Elődjétől, Kalász Mártontól olyan eszmei örökséget vesz át, amire lehet alapozni, amelynek kialakításában ön is részt vett. Hogyan tovább a szövetség nehéz helyzetében?
– Ahogy a szombati közgyűlésen is elhangzott: az elmúlt három év a túlélés időszaka volt. Ha Kalász Márton elnök, L. Simon László titkár és az elnökség nem lett volna képes arra, hogy racionálisan és radikálisan átformálja saját működésének feltételeit, akkor ma már bezárt kapuk előtt beszélgetnénk. Tavaly ez több ízben konkrét veszélyként is felmerült, hiszen a rezsiköltségeket is alig tudtuk kifizetni. Az idei – remélem, nem kiabálom el – reményteljesebbnek tűnik, mint az elmúlt esztendő, abból a szempontból is, hogy az írószövetség a körülményekhez képest nem is csak megfelelő, hanem elismerést is érdemlő mozgékonyságot tudott felmutatni. Mindenki számára látogatható, nyilvános irodalmi, kulturális programjaink rendszerességét a szerény körülmények sem hátráltatták. Olykor le sem tudott ülni mindenki a telt ház miatt, ami jelzi azt is, hogy a tisztelt tagtársak és a holdudvaruk, a tanárok, az egyetemisták érdeklődése változatlan, programjainkra komoly igény van, bár a sajtó egy része igencsak mostohán bánik velünk.
– Ha jól tudom, sikerült egyszer más írószervezetekkel közös erővel szerény diadalt is aratniuk.
– Ez a másik biztató esemény, hogy májusban sikerült a szervezeteknek egy közös tiltakozó nyilatkozatot közzétenni. Ennek köszönhetően a minisztérium a költségvetéssel ellentétben, ha a korábbi esztendőkhöz képest jelentősen csökkentett mértékben is, de támogatja működésüket. Az idén 6,9 milliót kaptunk. Azért ismételgetjük e számokat, mert ezek még egy minisztérium költségvetéséhez mérten is jelentéktelen összegek. Még a jelenlegi komor, a kulturális életet az átlagosnál erőteljesebben érintő megszorításokat figyelembe véve is úgy gondolom, hogy megnyugtatóan megoldható lenne egy kis odafigyeléssel az, hogy a magyar irodalmi szervezetek és a magyar irodalom fórumai, a kortárs irodalom folyóiratai és könyvkiadói normális létbiztonságban élhetnének, legalább annyira, mint a 2006 előtti esztendőkben. Bízom az emberi értelemben, a belátásban, a jó szándékban.
– Miért gondolja, hogy bármi is változhat?
– Talán azt sikerül tudatosítanunk a kultúrpolitika képviselőiben, hogy nem csak a kortárs irodalom problémájáról van szó. A Kárpát-medencében lakó mintegy kétezer író nehéz körülmények között él publikációs gondokkal, honorárium- és ösztöndíjhiánnyal küszködve. Értsük már meg végre, hogy az irodalom ügye szétválaszthatatlan az anyanyelv, legfőbb szellemi kincsünk sorsától. A magyar nyelv egy eleven, lüktető kortárs magyar irodalom és az érzékletes humán és reál tudományokhoz kapcsolódó tanulmányok nyelvezete nélkül veszélyeztetetté válik. Most nem második nyelvújításra van szükség, mint kettőszáz éve, Kazinczy Ferenc korában, hanem egy olyan alkotó nyelvmegőrzésre, amely ezt a hagyományt töretlenül tudná folytatni. Ha a jelenlegi néhány száz millió helyett két és fél, hárommilliárd lehetne évente, amit a költségvetés a magyar irodalom egész ügyére áldozhatna, az minden magyar állampolgár érdekét szolgálná. Azokét is, akik nem válnak a kortárs magyar irodalom olvasójává. Sok évszázados oktatási tapasztalat, hogy az a gyerek tanul meg jól beszélni, írni, aki szeret sokat olvasni. Aki már gyermekként barátságot köt a szépirodalommal, annak automatikusan gazdagabbá lesz a szókincse, ráadásul kifinomultabbá válik a köznapokban használt mondatainak szerkezete is. Nem beszélve arról, hogy a valóságérzéke is fejlődik, a múlt-, a jelen- és a jövőismerete is bővül. A szépirodalom nemcsak a legnemesebb, hanem a legtartósabb információhordozó is. Erre élő példa, hogy a magyarországi török világról a magyar emberek a legtöbb ismeretet Gárdonyi Géza Egri csillagok című remekművének köszönhetően rögzítettek a tudatukban. A zseniális remekmű így hat áttételesen az átlagember ismeretszerzésére is. Az emberek nagy része sajnos tizennyolc éves korában abbahagyja az olvasást, de nyelvi készségének szintje a fiatalkori olvasmányélményeinek köszönhető.
– Hogyan fogalmazná meg elnöki, írói, irodalomtörténészi, tanári ars poeticáját?
– A kulcsszó számomra tömören: a tolerancia az élet minden szintjén, bár sajnos, egy ideges társadalomban az emberek még kevésbé hajlamosak arra, hogy türelmesek legyenek, mint békésebb körülmények között. Szeretném mindezt nemcsak e patinás ház légkörében, hanem a házon kívül is tapasztalni. Sajnos több lapban is olvashattunk nem éppen toleráns és nem éppen helytálló minősítéseket írószövetségünkről.
– Nem beszélve az összehasonlításokról más szervezetekkel.
– Én csak annyit mondanék, nem hinném, hogy az a szövetség ne képviselne a legmagasabb mércének is megfelelő minőséget, amelynek tagja Sánta Ferenc, Jókai Anna, Kányádi Sándor, Csoóri Sándor, Szilágyi István, Juhász Ferenc, Ágh István vagy a Hetek, a Kilencek csoport megannyi kiváló képviselője. Méltatlan összehasonlítani e neveket más írócsoportokhoz tartozó jeles írókéval. Én ilyesmit soha nem tettem és most sem teszek, mert gyakorolni kell, és nem csak prédikálni a türelmet.
origo.hu
Felállították az Ország Karácsonyfáját - képek
