Kriminalisztikai kormányzás

Néhány hónappal ezelőtt itt, e lap hetedik oldalán – Antall József egyik jó mondásának parafrázisaként – pszichiátriai kormányzásnak neveztem mindazt a tevékenységet, amelyet Gyurcsány Ferenc és társai művelnek ebben az országban. Be kell látnom: e jelző már kevés annak leírására, ami most kormányzás címszó alatt zajlik. Nem mintha érvényét veszítette volna, a pofátlan, a valóságot semmibe vevő szónoklat nem ment ki a divatból azóta sem. Csak egy példa: pártunk és kormányunk feje kiáll a parlamentben, s világgá kiabálja: itt, kérem, Orbán Viktor hazudik. Mindezt saját lebukásának, az őszödi beszéd kiszivárgásának első évfordulója után néhány nappal.
Mindezt annak a pártnak az elnökeként, amelyik „Őszintebeszéd” címmel külön aloldalt nyitott párthonlapján, mondván, hogy „az őszödi beszédet (…) túszul ejtette a jobboldal. A többség csak kiragadott mondatokat, másfél percnyi, vágott változatot ismerhetett meg a közel félórás szövegből. Pedig az őszödi beszéd teljes terjedelmében épp az ellenkezőjéről szól annak, amit a jobboldal bizonyítani szeretne róla”. Na, eljött az igazság pillanata, mert az igazságot nem lehet lehalkítani – gondolhatnánk. Ám a honlapon Gyurcsány Ferenc néhány beszédét olvashatjuk. Mit gondolnak, melyiket nem ismerhetjük meg se vágatlanul, sem sehogy? Az őszödi beszédet. Az igazit, nem a Gyurcsányék által átírt, lightos, az idén májusban elmondottat. Mondom, kész tébolyda ez.
Mindenesetre a dolgok odáig jutottak, hogy kiegészítésképpen javaslom a kriminalisztikai kormányzás elnevezést, sőt ha lenne ilyen kifejezés, hívhatnánk akár pszichiátriai kriminalisztikus kormányzatnak is a mostani metódust. Hallom, a legközelebbi kormányülést már egy börtönkórházban tartják… Persze ez csak vicc – sajnos? –, az viszont tény, hogy egyre-másra dőlnek ki a csontvázak a szekrényből.
Csak a legutóbbi néhány hónap terméséből válogatva: az Egymásért alapítvány ügye az NBH-val; rendezvényszervezés könnyen, gyorsan, erőszakosan, nyírbátori módra; hogyan nyúljunk le pályázati pénzeket Zuschlag-módszerrel?; Kabai János viszontagságos utazásai a börtönbe; a köztörvényes bűnökkel vádolt Juhászné esete a mentelmi joggal. (Kész krimi a mai politika, legalább egy Philip Marlowe kellene már ide.) Itt és most az „elévült érdemű” Gyurcsányhoz köthető, fejben tartani is nehéz – Fittelina, Nomentana, őszödi üdülő stb. – eseteket ne is említsük. Igaz, ezek mind nagyon is törvényes és tisztességes dolgok voltak. Mint ahogyan nyilván azok voltak az Állami Számvevőszék szerint mulasztásokkal és szabálytalanságokkal terhelt privatizációs ügyletek is, egyébként csak felelősségre vontak volna valaki(ke)t. Vagy nem?
Az ember csak kapkodja a fejét, mert jó: gazemberek mindig és minden pártban lehetnek, mint ahogyan ténylegesen voltak is. Belőlünk – a magyar társadalomból – nőttek ők, „mint fatörzsből gyönge ága”, s valljuk be: azért nem tízmillió Grál-lovag hazája ez az ország sem. Vannak közöttünk tolvajok, rablók, gyilkosok, kis ügyeskedők és nagy törtetők, hitványak és aljasok, megvehetők és megvevők éppúgy, mint bárhol másutt a világon. Ha egy-egy ilyen politikus lebukott, az ember legfeljebb köpött egyet, s ment tovább: megtörtént, hát aztán. A rendőrség, az ügyészség, a bíróság teszi a dolgát, „oszt jó napot” – gondoltuk sokáig. (Ma már azért ez a gondolat is kapott egy kis vajszínű árnyalatot.) De ezek a mostani, sokasodó ügyek valahogy mindig egy irányba, valahová felfelé, a hatalom közelébe mutatnak, jelezve, nem biztos, hogy egyedi és soha meg nem ismétlődhető esetekről van szó. Ma már a koalíció látszólag jól megtervezett és felépített építményének réseiből nem a híres szürkeállomány szivárog, hanem valami bűzös sötét felhő gomolyog felénk.
