Az Ismerős Arcok emberes játéka

Az Ismerős Arcokat egyre többen ismerik, de még mindig viszonylag kevesen. A fél évtizede működő, immár tökéletesen kiérlelt művészi világú Ismerős Arcokat persze a stílust illetően nehéz belőni, az előszeretettel használt nemzeti jelző jelen esetben inkább szűkítő jellegű, hiszen sokkal profibbak, mint úgynevezett konkurenseik; ráadásul az Arcok a bluestól a rockon át magyar népzenei motívumokig sok mindenhez hozzányúlnak – aranykézzel. Negyedik stúdiólemezük, az Éberálom ugyanis lenyűgöző atmoszférájú anyag.
A robusztus frontember, Nyerges Attila teljesen szuverén egyéniség, aki senkire nem emlékeztet sem az éneklésével, sem a dalszövegeivel. Utóbbiakra amúgy nyugodtan mondhatjuk, hogy artisztikus rockversek, amely hatásra ráerősít a kötetszerű CD-borító. Práder Vilmos remek vokalista – egy dalt ő énekel szólóban, nagyon jól – és első osztályú gitáros. Olyan elképesztő színvonalú, sokszor önálló számnak beillő gitárszólókat hallunk tőle, hogy azok még Nyugaton sem mindennaposak: emberes, mégis érzékeny játék, a nagy elődöket idézve, mondjuk Tátraitól Knopflerig. Galambos Nándor basszusgitáros is képes finom játékossággal és durva keménységgel muzsikálni, és dalszerzőként szintén megállja a helyét. Leczó Szilveszter billentyűs nemkülönben kiváló komponista, szellemes orgona-, szintetizátor- és zongorajátéka pedig dússá, teltté teszi a hangzást. Kovacsik Tamás dobos pedig – a géppuskaropogástól a laza swingig – olyan stabil alappal szolgál, amire nyugodtan „rá lehet pakolni” a többi instrumentumot, amelyek között olykor szaxofon is helyet kap.
Gyenge tétel gyakorlatilag nincsen az albumon, úgy látszik, érdemes volt két esztendőt várni az előző anyag óta. A Költők és kígyóbűvölők a tavalyi október 23-át megénekelvén megidézi, ahogy „A kígyóbűvölők a viperát szorongatják / A nagymamát a lovakkal tapossák”. A Haza! hasonlóan húzós szám, és arról tanúskodik, hogy a szülőföldet nélkülözve ugyan lehet, de nem biztos, hogy érdemes élni. Az Árnyéknak lenni és az Angyalból ördög olyan szerelmes dalok, amelyekhez foghatót csak balkáni vagy latin szerzőktől szoktunk meg, az Arcoknak úgy tűnik, ez is simán megy. Az Adj még! és az Egyetlen az említett „slágergyanús” nótához hasonlóan szintén nem tartoznak korunk rendszerbarát alkotásai közé, sőt mindkettő kőkemény kritika az ország jelenéről. A leggyönyörűbb szövegű és dallamú tétel azonban talán a Nélküled, amely az igazi közösségekről, a fontos barátságokról szól.
(Ismerős Arcok: Éberálom. 2007, szerzői kiadás.)