Mars a Holdra!

Harmincnyolc évvel az első holdra szállás után ismét az űrkutatás figyelmének középpontjába került az emberek Holdra juttatásának terve, valamint bázis kiépítése a Földet kísérő égitesten. Miközben a világ vezető hatalmai a tudományos, gazdasági és katonai célok mellett presztízsszempontokat követve újraindítják az űrversenyt, egyre közelebb kerül Jules Verne másik álma is, hogy ezek az utazások turistaattrakcióvá váljanak.

Új űrprogramját ismertetve merész tervekről számolt be a minap a Roszkoszmosz nevű orosz űrügynökség. A fő cél, hogy pótolva a hatvanas évekbeli lemaradást, legkésőbb 2025-ig embert juttasson a Hold felszínére. Mint az ügynökség űrutazásokért felelős vezetője fogalmazott: „Az ambiciózus amerikai, kínai vagy éppen indiai terveket hallva arra jutottunk, hogy veszélyes lenne, ha lemaradnánk.” Az egyik orosz űrhajóépítő vállalat elnöke még tovább ment, amikor azt fejtegette, hogy Moszkva már 2011–2012-ben embert küldhet a Holdra. A tervek kapcsán elmondta, hogy a Szojuz egy korszerűsített verzióját használnák a szállításra, s az első ilyen űrhajó már 2010-ben elkészülhet, ha a kormány zöld utat ad az orosz Hold-programnak. Nyikolaj Szevasztyanov a presztízsszempontok mellett a Hold-kutatások felújításának fő céljaként az asztrofizikai ismeretek mélyítését és a hélium előállításának lehetőségét emelte ki.
Merészebb gondolatnak tűnik, hogy az orosz űrkutatás állandó holdbázis létrehozását is tervezi. Utána, 2035-ben pedig indulhatna a Mars-expedíció. Moszkva az űrhajói révén bonyolított, ám az amerikai Space Adventures cég által szervezett űrturizmus terén is lépni kíván. A terv saját űrturista-ügynökség létrehozása, amelynek bevételei az „olajdollárok” mellett hozzájárulhatnának az ambiciózus, ám rendkívül drága űrprogram megvalósításához is. Egy „kozmoszjegy” ára ma 20–25 millió dollár, a jövő év elejétől azonban a tarifa 30–40 millió dollárra emelkedik. Készülődik egyébként már a repülésre az első orosz űrturista is, akiről a Roszkoszmosz vezetője, Anatolij Perminov egyelőre csak annyit árult el, hogy „komoly, tiszteletre méltó fiatal üzletemberről és politikusról van szó”. A sajtó úgy tudja, hogy az illető az Egységes Oroszország sorait erősítő képviselő, Vlagyimir Gruzgyev. A repülésre azonban még biztosan várnia kell, hiszen a Szojuz űrhajók fölös szállítási kapacitását a Space Adventures már 2009 tavaszáig lekötötte.


Ismét népszerű lett a Hold napjainkban, s a hagyományos orosz–amerikai rivalizálás mellett az új hódítók az ázsiai nagyhatalmak. Kína 2003 végén küldött először embert az űrbe. A Sencsu–V űrhajó egy Long March–2F rakétával érte el a világűrt, s állt Föld körüli pályára. A történelmi, 21 órás űrutazás alatt a 38 éves vadászpilóta, Jang Li-vei alezredes tizennégyszer kerülte meg a Földet, ezalatt nagyjából 600 ezer kilométert tett meg. A sikeres visszatérés után a kínai vezetők azonnal bejelentették, hogy ez csak az első lépés volt, amelyet újabbak követnek, mint az űrséta, az űrhajók találkozása és csatlakoztatása, valamint egy űrlabor létesítése. „Egy nap magasan a Föld felett egy űrállomás lesz, amelyet, akárcsak a Sencsut, kínaiak fognak megtervezni, megépíteni és benépesíteni” – fogalmazott a Hszinhua hírügynökség. Kína 2012-re tervezi az első automata jármű Holdra juttatását, majd a fokozatosság jegyében öt évre rá a kínai zászlót kitűző első asztronautát. A kínai űrprogram az 1980-as évek második felétől fogva folyamatosan fejlődik. Mindennek az alapja Kína folyamatos gazdasági fejlődése, amely stabil hátteret biztosít a kutatásokhoz. Fontos szempont, hogy a „kommunizmus” kiüresedett fogalmát a kínai vezetés hosszú ideje a nacionalizmussal igyekszik helyettesíteni, a hazafiság érzését és a vezetés legitimitását pedig mik sem szolgálják jobban, mint a látványos űrsikerek. A kínaiak mindent önállóan igyekeznek elérni, például nem tervezik a csatlakozást a nemzetközi űrállomáshoz. A pekingi tisztviselők nyilatkozataikban azt hangsúlyozzák, hogy az ország űrprogramja kizárólag békés célokat szolgál, aminek ellentmond, hogy mégis a központi katonai bizottság fennhatósága alá van rendelve.