Ráadásul az említett csontvázaknak alighanem még csak az ujjpercei lógnak ki a nyitva felejtett – vagy inkább tudatosan kitárt – szekrényajtóból. A fent említett esetek többsége valószínűleg csak a piti bűnözők lebukása, lebuktatása. Zuschlag ötven- vagy nyolcvanmilliója? Ugyan, kérem, aprópénz. Zuschlagnak persze jól jött: ha gondosan áttanulmányozzuk vagyonbevallásait, egész csinos gyarapodást fedezhetünk fel bankszámláján, készpénzállományában. Na, mindegy, neki már jó, ő már nem fázik… Sokan a kormány közeli helyekről ennyiért, egy zuschlagnyi pénzért le se hajolnának az utcán.
S persze nincs még vége. Most jönnek majd az uniós pénzek, ezermilliárdok, amelyek egyesek szerint már előre el vannak lopva. Nyakunkon az egészségbiztosítás privatizálása meg az új vagyontörvény. Már készítik a táblákat, amelyeket Záhonytól Hegyeshalomig kiszögelnek, mint egykor Koppány testét: ez az ország eladó. Akciósan, de pult alól még kapható néhány extra áru. Különösen, ha a szatócsok mindig éhes, mindig nyitott zsebébe is csusszan némi baksis. Az ember nem is tudja már, szeretné-e látni ezt az egészet, olyan rohadt, olyan büdös, gázos, korrupt, tisztességtelen és hazug itt szinte minden. Mert mi van, ha igaz: minden népnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel? Tényleg ezt érdemeljük, ennyire futotta „annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után”?
Néha arra gondolok, micsoda kaland lesz majd itt élni, ha ezek eltűnnek egyszer. Micsoda kihívás lesz a korrupt és aljas és hazug kormányzás után egy normális, szabad és tisztességes országban dolgozni, ügyeket intézni, egyszerűen létezni is. Hogy fogjuk elviselni, ha majd a kormányunk – egy másik – kiáll, mond valamit, s rá kell döbbennünk: igazat mond, nem hazudik. Őrület! Túl fogjuk-e élni, hogy bemegyünk a hivatalba, s ügyünket elintézik, gyorsan, pontosan, kekeckedés, megalázás és korrupció nélkül? Mi lesz velünk, ha lesz egy kormány, amelyik azt teszi majd, amit ígért, nem böszmélkedik, teszetoszáskodik, s még el sem k…rja? A betyár mindenit, nem lesz könnyű dolgunk. Na mindegy, hisztizni otthon kell, az már szent igaz.
Csak túléljük majd valahogy.
Jó, nem vagyunk naivak, tudtuk ezt már régen, hogy így mennek a dolgok. „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, miközben néhány politikusának olyan erősek a személyes ambíciói, hogy azok kielégítése érdekében semmilyen árat nem talál túl soknak” – ezt maga Medgyessy egykori szocialista miniszterelnök jelentette be bukásakor, s ha máshonnan nem is, ebből biztosak lehettünk benne, az MSZP sem kivétel. Szeretik ők is a tutit, s együtt vannak ők, koalíciós társak jóban-rosszban. De ne legyünk igazságtalanok: az is valószínű, hogy nem tetszik ez mindenkinek a szocialista pártban sem, sőt talán a kisebbik kormánypártban is akadnak, akik szemlesütve élik meg ezt a kriminalisztikai kurzust. Vannak, akik jövőbe látó egyéni érdekből, mondhatni politikai egzisztencialista filozófiából – mert így és „ezekkel” egészen biztosan nem lehet a következő választásnak nekimenni, s akkor oda az Audi-kulcs, a költségtérítés, a jól felépített politikai egzisztencia –, s egészen biztosan tudom: akadnak ott is tisztességes emberek, akiknek elvből van hányingerük ettől az egésztől, s bánják, mint a kutya, amelyik hetet fialt, hogy részesei ennek a rendszernek.
Nyilván nagy teher nekik nemcsak a közelmúlt és a jelen, de a jövő is. Mert ha borítanak, magukat is bizonytalan helyzetbe sodorják, ráadásul kormányra segíthetik a legfőbb Gonoszt, aki persze antiszemita és fasiszta, patája van s kénköves lehelete. Legalábbis ezt hitették el némelyikükkel. Meg kellene végre érteniük: nem kell félni, nem fog fájni. „Nem a mások a gonosz. A mások az irgalom.” „Itt az olló, ott pedig a szövendő szövet”: mire várnak?