Írmag

Ha egy tízéves holdexpedíció után visszatérnék a Földre, s a hortobágyi pusztán landoló űrhajónk köré üdvözlésünkre elősiető honfitársaink azzal fogadnának, hogy van most egy miniszterelnökünk, aki még az írmagját is ki akarja irtani a korrupciónak, hát elsírnám magamat a gyönyörűségtől. És így volna ezzel egytől egyig minden társam, aki a Holdról érkezett. Rakásra zokognának a meghatottságtól. És nem is értenénk, hogy az a nem a Holdról érkezett tízmillió magyar miért olyan gyanakvó. Nem kicsit – nagyon.
A hálátlanok. Nem tudják értékelni, hogy olyan miniszterelnökünk van, aki szavakban már akkor fölvette a harcot a korrupció ellen, amikor sportminiszterként rázogatta ideges lábfejét a bársonyszék alatt. Hogy miért mégis az általa irányított minisztériumnál dolgozók körében kapott lábra a legarcátlanabbul a megvesztegetés, az egyszerűen érthetetlen. Hiszen ő ma már a korrupció írmagjáig akar hatolni. Ő mondta, tehát igaz. Gyökerestül tépi ki a gonoszt. Megfogja a száránál, és nem ám nyissz, egy életlen metszőollóval, mert akkor az írmag, azaz a „gyökér”, a „sarjadék” netán újra kihajt. A mi kormányfőnk, a korrupcióellenesség sztahanovistája nem így tesz. Eldobja a metszőollót, és elszántan lapátol az írmagig. Hogy megsemmisíthesse. Hogy nyoma se maradjon.
A baj az, hogy maradt nyoma. Egy videofelvétel. Remek anyag. Tele van adattal. A dialógus a pénzről, a buliról, a csalásról és a lopásról folyik. Mindenről szó van benne tehát, ami egy ingatag hatalom mélyvilágában fontos. Szó esik még autómárkákról, gyors megtollasodásról, kapcsolatokról fontos minisztériumi emberekkel, továbbá arról, hogy kinek hol van irodája a lopáshoz-csaláshoz, és védik-e az illetőt kormányőrök. Videofelvétel készült az MSZP lápvilágáról. Nem döbbennék meg, ha megindulna egy hatalmas kilépési hullám, mert máris tapasztalom, hogy a becsületesebb MSZP-tagok mostanság keserűen magukba fordulnak, s nemhogy beszélni, hanem már tudni sem kívánnak a botrányokról.
Hiába hát a legújabb reform, az írmagprogram. Hiába a lendület s a kissé megkésett „szembemenetelés”. Nem egészen érthető, hogy egy korrupciós ügyet miért nem inkább föltárni kell. A kormányfő szerint „szembe kell menni ezekkel az ügyekkel, nincs más választás”. A tökéletlen megfogalmazás nagyon gyakran rejtett tartalmakra hívja föl a figyelmet. A szembemenetel harci állapot. Hát még, ha „nincs más választás”. (Jó lenne elfutni, elvtársak, de most nem lehet.) Ha ügyekkel „szembemegyek”, akkor azokat nem megismerni, föltárni, megmutatni akarom, hanem le akarom őket döfni, meg akarom őket semmisíteni, mert „nincs más választás”. (Vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg, mondta Trockij.) Ennek a latens tartalomnak a függvényében a kormányfői fölszólítás a bátorságra leginkább sötétben fütyörészésnek tűnik. Nem ok nélkül. Az a tény, hogy egy vidéki főügyészhelyettes éjjeli meghallgatásra magához rendel tanúkihallgatásra egy közjogi méltóságot, önmagáért beszél. Csak konzumidióták hiszik, hogy ez a demokrácia csimborasszója. A józanabbak sejtik, hogy ez a bukás előszobája.
Miről juthatott eszébe Gyurcsánynak az „írmag” szó? Két lehetőség van. Az egyik: szenvedélyes etimológus, és este a párnája alá teszi O. Nagy Gábor Mi fán terem? című remek szófejtő és szólásértelmező könyvét. A másik, életszerűbb lehetőség: a miniszterelnökben mély nyomokat hagyott a Zuschlag-ügy kapcsán F. K. vállalkozóval készült interjú, aki elmondta, hogy mivel pályázati nyertesként nem akart százalékot fizetni a bulista ifjú baloldaliaknak, azok megfenyegették őt a családja kiirtásával – írmagjuk se maradjon… F. K. a pályázati pénz elnyerése után úgy döntött, nem tejel. Íme, a kiszámíthatatlan emberi tényező. Tíz pályázóból kilenc tejel, a tizedik megbokrosodik, és így vall: „úgy döntöttem, hogy Weiszenbergerék hiába fenyegetnek a végtagjaim eltörésével, a családom kiirtásával (…), egy árva petákot sem fizetek nekik”.