Az 1979 óta már tizennyolc saját űrkutatási hordozórakétát indító, összesen 37 mesterséges holdat építő India 2008-ban tervezi fellőni első holdszondáját. Újdelhiben büszkén állítják, India a hat legaktívabb űrkutató nemzet egyike, ráadásul az űrtechnika mindennapi alkalmazásaiban jóval előrébb jár néhány országnál. A dél-koreaiak a közeljövőben küldenek egy Szojuzon embert az űrbe, miközben a műholdak fellövésére alkalmas állomás építésénél tartanak. A japánok a napokban indították el a Kaguja holdszondát, s a végcél szintén egy holdbázis. Közben már a Mars felé száguld a Nozomi szonda.
A NASA és az Európai Űrkutatási Ügynökség, az ESA az első Mars-expedíciókat tervezi, de 2020-ig az amerikaiak ismét megkísérlik a holdra szállást is. Az űrrepülőgépek ugyan a sok baleset után visszafogták a NASA ambícióit, mindez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy Amerika kiszállt volna a versenyfutásból. Bush elnök kiadta a jelszót: Embert a Marsra! Az uniós tagországok közös erővel igyekeznek beszállni az űrprogramba, ám mint annyi más új közösségi kezdeményezés esetén, itt is gyakran akadozik a döntéshozatal, ezáltal a végrehajtás. Egyre valószínűtlenebb annak a kitűzött célnak a tarthatósága, hogy az ESA irányításával 2008-ra legalább 30 európai műhold keringjen a Föld körül a Galileo nevű projekt keretében. A nézeteltérések hagyományosan a befizetések mértékéről szólnak, hiszen Németország nehezen emészti meg, hogy egy, a franciák által irányított űrprogramot pénzel.


Nemcsak az államok, hanem a magánszféra is megcélozta eközben a világűrt. Az első magánfinanszírozású emberi űrrepülés megvalósítását, a kereskedelmi űrutazás felfuttatását kívánja elősegíteni a 10 millió dolláros díjjal Peter Diamandis, az X-díj Alapítvány elnöke. A napokban meghirdették a Google Lunar X-díjat is, amely 20 millió dollárral honorálna egy magán-holdraszállást. Charles Lindbergh példája lebeg előttük, aki 1927-ben szintén egy 250 ezer dolláros díj elnyeréséért hajtotta végre történelmi repülését, átszelve az Atlanti-óceánt. E merész tettet követő 18 hónapon belül 5700-ról mintegy 200 ezerre nőtt a repülőgépre szálló utasok száma. Diamandis olyan űrjárművekben gondolkodik, amelyek nem állnának pályára, nem is repülnének olyan messze a kilövési ponttól, azonban az utasok láthatnák a Föld gömbszerűségét, s rövid időre talán a súlytalanságot is megtapasztalhatnák. A teljes kaland nem tartana tovább negyedóránál, s a piackutatók szerint Amerikában körülbelül tízezren lennének hajlandók 100 ezer dollárt áldozni egy ilyen utazásra. Egy 35 éves dél-afrikai üzletember, Elon Musk SpaceX nevű cége is rakétákat tesztel, s egyetlen célja, hogy elérje a világűrt. Olyan járművet akar megalkotni, amely öt személyt tudna szállítani a Föld körül. Ezzel akár el is nyerhetné a Robert Bigelow szállodamogul által felajánlott 50 millió dolláros díjat. Bigelow persze nem az űr felderítése iránt érdeklődik, hanem saját kereskedelmi űrállomást akar létrehozni. Az űrbéli lakómodulok már készen állnak, fel is lehetne lőni őket az űrbe, csak a megfelelő szállító jármű hiányzik.
