Most kellene belekapaszkodni a szék karfájába, kedveseim. Olyan áremelések előtt állunk, hogy a biztonsági öv is kevés lesz. Dübörgő gazdaságunk – hála Kóka János munkásságának és Gyurcsány Ferenc erőfeszítésének – beledübörgött valami szakadékba, ahonnét valószínűleg már nincs visszaút, csak a proszektúra felé vezető egyirányú utca.
Mindennek, ami létezik, megemelik az árát. A kenyértől a tejig, a sörtől a szalonnáig mindennek egekbe szökik a fogyasztói ára, te meg ott állsz majd a pénztár előtt, és vakarózol, vagy a „munkásmozgalom” mai harcosainak rózsadombi elődeit emlegeted a megfelelő jelzőkkel.
Hogy ebből a gubancból miként jön ki a táncos lábú kormányfő, nem tudni, de majd megmagyarázza… Kíváncsi leszek, a nyugdíjasfesztiválokon önfeledten tapsikoló Gyurcsány-hívek hogyan elemzik majd ezt.
Szóval tessék felkészülni, indul a limbóhintó. Ennyire hülyére talán még soha nem vették ezt a jóravaló, mamlasz nemzetet. Idekeveredik az ország élére egy leharcolt KISZ-káder, beleül Tisza Kálmán, Teleki és Bethlen székébe, és igét hirdet. Teli fölénnyel, pózzal, modorossággal. Egyetlen szava, mozdulata sem őszinte. Olyan kenetteljes. Apró.
Az embernek leginkább az fáj, hogy négy éveket kell kibírnia egy ilyen politikai fűzfapoéta mellett, akinek van ábrázata teli szájjal nemre biztatnia az országot a határon túli magyarság sorskérdésében.
Hát most majd belenyúlhatunk mélyebben a bukszánkba, honfitársak. Csak az árakat kell figyelni, a többi magáért beszél.
Washington
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
