A rejtély ára

Semmi sem tiszta szeptember 11-e ügyében, ezért érdemes minden egyes azzal kapcsolatos elméletet, sajtóközlést, műanyag bábut, filmet, matricát és sapkát kétkedéssel fogadni. A hat éve folyamatosan népszerű összeesküvés-elméletek valószínűleg örökre az emberek fejében fognak motoszkálni. Az, hogy legnagyobb részük eszement fantáziálgatás, nem jelenti azt, hogy valami igazság nem lehet bennük, de azt sem, hogy mindegyik elmélet sületlenség. A „9/11-brand” megszületett, mégpedig hat évvel ezelőtt. Nem kell messzire menni, némelyik magyar autós is felteszi kocsija hátuljára az életüket a katasztrófa során elveszített New York-i tűzoltók és rendőrök emlékére a matricát. Ha pedig ők ilyenek, mi lehet Amerikában? A Fahrenheit 9/11 (ismét a legendássá vált számsor!) című film állítólag lerántja a leplet a Bush-adminisztrációról. Valójában politikai propagandafilm, amelyben a demokraták, az Egyesült Államok akkori és jelenlegi kormányának nem túl határozott ellenzéke a Grál-lovagokhoz hasonlatos testület, Bush pedig buta, korrupt, nemtörődöm és gonosz. Michael Moore filmje csak egy a rengeteg közül, amely a „színtiszta igazságot” elmondja arról a napról. Egyikben az egész amerikai kormányzat szlogenekben beszél, és a népért aggódik, a másikban pedig összenevet a terroristákkal. A lényeg, hogy a világ minden táján bemennek a moziba, ha a 9/11 számsort meglátják. A Kennedy-gyilkosság 1963-ban történt, mégis máig rejtélyes, így eladható.
Az amerikai kormány hozzáállása ebben a tekintetben nem is mérvadó. Bár ideiglenesen szeptember 11-e után szimpatizáltak a terrorakció sújtotta amerikaiakkal, ám a terrorizmus elleni harc kezdete után igen gyorsan jött a kiábrándultság. A világ valóban megváltozott a terrortámadásokkal. Új fogalmakat tanultunk meg, új országok és városok kerültek fel a térképre, a semmiből arab- és iszlámszakértők bukkantak elő. Megismertük Oszama bin Laden családfáját, dióhéjban eddigi gonoszságait is megtudhattuk, ám ő maga máig csak hang- és filmfelvételeken jelenik meg egy-egy hírcsatornán. Bár a terrorizmus elleni háború hat éve alatt Ázsia kétharmad része gyökeres változásokon ment át, kormányok és örök életűnek tartott rendszerek hullottak porba, a fanatikus terrorista archetípusává avanzsált férfi továbbra is ugyanolyan misztikus, mint hat évvel ezelőtt.
A terrorizmus elleni háború pedig itt maradt velünk. Kezdetekor még erről beszélt az egész világ, a CNN pedig kis fülecskével jelezte a képernyő alján, hogy most épp a történelem változásának vagyunk tanúi. Aztán jött Afganisztán, majd Irak, s azt vettük észre, a háború életünk részévé vált. Elméletileg két fél harcol egymással, mint a mesében: a jók és a rosszak. Mivel mi jók vagyunk, az ellenfél következésképp csak gonosz lehet. A modern történelem legigazságtalanabb háborúiban voltaképp félreértésen alapul minden. A megszálló katona nem tudja, miért küldte oda kormánya, és az ellenségről úgy tartja, hogy fanatikus al-Kaida-tag. A fanatikus al-Kaida-tag robbant, mert azt gondolja, a katona keresztes háborút folytat, és szabad idejében imádkozik egy feszület előtt. Előítéletek alapján születnek emberéletek ezreit követelő döntések, miközben a párbeszéd szükségességéről beszél mindenki.
Az Egyesült Államokban hat éve törik a fejüket azon, hogyan lehetne a terrorizmust visszaszorítani, ám a támadás eredeti indokát nem kutatják, elegendő számukra az az agyszülemény, hogy a „terroristák gyűlölik a szabadságot”. Mostanra odáig jutottunk, hogy senki sem ártatlan. Hogy a szellem kiszabadult a palackból, az minden érintett felelőssége.