Húsz év után

A lakiteleki találkozó huszadik évfordulójára emlékeztek minap az akkori résztvevők, akik még közöttünk vannak. Szép, szívdobogtató és elgondolkodtató volt ez a hétvége. Csurka István ott ült Csoóri Sándor mellett, Kiss Gy. Csaba, Fekete Gyula, Für Lajos és Bíró Zoltán társaságában. És még sokan. De mindenekelőtt Lezsák Sándor, Lakitelek lelke, aki életet lehelt a gondolatok köré. Ő váltotta valósággá azt, ami ma már történelemmé lett. Aztán voltak a régiek közül, akik már nem jöttek el a huszadik évfordulóra. Talán fejfájásuk volt, migrénjük, elfelejtették az irányítószámot, nem tudni. Talán más irányba tekerték a volánt…
Nekem a legelgondolkodtatóbb az volt, hogy a mai „Magyar Demokrata Fórum” (szándékos az idézőjel) tagjai közül egyetlenegyet sem láttam az ünnepségen. (Talán nekik is fejfájásuk volt.) Lakitelek – történelem. Affektálhat, pózolhat, tördelheti kezeit teátrálisan ez a Gyurcsány ember, a kistáskájukat sem vihetné a rendszerváltó csapatnak.
Ez biztosan benne lesz a történelemkönyvekben, ez a lakiteleki kora ősz. Itt valami elkezdődött, legalábbis azt hittük. Aztán elszaladt két évtized, és azt látja az ember, hogy voltaképpen maradt minden a régiben, legfeljebb nem Volgával, Moszkviccsal száguldoznak a nagy emberek, legkevesebb az Audi nyolcassal… El kell gondolkodnunk ezen a kis forradalmunkon, amely akkor szívszorító volt, aztán meg ez lett belőle.
Kicsit talán megöregedett a csapat, de a lakiteleki szellem itt maradt közöttünk. Adja magát a kérdés, akkor most hogyan tovább. Visszük magunkkal koloncként a bájgúnárt, vagy a sarkunkra állunk, és lépünk egyet? Ezek a jelen kérdései.