A „náci” szimbólumokról

Angela Merkel német kancellár budapesti látogatásakor Gyurcsány Ferenc meglepő viselkedésre ragadtatta magát. A Szent Korona megtekintésekor arról világosította fel vendégét, hogy az a „királyság jelvénye”, amit Orbán Viktor jobboldali kormánya „hozatott” oda, de ők nem akarják elvinni, mert az nem szép, hogy hozzuk meg visszük, akkor maradjon itt. A kormányfő a rá jellemző túlpörgött állapotban, teátrális mozdulatokkal és szinte pironkodva beszélt. Mintha neki, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének bármilyen okból is magyarázkodnia kellene a német kancellárnak. Nemzeti ereklyénk elhelyezése magyar belügy, amivel Angela Merkel is tisztában van. A kormányfő eljárása ezért – finoman szólva – nem túl diplomatikus.
Állam- és kormányfők látogatását a protokollstábok szinte másodpercre pontosan megtervezik. A magyar és német illetékesek bizonyára közösen megállapodtak abban, hogy a német kancellár a magyar miniszterelnök kíséretében megtekinti a Szent Koronát. Ezt a programpontot vagy a magyar fél kínálta fel, vagy a német partner igényelte. Kizártnak tartom, hogy a magyar stáb azt ajánlotta volna, a kancellár tekintse meg a „királyság jelvényeit”. De kizárt az is, hogy a német diplomácia hasonlóképpen kezelte volna a nemzeti ereklyét. A németek nagyon is tisztában lehetnek azzal, hogy a Szent Korona mindenekelőtt a magyar államiságot és nem a királyság intézményét szimbolizálja. A Budapestre akkreditált mindenkori német nagykövetek legalapvetőbb műveltségéhez hozzátartoznak az augusztus 20-i állami ünnepről és a Szent Korona szimbolikus funkciójáról való ismeretek, amelyekről utazása előtt a kancellár asszonyt is nagy valószínűséggel felkészítették. Egy kötetlen beszélgetés során Angela Merkel olyan tájékozottságról tett volna tanúbizonyságot a Szent Koronáról, ami meglepte volna a magyar miniszterelnököt. Már csak azért is, mert a németek tudják: István király német nőt vett feleségül, ezért is kapott igen komoly német segítséget a magyar állam kiépítéséhez!
De miért is ragaszkodott ahhoz a magyar miniszterelnök, hogy megmutassa a német kancellárnak a köztársaságtól szerinte idegen királyi jelvényeket? Ha elengedhetetlen késztetést érzett a szabadkozáshoz, miért nem iktatták ki a kancellár programjából a Szent Koronát? Miért nem sétáltak el inkább Károlyi Mihálynak, az első magyar köztársaság atyjának szobrához? A végrehajtó hatalom feje (a miniszterelnök) miért nem tartotta távol példamutató módon magát és vendégét (a német végrehajtó hatalom első emberét) a törvényhozó hatalom (Országgyűlés) épületétől, ha már dogmatikus módon tartani akarja magát az általa meghúzott szimbolikus határokhoz?
A miniszterelnök magatartását prózai okok magyarázzák. A hozzá hű sajtóban évek óta kísérleteznek azzal, hogy bebizonyítsák, Orbán Viktor elszigetelődött a nyugati kereszténydemokraták között, különösen Angela Merkel orrol rá. Ez kapcsolódik a kormányfő megosztó politikájához, a „radikális populista” Fidesz és az „igazi konzervatív” MDF szembeállításához. A kormányfő biztos, hogy tudott Merkel és Orbán budapesti találkozójáról, és valószínű, ezért igyekezett diszkreditálni, köztársaság-ellenes színben feltüntetni a Fidesz elnökét, ami viszont megint csak idegen a diplomáciai gyakorlattól. A miniszterelnök tapintatlan is volt: a német kancellár a sajtó nyilvánossága előtt volt kénytelen meghallgatni kicsinyes árulkodását.
