A párosban korábban világelső, négyszeres Grand Slam-győztes és háromszoros világbajnok Babos Tímea az idei Australian Open után családalapítási szándékkal szünetre vonult, a tervek szerint 2028-ig. A januári kiesése után Melbourne-ben az ausztrál torna szervezői már elbúcsúztatták, a Davis-kupa szombati játéknapján pedig a Magyar Teniszszövetség is megtette ezt a gesztust a 32 éves játékosnak. A Magyarország–Egyesült Államok párharc nyitónapjának végén – 2-0-s amerikai vezetésnél – került sor az ünnepségre a tatabányai csarnokban.

Megtartotta Babos Tímea búcsúztatását a Magyar Teniszszövetség
Babos a tatabányai salakon előbb vigasztalni próbálta a helyszínen maradt nézőket Piros Zsombor és Marozsán Fábián veresége után, kiemelve, hogy a Davis-kupában nem ritkák a fordulatok a második játéknapokon.
A magyar klasszis ezután elérzékenyülve elmondta: óriási dolognak tartja, hogy ilyen komoly eredményeket ért el Sopronból elindulva, és nagyon büszke arra, hogy Ausztráliában elbúcsúztatták őt. Megköszönte a családjának, a szponzorainak és a szurkolóknak az elmúlt éveket, és hozzátette:
szeretne még komolyabb versenyeken, akár már a Los Angeles-i olimpián is játszani a távolabbi jövőben.
A beszéde után a Magyar Teniszszövetség a közönség tapsvihara közepette ajándékozta meg és köszöntötte Babos Tímeát – így zárult a Davis-kupa szombati játéknapja Tatabányán.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!