A szociális rombolás hatásai

Kerékgyártó T. István
2007. 10. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre súlyosabbak a jelenlegi kormányzati hatalmat jellemző szociális rombolás következményei. Mert nem csupán a GDP növekedése lassult le szemmel láthatóan, hanem már részadatokat tekintve sincs okunk a bizakodásra, még ha az első fél évben bővült is az ipari termelés, vagy – amely cseppet sem tekinthető eredménynek – a szolgáltatásokban a külföldi beruházások változatlanul növekednek is. De vitathatatlan az is, hogy éves szinten a csaknem nyolc-kilenc százalékos drágulás ugyancsak a lakosság terheit növeli. További kellemetlen meglepetéseket tartogat az élelmiszerárak és a villamosenergia-árak látványos megugrása. Evidens a magyarázat: ha nincs megtermelt többlet, amelyből pluszforrásokhoz juthatna a költségvetés, a csökkenés következtében a gazdaság teljesítménye egyre szűkül.
Miként azt sem kell különösebben hangsúlyozni, hogy legnagyobb mértékben a nyugdíjasokat és a nagycsaládosokat sújtja az infláció, hiszen az utóbbiak nyolcvan százaléka a létminimum alatt vagy annak közelében él. Ha a 61 ezer forintos fogyasztási egységet vesszük figyelembe, ebben a létminimumban sem a lakástörlesztés, sem a tandíj, sem a vizit- és kórházi díj nem szerepel. Míg azonban a kormányt egyáltalán nem érdekli – legfeljebb csak hangzatos szólamokban – a szociális biztonság vagy a társadalmi szolidaritás, cseppet sem csodálkozhatunk azon, hogy hazánkban a gyermekszegénység még az időskorú szegénységnél is nagyobb. A megszorítások mellett a nem családbarát adózás nem kedvez a több gyermeket nevelőknek, miközben az országban több mint 900 ezer idős ember él ötvenezer forint alatti nyugdíjból. Éppígy a szociális rombolás következménye, hogy napról napra a lecsúszás fenyegeti az úgynevezett középosztály tagjait is.
A kormánynak nincs távlatos programja, ami azzal jár, hogy az állampolgárokat nem együttműködő félnek, hanem eszköznek tekinti. Holott a felzárkózáshoz széles társadalmi konszenzusra lenne szükség... És az sem véletlen, hogy a kormány leginkább külső tényezőkre, a külföldi tőzsde magas arányaira fogja a drágulást, mialatt csaknem hetvenezer háztartásban szűnik meg az áramellátás a díjhátralék miatt! Noha az árak fékentartásának meglennének az eszközei, egyebek között az áram áfájának csökkentése vagy az energiaexport mérséklése, a legrosszabb esetben a hatósági ár alkalmazása. Még így is könnyű mondani, hogy a korábbi évek gazdaságpolitikájának középpontjában az életszínvonal emelése állt, de ebből utólag szinte semmi sem érzékelhető. Vagyis a gazdasági összeomlás rémképe nem tűnt el, hiszen aligha hiheti el bárki is, hogy a költségvetési hiány a közeljövőben lemegy három százalékra. És hiába erőltetik a bürokrácia csökkentését, az adók egyszerűsítését, a gyakorlatban vajmi kevés eredmény látszik.
Nyilvánvaló, hogy az állam mindmáig azokat terheli, akik roppant nehéz körülmények között élnek vagy éppen a szó szoros értelmében vegetálnak, szemben azokkal, akiknek nemcsak a vagyonuk nagyobb, hanem a fogyasztásuk is. Bárhogyan szeretnénk, az utóbbiaktól mégsem várható el, hogy a társadalmi egyensúly megteremtéséhez önként hozzájárulnának. Csaknem visszafordíthatatlanul megbomlott a generációk közötti egyensúly. Mint ahogyan az is közhelyszerű megállapítás, hogy az állástalanság következményeként több százezer személy nemcsak gazdaságilag csúszik le, hanem – ami még fájdalmasabb – szociális értelemben is ellehetetlenül. S mindezzel összefüggésben múlhatatlanul aktív állami részvételre volna szükség, méghozzá a differenciált ellátás érdekében. Míg azonban a kormány továbbra is a piacnak szolgáltatja ki az egészségügyi, a szociális és az oktatási szférát, mindez azzal a következménnyel jár, hogy szükségképpen az erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkezők nyernek mindenütt teret. Az egyik oldalon a hatalmat birtokló, korrupt politikai osztály és a hozzá kötődő társadalmi establishment áll, a másik oldalon a szociálisan kifosztott, kisemmizett állampolgárok széles tömege.
Még ha ez a magyarázat kevéssé reflektál is a magyar társadalom differenciált struktúráira, mindenképp a lehetséges változás mélyülését jelzi. Sokféle empirikus elemzés támasztja alá, hogy a gazdagok és a szegények között egyre áthidalhatatlanabb távolság húzódik. Ráadásul a szegények társadalmi státusa alapvetően megváltozott, hiszen egész rétegek rekednek a társadalmon kívülre, s a szegényekre, a leszakadtakra, a kirekesztettekre a jelenlegi politika egyszerűen nem tart igényt. Végtére is a megkezdett szociális rombolásból mindez logikusan következik.

A szerző szociológus, egyetemi oktató

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.