Kapákkal, baltákkal Szécsény kapujánál

A pásztói cisztercita apátság feltámasztásában kulcsszerepet játszó Zolnay András maga is pásztói születésű volt, 1652-ben látta meg a napvilágot. Tanulmányait Nagyszombatban végezte 1672-től 1678-ig, ekkor szentelték pappá. Szentelése után két évvel, 1680-ban szülővárosába kapott plébánosi kinevezést. Hogy, hogy nem, talán mert földik voltak Kada Istvánnal, az utolsó előtti kommendátor apáttal (az egyházi hivatal vagyonának haszonélvezője), neki sikerült jó kapcsolatot kialakítania vele, jóllehet ez előtte keveseknek sikerült1. Olyannyira bizalmi embere lett az egri püspöktől a városig mindenkivel feszült viszonyban lévő apátnak, hogy végül Zolnay örökölte a sok vesződséggel járó, de egyre nagyobb haszonnal kecsegtető címet. Természetesen elsősorban nem anyagi haszonról volt szó, az még hosszú ideig nagyon is kérdéses maradt. Zolnay András a jótevőjétől elsajátított technikával kezdte tevékenységét, és nemes egyszerűséggel rátette a kezét a pásztói plébániára.
De változtak az idők, az egri püspök, Fenesy György szépen elmagyarázta neki, hogy ehhez nincs joga, de azért kinevezte pásztói plébánosnak az esztergomi egyházmegyéhez tartozó Zolnayt. Ez valószínűleg bölcs döntés volt, talán hallhatott róla valamit, hogy Zolnayt nagyon szeretik a pásztóiak. A kommendátor apát balszerencséjére Fenesy az egyéb birtokkérdésekben a földesurak pártját fogta, így csak azokhoz a birtokrészekhez juthatott hozzá, amelyeket senki nem bitorolt még. Ezzel viszont nem sokra ment, ezért Zolnay egyenesen Bécsbe utazott panaszával.
Annyit sikerült elérnie, hogy felmentették az erőszakos foglalás vádja alól, Zolnay pedig országos gyűjtést kezdeményezhetett a pásztói apátság újjáépítésére. Persze meglehetős naivitás volt azt remélni, hogy a kívánt összeg így előteremthető, viszont valószínűleg ekkor terjedt el országszerte az a meggyőződés, hogy Zolnay őrült fantaszta. A még Kada által erőszakkal elfoglalt területek földesúri tulajdonosai pedig, bár sejtették, hogy a jóhiszemű elbirtoklás ténye nem állja meg a helyét, egyre határozottabban érvényesítették érdekeiket. Még gyilkosság is történt, amikor Fáy László emberei rajtaütöttek az egyik vitatott birtokrészen tevékenykedő apátsági alkalmazottakon. Lipót császár rendkívüli bíróság elé vitette a birtokügyeket, az anyagi erőforrásai végére ért Zolnay pedig a morvaországi Wellehrád cisztercita apátjához fordult egy újabb fantasztikus ötlettel: őt magát vegyék fel szerzetesnek, majd az apátság alapítsa újjá Pásztót, ahová nevezzék ki apátnak, a zúgolódó elbirtoklókat pedig csillapítsák le, csekély összeggel megváltva földjeiket. Kasparek apátnak tetszett a terv, Zolnayt felvették novíciusnak, majd 1699. április 28-án Pásztón megtörtént a beiktatás.
Zolnay kezdeményezése csak látszólag ért révbe. A sokféle bizonytalan tulajdonjogú birtokrész megszerzése körüli huzavonák felőrölték az utolsó kommendátor apát egészségét, nyomasztotta temérdek adóssága is, és 1702. május 5-én Gyöngyösön meghalt. Ott is temették el, a ferencesek templomában.
Zolnay alighanem jólelkű és talán önzetlen fantaszta volt. Ezt bizonyítja végrendelete is, amellyel zűrös pénzügyeit igyekezett rendezni. Ajándékozó kedvét mutatja egy kis könyvbejegyzés is, amelyet Matthias Faber prédikációgyűjteményének egy 1678-ban Kölnben kiadott példányán találtam. Faber népszerű prédikátor és egyetemi tanár volt, és amikor Pázmány Péter Nagyszombatba hívta előadónak, az ingolstadti egyetem katedrája helyett inkább Magyarországot választotta, ott is halt meg 1653-ban. A könyvön két bejegyzés látható, az egyik Zolnay tulajdonlását bizonyítja, a másik pedig azt, hogy a pásztói apát 1690-ben Matthias Faber szentbeszédeit a szécsényi ferenceseknek ajándékozta.
Zolnay Andrásnak volt is miért kifejeznie háláját. A szécsényi kolostor a török dúlása következtében szintén elhagyatottan, romosan állt, és a rendi vezetés 1688-ban döntött arról, hogy ismét birtokba veszi a területet. A feladatra kijelölt Fülöp András azonban idős kora miatt megfutamodott a nagy feladat elől. Ekkor ruházták (1689-ben) Bárkányi Jánosra, a legendás hírű hitszónokra, Zrínyi Ilona bizalmasára és Rákóczi Ferenc nevelőjére az újjáépítés terheit. Bárkányi bebarangolta az egész környéket, de sehol nem talált egy teremtett lelket sem. Erre „könnyesen buzdítva mindenkit” leveleket írt a környező településekre, hogy a szétszéledt lakosság Máté apostol ünnepére (szeptember 21.) térjen vissza elárvult kolostora romjaihoz. És a csoda megtörtént, a megmaradt szécsényiek Halászon gyülekeztek. Bárkányi a Szentlélek-kápolna romjai mellett, egy szekér oldalára szerelt oltáron mutatott be szentmisét, majd elindultak a romok felé. Szécsény kapujánál kapákkal és baltákkal kellett utat törniük, és a romos kolostor is elborzasztó állapotban volt. A lakhatatlan falmaradványok között egy koporsó deszkája volt az asztaluk, lábosnak egy kályhakupakot használtak. A puszta földön aludtak a szabad ég alatt, és minden igyekezetüket arra fordították, hogy lakhatóvá tegyenek egy helyiséget. December 6-án azonban rá kellett döbbenniük, hogy az egyre zordabbra forduló időjárás miatt időlegesen el kell hagyniuk ősi kolostoruk romjait. Halászon akarták meghúzni magukat tavaszig, de szállást nem kaptak, s így vetődtek karácsony vigíliáján Pásztóra2. A pásztói plébánia üresen állt, az 1686-os pusztítást követően ezekben az időkben kezdett visszaszivárogni a lakosság. Az időközben püspökké kinevezett Kada István már nem tért vissza Pásztóra, a lakosság lelkipásztori ellátás nélkül maradt. Bárkányiék belevetették magukat a munkába, gyóntattak, miséztek, kereszteltek, prédikáltak – egészen húsvétig, amikor hazaindultak Szécsénybe, hogy folytassák a megkezdett munkát.
Zolnay tehát pontosan tudhatta, mit tettek Bárkányiék Pásztóért. Nem az ő felelőssége volt, hogy 1689 karácsonyán a pásztóiak pap nélkül maradtak, de mint későbbi plébános bizonyára értékelte a ferencesek segítségét. Talán ezt fejezte ki ez a szerény könyvajándék 1690-ben.


¹ Molnár A.: Mezőváros és katolicizmus. Bp., 2005, 77. p.
² Nagy András: A szécsényi rendház historia domusa, I. 2006, 38. p.