Ha másra nem is, az eltelt évek erre megtanítottak: ha van egy toll a zsebedben, jó esély van rá, hogy egy napon kísértést érezz a használatára. Paul Auster írta ezt egyik önéletrajzi szösszenetében azzal kapcsolatban, hogyan szokta elmesélni a gyerekeinek, miként is lett író. Hasonló bonmot-kal tele van a művészettörténet – Bach szerint például hangszeren játszani sem nagy macera, egyszerűen a megfelelő sorrendben kell lenyomni a megfelelő billentyűket –, de jól példázza Auster írói attitűdjének sarokpontját: csak egyszerűen, barátaim. Umberto Eco egyik esszéjében hosszú oldalakat szentelt annak, hogyan illik elkezdeni egy szépirodalmi művet, és miért fontos ez (lásd például Kafka Átváltozásának klasszikus nyitányát). Nem tudjuk, Eco olvas-e Austert, de a szerző új regénye, az Utazások a szkriptóriumban így nyit: „Az öregember a keskeny ágy szélén ül, két tenyere a térdén nyugszik, feje leszegve, a padlóra mered. Sejtelme sincs róla, hogy a mennyezetbe közvetlenül felette kamerát építettek be. A zár minden másodpercben némán kattan egyet, így a Föld egy fordulata alatt nyolcvanhatezer-négyszáz fényképet készít.”
És puff, már benne is vagyunk a történetben. Amelyben egy öregember ismeretlen szobában ébred, és fogalma sincs semmiről. Hogy ki ő, hogy került ide, és kimehet-e egyáltalán, ha akar. Az íróasztalon kéziratköteget és fényképeket talál, ezekből rekonstruál lassan egy másik történetet egy másik világban. Igen ám, de akik meglátogatják a szobában, mind őt teszik felelőssé valami olyasmiért, amire nem emlékszik. Mi pedig közben lassan felismerjük Auster korábbi regényhőseit, sőt magát az író alteregóját is, és világossá válik, már megint jót lubickolhatunk a szerző világában. Amely változatlanul a fikció és a dokumentum határán mozog, egyéni és izgalmas, sem divatok, sem áramlatok nem befolyásolják. Talán ennek köszönhető, hogy Paul Auster a kortárs amerikai próza egyik legizgalmasabb képviselője: vérbeli történetmesélő a posztmodern után.
Auster az idén éppen hatvanéves, a Columbia Egyetemen végzett, volt tengerész olajszállítón, telefonközpontos Párizsban, gondnok egy dél-franciaországi gazdaságban, 1974 óta New Yorkban él. Szépprózájából magyarul olvasható a Brooklyni balgaságok, a Holdpalota, Az illúziók könyve, a Leviatán, a Mr. Vertigo, a New York-trilógia, Az orákulum éjszakája, a Timbuktu, A végső dolgok országában, A véletlen zenéje és most az Utazások a szkriptóriumban is. Utóbbi karcsú kis kötet, de abból a fajtából, amelyet a vége felé lassabban olvasunk, hogy tovább tartson. Paul Austerrel egyébként a mozikban is találkozhattunk, például 1998-ban megrendezte a Lulu a hídon-t (először Wim Wendersnek ajánlotta fel a forgatókönyvet, de aztán rájött, hogy ehhez is ért) Harvey Keitellel és Mira Sorvinóval, feltűnt még benne Willem Defoe, Lou Reed és David Byrne.
(Paul Auster: Utazások a szkriptóriumban. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007. Ára: 2500 forint)
ÁGOTA Közösség
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
