Baktalórántháza téglatemploma

Rejtőzködő Magyarország

Felső-Tisza-vidéknek szorosabban a Kárpátaljáról a mai Magyarországra érkező folyó záhonyi kanyar fölötti szakaszát, a Túr, a Szamos és a Kraszna lapályát nevezzük. Még e területen is megkülönböztetünk kisebb tájegységeket, mint például a Szamoshátat, a Beregi-síkságot vagy az Ecsedi-láp környékét. Az errefelé található, egészen egyéni megjelenésű, többnyire mázas fejű téglákból épült templomok azonban közös emlékcsoportot alkotnak hazánk román kori építészetében, amelyet az egyszerűség kedvéért felső-Tisza-vidékinek nevezünk.
Nyugatról, a Nyírség felől közelítve meg e vonzó tájat, elsőként Baktalórántháza római katolikus templomával ismerkedünk meg. A Nyíregyházáról Fehérgyarmatra vezető 41-es számú főút felénél található, 3800 lakosú, élénk forgalmú helység neve – amint 1932-ben a település maga is – Nyírbaktából és Lórántházából olvadt egybe. Bakta 1326-ban, Lórántháza az 1332 és 1335 közötti években szerepel először oklevélben, utóbbi Tamás fia Lóránt – „Rolando filio Thome” – birtokainak részeként már 1321-ben felbukkant egy határleírásban. (Bakta magyar szó, míg a személynév ógermán eredetű.) Az öreg plébániatemplomot az országútra nyíló mellékutcában találjuk. Tekintélyes, vakolt és fehérre meszelt, bádogsisakos tornya a XVIII. században épült a hajó nyugati homlokzata elé, a mögötte lévő középkori épület könnyen megkülönböztethető tőle a nyersen hagyott téglafelületével. Előbb 1961-ben, majd 1980 és 1982 között renoválták az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség szakemberei a templomot, állapota most is kifogástalan.
Építésének pontos idejét nem tudjuk, csupán egy bizonytalan eredetű forrás tesz említést arról, hogy 1282-ben szentelték fel Szent Margit tiszteletére. Egyhajós, négyszögszentélyes, keletelt tengelyű alaprajza, valamint tölcsér formájú, félkörívű ablaknyílásai tisztán a román stíluskorszakra vallanak. (A Szamos-parti Csenger 1322-ben elkészült kora gótikus – ma református – téglatemplomának eredetileg szintén az antiochiai királylány volt a védőszentje.) Baktalórántházán a szentély és a belőle nyíló sekrestye egyaránt dongaboltozatú, és XIII. századi félkörű diadalív választja el tőlük a hajót. Egyedüli esetként a hazai régészeti feltárások történetében a szentély keleti falán farámáikkal együtt megkerültek a középkori ablaküvegek is. A szentélyben egy egyszerű, csúcsíves szentségtartó kőfülke, a megfeszített Krisztust ábrázoló freskórészlet, továbbá a toronyaljából a hajóba vezető, 1519-ben készült reneszánsz ajtókeret érdemel említést. A vakolt belső alatt lappangó falképek várnak feltárásukra. Az épület legfőbb látványossága az a finom szövetű, fehér habarccsal kötött vöröstégla falazat, amelynek hálójában ritmusosan beillesztett, sötétre égetett, üvegszerű mázas téglafejek díszlenek. Ennek az égetési és falazási technikának a Felső-Tisza-vidéktől nagyon messze, a Közel-Keleten, illetve Észak-Európában találkozni a rokon emlékeivel.