Az ördög cimborája

K ö n y v e s h á z

A Csokonai-kép egyrészről élesedik a ’S végre mivé leszel? című tanulmánykötet olvasóiban, másrészről kissé kuszává is válik. A Károli Gáspár Református Egyetemen 2005-ben lezajlott konferencia könyvbe szerkesztett anyaga azt bizonyítja, hogy két évszázaddal a költő halála után lendületes mozgásban van Csokonai Vitéz Mihály életmozzanatainak, művei értelmezési lehetőségeinek és befogadástörténetének nyomozása. De éledezik a kor ízléstörténeti kutatása is, hiszen például Csörsz Rumen István tanulmánya azzal foglalkozik, hogy az 1790–1840 között keletkezett kéziratos gyűjteményekben bizonyos Csokonai-versek mikor fordultak elő a legnagyobb gyakorisággal, és vajon miért.
Van értelmezés, amelyet ideje elvetnünk: például a múlt rendszerben belénk táplált forradalmár, számkivetett poéta képét. Ám Gáborjáni Szabó Botond tanulmányában óv attól, hogy a ló túlsó oldalára essünk. A költő eltávolítása Debrecenből máig feltáratlan, azért a magyar jakobinus mozgalom eltiprása és az általános megfélemlítés mégiscsak hozzájárulhatott Csokonai kicsapatásához a kollégiumból. A tanulmány egyébként részletesen elemzi azt a levelet, amelyet az egykori – poétai osztály tanításával megbízott – diák a tőle eltiltott kollégiumi barátaihoz rébuszokig vitt metanyelven írt. A levélből és elemzéséből elővillan, mennyire meghatározó volt Csokonai számára a Biblia képi és gondolati világa. Másik dolgozat, Fekete Csabáé azt érzékelteti, gyakran egybejátszott a korban, így költőnk alkotói építkezésében is a profán és a liturgikus költészet. A poéta Debrecen és Sárospatak után Somogyba is elvetődött: a Festetics György által alapított csurgói gimnáziumba helyettes tanárnak. Innen azért kellett távoznia, mert iskoladrámájában (Cultura) az egyik szereplővel elénekelteti Rákóczi nótáját, ami miatt Festetics Béccsel szemben veszélyeztetve érezte magát.
Lépten-nyomon előbukkan, hogy a suhanc zseni megannyi dolga balul üt ki. Borbély András izgalmasan bizonyítja, mint alakul át a frusztráció magasköltészetté. Némely Lilla-versben az aktszerűen ábrázolt test sokkal inkább távolítás, elrejtés, mint láttatás. A kötet egyik csúcspontja, Küllős Imola esszéje arról is szól, hogy Csokonai nem annyira a paraszti szájhagyomány világából, mint inkább a (például a kollégiumi diákköltészet táplálta) közköltészet populáris kultúrájából lépett elő, s ilyen háttérrel fáradozott az egységes irodalmi nyelv megteremtésén.
A költőről szóló másik új könyv – Csokonai a néphagyományban – szintén arról tudósít, hogy ritkán váltak népdallá a versei. Még lírai költeményei sem mutatnak kimondottan népköltészeti hatásokat. Más kérdés, hogy a történelmi ország kiterjedt részén, paraszti környezetben számos hiedelem, monda élt az ördögcimborává, ízig-vérig garabonciás diákká folklorizálódott Csokonairól, aki a „valóditól” eltérően győztesen kerül ki a fösvényekkel, pökhendiekkel való találkozásokból.
(’S végre mivé leszel? Tanulmányok Csokonai halálának bicentenáriuma alkalmából. Szerk.: Hermann Zoltán. Lukács László: Csokonai a néphagyományban. Ráció Kiadó, Budapest, 2007. A kötetek ára: 2900 és 1750 forint)