Egyértelmű tehát, hogy változóban van az űrkutatás. Rég elmúlt már a hidegháború, amikor az Egyesült Államok és a Szovjetunió vetélkedett e területen is egymással. Új szereplők jelentek meg a színen, a már említett országokon kívül Izraelnek is van űrprogramja, s keményen dolgoznak ennek érdekében például Brazíliában is. Bár a NASA hivatalos nyilatkozatai nem tekintik kihívásnak ezeket a programokat, és attól sem tartanak, hogy az oroszok új fokozatra kapcsoltak, mind többen beszélnek arról, hogy egy új űrverseny van kibontakozóban, amely esetleg egy új űrfegyverkezési verseny kezdete is lehet.
Űrverseny alatt az űrkutatás egy olyan korszakát értjük, amikor az egykori két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió a világűr meghódításában is ölre ment egymással. A hidegháború befejeztével e vetélkedés alábbhagyott, s a legutóbbi időkig elfordult a figyelem e területről. Az űrverseny kezdetének a Wikipédia az első műhold, a szputnyik pályára állításának 1957. október 4-i dátumát jelöli meg, megjegyezve, hogy az ennek alapjául szolgáló katonai célú rakétafejlesztés már a második világháború végén elkezdődött. Az időszak végének lényegében az 1975 júliusában lebonyolított közös szovjet–amerikai repülés, az Apollo–Szojuz-féle program számít. A nagyhatalmak e verseny keretében párhuzamosan fejlesztették űrkutatásukat, és presztízskérdést kreáltak abból, hogy egyes célokat elsőként érjenek el. Az űrverseny túlzás nélkül a hidegháború egyik fejezetének is tekinthető, talán ezért is választották az elnevezését analógiaként a szintén hidegháborús fegyverkezési verseny kifejezés mintájára.
A második világháborút követően szinte azonnal kezdetét vette a háborúban győztes szövetségesek közötti szembenállás. Hruscsov hatalomra kerülésével a szovjet politika nagy súlyt helyezett az erőfitogtatásra, a szovjet technika fejlettségének igazolására a nyugati közvélemény előtt. A mindkét oldalon folyó rakétafejlesztések állásának nyilvánosságra hozatala ebben a legjobb propagandaeszköznek látszott, ezért Szergej Koroljov vezetésével titkos programba kezdtek egy ember alkotta tárgy, majd az ember űrbe juttatására. Természetesen az Egyesült Államok is folytatott katonai rakétafejlesztéseket, Eisenhower elnök érdektelensége miatt kissé megkésve és lassabb ütemben. Az űrrakéta fejlesztése a Vanguard-program keretében zajlott, amelyben az amerikai haditengerészet szakemberei szintén egy tárgy űrbe juttatásával kísérleteztek. Eisenhower bejelentette, hogy az Egyesült Államok a világon elsőként fog műholdat felbocsátani a felső légkörbe, ezt azonban megelőzte a titkos szputnyikprogram, vereséget mérve az amerikaiakra. A világ első sikeres műholdja, az első emberkéz alkotta tárgy, amely 1957. október 4-én Föld körüli pályára állt, a szputnyik lett. A következő szovjet műhold egy hónapra az első sikerét követően állt pályára, fedélzetén hordozva Lajka kutyát.
A sikeres szovjet műholdindítást követően először pánik, majd düh söpört végig az amerikai közvéleményen, amely azonnali visszavágást és az űrbeli elsőség megszerzését követelte a politikusoktól. Ezzel a legfelső politikai szintre emelkedett az űrteljesítmények forszírozása, és elindult a nyílt űrverseny. Az amerikaiak felgyorsították programjaikat, és Explorer–1 néven felbocsátották az első műholdjukat, s e téren később aktívabbak is maradtak.
