Heavy-sodor: Bagdad, Helsinki, Pristina

Ha megkérdeznének, hogy mi nem szeretnék lenni, de nagyon, a tízes listán bizonyára szerepelne, hogy heavy metal zenész Irakban. Ugyanakkor egy valódi kemény arcnak nyilván Kánaán a helyszín, inspiráció van bőven, legfeljebb egy kicsit kevesebbet lehet foglalkozni a frizurával, de garantáltan nagyobb a nemzetközi érdeklődés, mintha Svájcban hedbengelne az ember. Irakban egyébként az internetes portálok tanúsága szerint létezik heavy metal zenekar, egész pontosan másfél, mert a fél jelenleg basszusgitárost keres, ami a körülményeket figyelembe véve elég macerás. Az egész neve Acrassicauda, amely a rovartan iránt érdeklődőknek ismerősen csenghet, ugyanis a fekete skorpió latin neve. A bandáról szóló dokumentumfilmet (Heavy Metal in Baghdad) nemrég mutatták be a torontói nemzetközi filmfesztiválon, ahol egyébként a főszereplők nem lehettek jelen, mivel nem kaptak kanadai vízumot. Nyilván a nyugati demokráciák egyik alappillérének, az eszmék, kultúrák, művészetek szabad áramlásának jegyében, de az is lehet, hogy szlovák cigányoknak gondolták őket, vagy egyszerűen attól tartottak, hogy gitárnyakkal porig rombolnak valami kereskedelmi központot. Ráadásul a jelenlegi okmányaik (szíriai vízum) október 10-én lejárnak, ezért az őket felfedező Vice magazin szerkesztői gyűjtést indítottak a részükre, hogy egy békés közel-keleti országban letelepedhessenek, tekintve, hogy ha visszatoloncolják őket Irakba, nem biztos, hogy túlélik. Az Acrassicauda 2001-ben alakult, de Waleed, Tony, Faisal, Firas és Marwan az iraki háború 2003-as kitörése előtt mindössze három koncertet adott, és írtak egy dalt Szaddám nagyságáról is, hogy hátha békén hagyják őket, de nem hagyták. Az amerikai bevonulás után azt hitték, hogy jobb lesz, de még rosszabb lett. A jelenlegi helyzetben mindenki talál rajtuk fogást, a megszállók, a helyi hatóságok, a fundamentalista szervezetek, így aztán a damaszkuszi úton üvöltik a bagdadi utca hangját háborúról, szenvedésről, halálról.
Finnországban is erről szól a heavy metal, pedig ott jóval egyszerűbb az élet, legfeljebb korábban sötétedik. Ettől aztán a lelkek egy része is elég borongós, példa rá a HIM zenekar Venus Doom című albuma. Az együttes azzal a szent elhatározással kezdte munkásságát, hogy szeretetet csempész ebbe a zord zenébe, nyilván ezért a Rolling-utánérzéses névválasztás (His Infernal Majesty – Ő Pokoli Fensége), meg a hatosok a praxisban, de ezt tudjuk be a vodkának. Azonnal fel is találták a love metal műfajt mint részt az egészben, téma a szerelem és a halál, marcona betétekkel. A jobb megértés érdekében kitaláltak maguknak egy frappáns jelet is, a heartagramot. Ez egy pentagramma és egy szív egyesítése, amely az élet-halál, szerelem-gyűlölet örökös kontrasztját hivatott megjeleníteni. A lemezen ez nagyjából úgy néz ki, hogy kegyelmet nem ismerő gitárfutamok után elcsendesül a világ, az énekes szomorkodik egy kicsit, majd újra kiesünk a nadrágunkból. Verze, refrén, verze, refrén, míg bele nem halunk a szerelembe.
James Blunt is betagozódhatott volna a heavy-sodorba, az indíttatását tekintve mindenképpen, ő azonban az Előzmények Nélküli Ember álarcában, szelíden, mint egy nótás kedvű Szabolcska Mihály, alakította át hirtelen a nemzetközi slágerlistákat. 1974-ben született katonacsaládban, 16 évesen már regisztrált magánpilóta, majd szociológiát végez, és itt már felcsillan valami a váratlan jövőből, diplomamunkáját Az image árucikké válása – Popikon létrehozása címmel adja le. Éveket húz le a brit hadseregben századosként, és a haderőhöz köthető első nemzetközi sikere is, a koszovói békefenntartók parancsnokaként 30 000 ember élén masírozik be Pristinába. Nem sokkal ezután valószínűleg jelet láthatott, mert akkorát csavart az életén, mint egy közel-keleti adószedő Krisztus urunk után. Maroklőfegyver lezsírozva, gitár előkap, torok megköszörül, meséljük el a világnak, mennyi a szenvedés. Megismerkedik Linda Perryvel (ex 4 Non Blonds), és 2005-ben megjelenik első lemeze, a Back to Bedlam (Vissza a tébolyba), amely minden várakozást felülmúló sikert arat. Európában és Amerikában a kritikusok többnyire a fejüket fogva próbálták értelmezni a hallottakat, a közönség pedig szorgalmasan vásárolt. A katonából lett trubadúr végtelenül egyszerű zenéje és még annál is egyszerűbb szövegei, elbeszélős középtempója és falzettes éneklése mindenféle túlpromotálás nélkül szépen összetalálkozott a közízléssel. Persze megosztó személyiség, dalai esküvők és temetések kedvelt háttérzenéi lettek, ugyanakkor legnagyobb slágere, a You’re Beautiful egy brit netes szavazás szerint minden idők legirritálóbb dala. A két év szünet után megjelent All the Lost Souls (Az összes elveszett lélek) című új albuma semmi változást nem hozott. Blunt balladákat énekel Springsteen ereje, Nick Cave fájdalma és Neil Young zsenialitása nélkül, érzelmektől túlcsordulva, valahol a giccshatáron, mégis szimpatikusan.
HIM: Venus Doom (Warner, 2007) l l
James Blunt: All the Lost Souls (Warner, 2007) l l l


Rövidre vágva

Nyakunkon Ákos Még közelebb című koncert-DVD-je, ráadásul mindjárt tripla, bővebben két hét múlva a Mindenzenében, mert annyi rajta az anyag, hogy már a felsorolásba belezavarodtam. Az országmozgató monstre turné összefoglalóját a hírek szerint a megjelenés napján, október 5-én dedikálja is a művész, valószínűleg szokás szerint a végső csapást mérve ezzel a főváros közlekedésére.