Pálfalvi Lajos irodalomtörténész, a mű fordítója, Wlodzimierz Bolecki, Mackiewicz monográfusa és Horkay Hörcher Ferenc eszmetörténész beszélgetéséből egy olyan következetes irodalmár képe rajzolódott ki, aki a szuverén, önálló gondolkodást mindennél feljebbvalónak tartotta. Pálfalvi Lajos szerint a lengyel író érzékeltetni tudta, hogy mennyire mások a megszállást elszenvedett régiók történelmi tapasztalatai, mint Nyugat-Európáé, ahol csak rövidebb ideig tartó német megszállás volt. Az Attraktor kiadó által megjelentetett kötet műfordítója szerint ezért nincsen egységes történelmi emlékezet Európában. A kommunizmus Keleten ugyanis népirtást jelent, Nyugaton viszont szavakból épült világot: osztály nélküli társadalomban élő emberek boldog, szentimentális utópiáját. Az 1902-ben született és 1985-ben meghalt Mackiewicz viszont a legkevésbé sem volt hajlítható a kommunista ideológia bírálatában. Bolecki idézte egyik jelmondatát: „Antikommunista voltam, vagyok és leszek.” S hogy miért fogadják még ma is sokszor megütközéssel a totalitárius rendszer keleti válfajának elutasítását Nyugaton? A lengyel irodalomtörténész úgy vélte: a mai napig sikeres az a propaganda, amely az antikommunizmust mint műveletlen, primitív szemléletet állítja be, olyannak, amelyik nem tudja megérteni a haladó modern világ kihívásait. Ami miatt pedig Mackiewicznek még holtában sem igen engedik kiadni műveit Nyugat-Európában, az egy olyan meglátása, ami sokak szemében még mindig vörös posztó. Jelesül: a náci és a kommunista ideológiát sokkal több rokon vonás köti össze, mint amennyi elválasztja.
Nem abszurd helyzet, hogy egy százmillió halálos áldozatot követelő eszmének még mindig lehetnek védelmezői a művelt világban? Továbbgondolva a Terror Háza Múzeumban hallottakat: talán ma sem bocsátják meg sem Nyugaton, sem Kelet- és Közép-Európában, hogy pontosabban látta a bolsevizmus veszélyeit, mint legtöbb kortársa. Horkay Hörcher Ferenc arra emlékeztetett, hogy mind a kommunista, mind a náci ideológia számára a konzervativizmus, a polgári gondolkodás volt a fő ellenség. Már Lenin kidolgozta a nyugati értelmiség befolyásolásának stratégiáját, ami 1945 után is nagyszerűen működött. A nyugati sajtóban tevékenykedő ügynökök megírták a szovjet rendszer apológiáját, hogy aztán a „népi demokráciákban” mint mérvadó európai véleményeket visszhangoztassák a saját maguk által pénzelt cikkeket. Ez a séma persze ma is ismerős. A „fejlett Nyugat” másik tévedése sem vesztett aktualitásából, amely a kommunista rendszer megszelídíthetőségéről, végső soron megreformálhatóságáról szólt. Horkay Hörcher felidézte: ez a naiv logika 1989 után is jelen van – mintha a sztálini rendszerből kis javításokkal el lehetne jutni a szociáldemokráciáig. Wlodzimierz Bolecki hangsúlyozta: az 1962-ben írt A kommunista provokáció diadala fő témája a szuverén gondolkodás elsorvasztása. Első lépésben a politikai hatalmat gyarmatosították, ezt követte az emberi gondolkodás igába hajtása. Kialakult az a lehetetlen helyzet, amikor a tényeket és az abszolút igazságot is relativizálni lehetett a politikai helyzet függvényében. Joanna Stempinska, Lengyelország budapesti nagykövete köszöntőjében szintén azt emelte ki, hogy a kötet a jelenben sem veszít időszerűségéből. Nélkülözhetetlen olvasmány annak, aki meg akarja érteni az európai változásokat.
Történelmi lecke. Két belépőt küld a Terror Háza Múzeumba Horn Gyula unokahúgának a KDNP fővárosi frakciója, hogy Havas Szófia más nézőpontból is megismerkedhessen a XX. századi diktatúrák magyarországi történetével. A kereszténydemokraták elfogadhatatlannak tartják az 1956-os forradalom relativizálását, mert – mint közleményükben írják – az egyet jelent a rendszerváltozás utáni állami berendezkedés tagadásával.
Itt a Kreml válasza Trump ultimátumára