Nagyon hamar a Naprendszer felé fordult a figyelem. A Szovjetunió 1959. január 2-án indította a Luna–1-et a Hold felé, míg az amerikai válaszra 1959. március 3-ig kellett várni. A Luna–9 szállt le elsőként sértetlenül, ezzel a Szovjetunió nyerte meg a versenyt a Hold elérésében. Az űrszondák sikerei után kézenfekvőnek tűnt az ember Holdra juttatása, s az elsőség szintén fontos presztízskérdés volt. A nyilvánosság előtt futó amerikai Mercury-program első startját 1961 áprilisára tűzték ki, ám a titkos Vosztok-program első űrhajója megint megelőzte a NASA űrjárműveit. Jurij Gagarin a Vosztok–1 fedélzetén 1961. április 12-én startolt az űrbe, és egy kört tett meg a Föld körül. Az első amerikai két hét múlva indulhatott. Alan Shepard egy 15 perces repülést tett, és öt percig súlytalanságban volt. A Nemzetközi Légisport-szövetség, a FAI szabályai szerint azonban ő nem számított űrhajósnak. Az első amerikai űrhajós, aki megkerülhette a Földet, John Glenn lett 1962. február 20-án. Glenn háromfordulatos repülése azonban csak soványka szépségtapasz volt, mivel German Tyitov az egynapos időtartamcsúcsot is felállította már korábban. Később az első szimultán űrrepülés is szovjet elsőbbséget hozott, a Vosztok–3 és a Vosztok–4 fedélzetén Adrian Nyikolajev és Pavel Popovics öt kilométerre közelítették meg egymást. Az első női űrhajós is a verseny jegyében startolt, Valentyina Tyereskova a Vosztok–6-on repült 1963. június 16-án. Az első űrsétát 1965. március 18-án tette meg Alekszej Leonov, ezzel három hónapos előnnyel utasította maga mögé Ed White amerikai űrhajóst, aki a Gemini–IV űrhajón teljesítette ugyanezt.


Gagarin repülésével az amerikaiak másodszor is vereséget szenvedtek a szputnyik után. Ezért az éppen beiktatott új elnök, John F. Kennedy 1961. május 25-én „Amerika a Holdra tart!” jelszóval meghirdette az Apollo-programot. A célkitűzés szerint rendkívül rövid időn belül a NASA-nak embert kellett juttatnia a Holdra, és biztonságosan vissza is kellett hoznia onnan. A politikai cél pedig az volt, hogy az inkább tudományos fantasztikumba illő cél teljesítésével kitöröljék a köztudatból a szovjet teljesítményeket, és helyébe egy amerikait állítsanak. Az Apollo-program csúcspontjaként egy amerikai űrhajós, Neil Armstrong léphetett a Hold felszínére először 1969. július 21-én. Természetesen eközben a szovjet holdprogram is zajlott, ám szovjet űrhajós sohasem jutott a Hold közelébe a hordozóeszköz fejlesztésének kudarca miatt. A kísérletek nemegyszer végzetes kudarcai, valamint az amerikai sikerek miatt a szovjetek 1976-ban végleg törölték az addig titkos holdprogramjukat.
Már a holdra szállás gondolatakor alternatív elképzelés volt egy űrállomás mint egy nagyhatalom űrbeli presztízsének hordozója. A Szaljut a szovjetek részéről kútba esett holdterveik kompenzálásaként indult az űrbe, és rendkívül sikeres lett. Ezt látva az amerikaiak is meg kívánták mutatni, hogy ők is képesek nagy űrobjektumot készíteni, ezért az Apollo-program meglévő eszközeiből kiindulva kifejlesztették a maguk űrállomását, a Skylabet. Ez csaknem négyszer akkora volt, mint a Szaljutok, így a feljuttatásával az amerikaiak „le is tudták” a feladatot – az oroszok e téren mutatkozó előnyének kiegyenlítését –, és az erőforrásokat a Space Shuttle kifejlesztésére csoportosították át. Az űrállomások újabb nemzedéke a Mir, majd a nemzetközi űrállomás már a nemzetközi kooperáció jegyében jött létre.
A szovjet–amerikai kapcsolatokban a hetvenes évek elején, közepén látványos javulás kezdődött. A fegyverkezést korlátozó tárgyalások (SALT I., SALT II.) mellett az űrkutatásbeli kooperációról is eszmecsere kezdődött, hiszen ez mindkét fél számára előnyökkel kecsegtetett. Ezek eredményeként jött létre az Apollo–Szojuz-féle program, egy közös amerikai–szovjet űrrepülés. Ennek 1975. július 15-i startját tartják az űrverseny befejező aktusának.