Nem lehet bízni a hazai vállalkozókban. Sajnálják a nyomorgó MSZP-sektől azt a pályázatonkénti néhány milliót, amelynek a felét szegényeknek vissza kell juttatni a minisztériumba. (Hát nem jobb a Hankookkal vagy a Siemensszel üzletelni? Ott ilyen meglepetések nem érhetik az embert.) A nyertes pályázatért cserébe az MSZP-s önkormányzati képviselőnek csak egy apró kérése volt: „a huszonötből fizetsz ötöt”. Ötmillió forint? Semmi az (nekik). A vállalkozó meg csak kukacoskodott, sokallta a munka nélkül megszerzett ötmilliót, talán még az is bosszantotta, hogy a zsebbe dugott milliók után is a nyertes adózik, nem a megkent kistérségi megbízott, sem a vele risztelő minisztériumi ember. Ezen berágott, és elment a virágboltba. „Kérek egy cserép fokföldi ibolyát – mondta mindenre elszántan, oldaltáskájában a kamerával. – Vagy talán valami nagyobbat…” – mondta határozatlanul. „Szép kislánynak lesz? – kérdezte a virágárusnő –, nem akar esetleg mikulásvirágot? Vagy valami illatosabbat?” Még csak az hiányzik, hogy ez a balfék Weiszenberger elkezdjen szaglászni a virág felé, és észrevegye mögötte a kamerát. „Ne illatozzon. Egyáltalán ne legyen illata. Sűrű legyen.” A virágárusnő mogorván becsomagolt egy páfrányt.
Innentől kezdve ment minden, mint a karikacsapás. A videokamera elé F. K. vállalkozó odatette a virágcserepet, kinyitotta az ajtót Weiszenberger Lászlónak, hellyel kínálta, („inkább ide ülj, Lacikám, itt nincsen cúg”), és jöhettek a kérdések. Szegény, gyanútlan Weiszenberger László! Nem éppen eget verdeső IQ-val belesétált az összes csapdába. Szépen videóra mondta, hogy neki ugyan pályázatonként csak ötszázezer kenőpénz jutott, de ez tíz pályázatnál már szép summa. („Tíz ötszázezerből már ötmilliót keresek tisztán.”) Dicsekedett, hogy öt éve ugyan még csak egy Trabantja volt, de amióta Zuschlag és a hasonszőrűek a barátai, azóta, idézzük tőle: „Agila, Corsa, Golf, Merci.” Négy autót vett öt év alatt. Nem egy lúzer. És most a napvilágra került videoszalag formájában lecsapott az igazság keselyűje. Weiszenberger László az MTI-nek rémülten nyilatkozta, hogy ő valójában csak lódított. Egy országban, ahol a hazugságbeszéd igazságbeszéddé avanzsálhat, miért lenne meglepő az efféle önkorrekció? Weiszenberger imponálni akart, ezért hetet-havat összehordott, valójában nem is Zuschlaghoz járt a kenőpénzzel a minisztériumba, hanem perselypénzzel ministrálni ment a templomba. Szavai szerint csak „befolyásosabbnak akart látszani”, mint amilyen. Eszerint az MSZP berkeiben a befolyásosság mértéke nem a tudás, nem a tapasztalat, hanem a csalás arcátlansága és az összelopott pénzek mennyisége.
A mocsári életképből kibrekeg egy másik hang is: Bajnai Gordon internetes „feljelentőportált” indít, hogy – még a jelenleginél is – tisztább legyen a közélet. Van mire alapoznia, Magyarország a diktatúrában feljelentési nagyhatalom volt. Senki nem állíthatja, hogy a baloldalnak nincsenek tradíciói, amelyekhez tisztelettel viszonyul, és megőrizve adja őket tovább. Bajnai Gordon – akinek, ha a legközelebbi választások alkalmával ismét az MSZP kerül kormányra, egy szolid rendőrattakkal nyomatékossá tett pártjavaslatra „A Támogató” címmel bizonyára szobrot állítanak majd a Hajdú-Bihar megyei libatenyésztők – feljelentésre buzdít tehát. Nyilván ő is „szembemenetel”, mert „nincs más választás”.
Mennyi vitéz harcos! Egymást félrelökdösve keresik a korrupció írmagját. Égnek a vágytól, hogy megtalálják.