielőtt fegyverhez kaphattam volna, más irányba rohantak el. Mindjárt gyanítám, hogy e csapatból alig kerül rám egy is; mert a farkas nem tér vissza azon helyre, hol rárezzentettek, mihelyt megérzi az üldöztetést, példátlan gyávasággal horgasztja le fejét, és keveset törődve, hogy a hajtónép még bottal is végig húzkod rajta, a hajtók lármája elől akarván menekülni a legközelebbi puskásnak okvetetlen lőirányba kerül. Véghetetlenül sajnáltam, hogy a nagy csapatot előbb nem láttam, de szomszédom nem akarván a körből kiereszteni a csapatot, a vezetőre lőtt, így aztán a többi újra a körbe tért vissza, mégpedig szokás szerint mindenik különválva, ezért sikerült aztán a nyolczból még hatot lepuffantani. A vadgeographusok híven szokásukhoz az első megrezzentés helyére nem térvén vissza, kimaradtam a szerencsések közül. Farkasvadászat alkalmával amilyen hasznos a jó szomszéd, annál alkalmatlanabb az ügyetlen, ki szükségtelen lármájával idő előtt elrezzenti a vadat. Egy alkalommal szintén farkasvadászaton levén, szomszédságomba éppen egy gyakorlatlan tisztelendő úr esett, ki a hajtás kezdődése után nem sokára kilőtte fegyverét anélkül, hogy csak egy ártatlan nyulat is észrevehettünk volna. „Mit lőtt?” – kérdem később a szomszédot. „Semmit” – felel a tisztelendő úr. „Mire lőtt?” – kérdém tovább. „Hát nem tetszett hallani, hogy »farkast« kiáltott valaki”? Kell-e ennél nagyobb buzgóság, mikor a szomszéd a farkasnak még a nevére is rálő? Hanem ilyen vadászszomszédságtól mentsen meg az Isten és az erdőkerülő, valamint az olyantól is, ki egy sikerült lövés után örömében telekurjongatja az erdőt. A hajtás úgy intézendő, hogy a vadászok a szél ellen legyenek, hogy a farkas szaglásának használásától elüttetvén, ezen óvatosságnak hiányával, a hajtók elől éppen a bizonyos veszélybe szaladjon. A lelőtt farkasokat póznára fűzve látni érdekes látvány, kivált bizonyos távolságból, hova a farkasnak szaga el nem ér, mert tudni kell, hogy a farkas azonnal rothadásba megyen – azonban még az sem elegendő arra, hogy az oláhczigányt elrezzentse; mert elégszer láttam, hogy a czigány reggel óta lesett a vadászat végére, előre kikoldulván magának a farkashúst, ha a bőrt leveszik róla. Amily gyáva az üldözött farkas, úgy nincs határa nagy szemtelenségének, ha biztosságban érzi magát. Természetes, hogy az étvágy hatalmas szónok, s a farkas egy bárányczombért hosszú sétát megtesz, és holmi farkasbottal nem ijeszteti el magát, annál kevesbé apró juhászkutyáknak vékony lármája által, mire a szemtelen jószág nem is hederít.
(Gróf Andrásy Manó: Farkasvadászat. In.: Hazai vadászatok és sport Magyarországon, 1857)