A hatalom makulátlan cipői

A meztéllábas ember, asszony talpát felsérti a tüske, a tövis és a drót (ha még el vagy le nem lopták). Boldog kaszt: akinek cipőt adott lábára a gondviselő! A péké kenyeres-lisztes, a kőművesé falas-malteres, a suszteré ragasztós, a szőlősgazdáé tőkéi földjétől és bogáncstól piszkos, a halasé, a mészárosé, a hentesé vérpettyes, a kisgyermekeké ütközésektől kopott, a srácoké focizástól, az idősebbek agyontalpalt-sarkalt-vasalt cipői fényesre pucoltak. Csaba testvéré az út porától vert. A mindenről lemondóké, jövő-menőké félretaposott, több rétegben szennyes. Mind-mind beszédes: munkáról, viselője koráról. A korról, amelyben vergődünk.
Ám a színházi, zeneakadémiai cipőt nem viselik utcán. Vadonatúj. Talpa, sarka tökéletesen ép. Feje fényeskedik. Üdvözült olvasó, láttál már bársonyszéki cipőt? Ha még nem, hát nézd meg jól! Vadonatúj. Makulátlan. Nem viselik utcán. Temperált kocsiból ki, temperált kormányzóterembe be, a végtelenségig. Porszem nem száll rá, eső vize rá nem fröcscsen. E cipők soha nem róják az utcát, az aluljárók mosatlan lépcsőit, piacok sorait, villamosok, buszok szutykos padozatát, ahol legkevesebb rágós-kutyagumis katyvasz ragadhatna rájuk. Viselőjük nem árul hetvenen túli, reményvesztett ábrázattal ceruzaelemet. Nem kutat maradék után dinnyehéjszagú, szürke szemetesekben. Nem járja a városszéli erdők, aluljárók zacskóból élő világát, sem a kórházak kopott, kemény székű, hitehagyott, vizeletszagú folyosóit.
Nem jár soha a margón, a villanytalan tanyák, a jégvert gyümölcsösök cipőseinek szobáiban.
Színházakban él a cipő. Hangversenyteremben él. A darabot ő íratja. Ebben a csöpp Magyarország a legrosszabbul fizetett egyszavazatos szereplő. A makulátlan cipő méregdrága belépőt fizettet vele a foltos, szakadt, kiszikkadt világba. Több milliót vetet. Nem remegnek a lábak ezekben a cipőkben? Mi lesz, ha az epizodisták péklapátot, vakolókanalat, cipészkalapácsot, kapát, bárdot, kést odahagyva megindulnak a színház felé? Azt skandálva: nem kell a darab! Nem kell az előadás! Az egész kell. Ami jár. És az nem a vadonatúj cipő. Nem. Az a rendező példánya. A valódi.
Kós Annamária
Budapest