A sajtóban nem találni nyomát, hogy a miniszterelnök sajnálkozását fejezte volna ki Merkelnek, amiért a köztársasági elnök székhelye 2003 februárja óta Budán, a magyar királyok egykorvolt várában van. Nem mondta, hogy ők (Gyurcsányék) nem akarják elvinni az elnöki hivatalt onnan, mert az nem szép, hogy hozzuk meg visszük, akkor meg maradjon ott. De Merkel kancellár sem szabódott amiatt, hogy a kancellárok eredetileg az uralkodó mellett működő főtisztviselők voltak, és hogy ő (Merkel) ezért Bismarck birodalmi kancellár és Hitler kancellár sokadik utódjának számít, de ők sem akarják megváltoztatni a német kormányfő elnevezését, mert az nem szép, hogy átnevezgetjük…
Mivel a miniszterelnök magatartását továbbra is a „királyi jelvények” és a köztársaság eszméje között kreált ellentét miatt védelmezik a kormánypárti sajtóban, érdemes bonckés alá venni a miniszterelnök képviselte republikanizmust és dogmatikus gondolkodást. A republikánusnak mondott dogmák szerint a Szent Korona mint a monarchikus államforma szimbóluma idegen a köztársaság szimbolikus központjától, az Országháztól. Ez azért nem igaz, mert – mint azt a parlamentáris monarchiák is példázzák – a parlamentarizmus nagyon is összeegyeztethető a monarchikus berendezkedéssel. A képviselők általi törvényhozás nem a köztársaságok kiváltsága. Az Országházat sem a köztársaság kikiáltása után építették a köztársaság politikai igényeinek kedvéért: az Országgyűlés már a dualizmuskori Magyar Királyság reprezentatív (képviseleti) intézménye volt.
Bármennyire gyűlölik is a baloldalon a Horthy-korszakot, a két világháború közötti államszerkezet még inkább bizonysága annak, hogy a Szent Korona és a parlamentarizmus zökkenőmentesen kapcsolódhat egybe. Magyarország ebben az időszakban király nélküli királyság volt. A királyt helyettesítő kormányzó látta el az államfő funkcióját. Jogosítványai alapján Horthy Miklós akár elnök is lehetett volna, ha a tanácsdiktatúra bukása után nem állítják helyre a monarchikus államformát. Horthy kormányzósága inkább egy kvázi elnöki köztársaság volt, amelynek köze nem volt a monarchikus berendezkedéshez. A Szent Korona a de jure (formailag) monarchikus magyar állam és a de facto (ténylegesen) prezidenciális jellegű köztársaság egységének megőrzésében játszott fontos szerepet.
Izgalmas lenne végig gondolni, hogy mi lett volna, ha Magyarországot 1945-ben angol és amerikai csapatok szabadítják fel, a Szent Korona az országban marad, és a szuverén Magyarországon szerves politikai fejlődés megy végbe, hiszen 1946-ig, a köztársaság kikiáltásáig Magyarország egyébként is de jure (formailag) királyság volt. A korabeli Magyarország társadalmának és politikai elitcsoportjainak túlnyomó többsége mentálisan sokkal jobban kötődött az ezeréves magyar államisághoz és az azt (nem pedig a királyságot) szimbolizáló Szent Koronához, mint a negyven évig szovjetizált jelen társadalom és az ezeréves Magyarországtól elidegenedett most uralkodó elitek. Mely elitek persze szemérmesen hallgatnak arról, hogy Kun Bélának a Károlyi Mihály népköztársaságát felváltó rendszere de jure (formailag) köztársaság volt: tanácsköztársaság. A formai folytonosság mellett egyáltalán nem mellékes, hogy Kun Béláék kendőzetlenül fejezték ki az ezeréves Magyarország történelmének és államiságának a Károlyiékra is jellemző gyűlöletét, amikor vörös drapériával fedték le a Hősök terén álló szobrokat.
A miniszterelnök pár éve azon volt, hogy rehabilitálják az önkényuralmi jelképnek nyilvánított vörös csillagot, nemrég meg azt találta mondani, hogy a magyar zsidókat Árpád-sávos zászlók alatt deportálták haláltáborokba. Nem mondott igazat. A nyilasok 1944. október 15-én kerültek hatalomra. Amikor Auschwitzba tartottak a vagonok, jóval a nyilas hatalomátvétel előtt, a magyar állam hivatalos szimbólumai közé a ma is állami jelképnek számító koronás címer és a piros-fehér-zöld trikolór tartozott. Kész csoda, hogy Gyurcsány nem exkuzált Merkel előtt amiatt, hogy ő egy olyan köztársaság miniszterelnöke, amelynek náci szimbólumai vannak…

A szerző politológus