Méregből gyógyszer

K ö n y v e s h á z

Nem elijesztésül írom le: 635 oldal. Amikor a kiadó közölte, hogy nem tudja e-mailben átküldeni, dühöngtem. Ki lehet ilyen eszement a mai világban, hogy egy élő költőről ennyit írjon egy „kismonográfiában”. Aztán amikor a kész könyvet kézbe vehettem: megbékéltem. Élvezettel kezdtem olvasni, mint egy jellegzetes, jól sikerült regényt. Széles Klárától hallottam ifjúságunk idején Lászlóffy Aladár nevét először. És most neki köszönhetően követhetem „Mit látsz egy íróasztalon?” című könyvében életpályáját. Az „íróasztalon” vérbeli író esetében mindig csakis rendetlenség honol. Persze alkotás közben nagyon is pontosan tudja, mit honnan kell előkotorni. Meglepődne, ha a rendetlenségben valaki merő jóindulatból „rendet” teremtene. A rendszerető Lakatos István kitűnő költő barátja lakását egy nyárra megkapván azzal viszonozta szívességét, hogy „rendbe rakta” annak könyveit. Barátja számára katasztrofális káoszt teremtett. Féltem, Széles Klárát ismerve, most is ilyen katasztrófa fenyeget.
Csoda történt. Az irodalomtörténész megtartotta a költő „asztalának” látszólagos rendetlenségét, de az olvasóknak elmagyarázza a benne megvalósult nagyszerű rendet. Egy költészetben öszszekeresi a nagyság összekívánkozó elemeit.
Erdélynek az egyetemes magyarság több kiemelkedő értékű költőt köszönhet. Kortársaim között is. De a magam számára Lászlóffy Aladár lett Erdély költője. Nem gondolkozásmódjában, nem is a vállalás elhivatottságában – ezt másokban is megcsodáltam. Aladár stílusában erdélyi. Abban az értelemben, ahogy Kós Károly a maga kulturális látomásában Svájc-szerű önálló képződményt tudott elképzelni. Örményből, magyarból, székelyből, szászból, románból, zsidóból táplálódva valami olyan sajátosan összezáruló „stílust” látok mindegyik ott élő író-művész-építész hátterében, amely a nemzeti nyelv mellé sajátosan európai kapcsolódást szervezett. Sajátosan egyéni barokkot, rokokót, romantikát és különös jellegzetességű modernitást. És ennek reprezentánsa most az én számomra a magyar–örmény Lászlóffy Aladár.
Élhetne a világ bármely táján, számomra ő mindig is ennek az önálló erdélyi „stílusnak” a legnagyobb megvalósítója. Eddig mindezt kimondatlanul csak sejtettem. És most jön egy monográfus, aki mindezt elmeséli minékünk. Kós Károly Erdély-monográfiája után Széles Klára könyve a második alapmű, amely erről meg tud győzni engem.
Pedig Széles nem erdélyi, csak minden idegszálával ebbe a kultúrába kötődő szerelmese e fel nem tárt önálló világnak. Európában él, mint Lászlóffy, szinte születésétől kezdődően. Együtt ismerték meg Európa műfaji rejtélyeit. Az ókori görögségtől az avantgárd modernségig. És most mindezt szépen sorjában elbeszéli nekünk. Kiderül, hogy egészen másképpen gondolkozunk még a műfajokról is a Király-hágón innen és túl. Mi is Európába kapaszkodunk, ők is. Ez az, ami összeköt. De van, ami igen finoman szét is választ. A fogalmak értelmezésének, a formák alkalmazásának önelvű módozata. Meg merném kockáztatni: Lászlóffyt előbb kellene az ír vagy a görög költészethez hozzámérni (mondjuk egy Yeatshez vagy még inkább Kavafiszhoz), és csak azután értelmezni az általunk elképzelt „egyetemes” magyar kultúra mértékegységei szerint. Miért is sikerülhetett még a hetvenes évek elején Lászlóffy Szabó Lőrinc-monográfiája mára oly igen alapvető értelmezésként? Mert nem innen, hazai nézőpontból méricskélt, hanem a maga erdélyiségében-európaiságában gondolta végig az életművet. És miért tud olyannyira egyszerre a felnőttek mellett a gyerekekhez is szólni (láttam valaha, ahogy fiaimmal eljátszott a szavakkal)? Mert ennek az erdélyi stílusnak sajátos megszólalásmódjába vonja bele mindegyik nemzedékes társát. A felnőttet értőként, a gyermeket játszótársaként.
Szabó Lőrinc a nagy német irodalom rajongójaként felfedezte magának a svájci Gottfried Kellert, házalt barátainál, meg akarta szerettetni velük, a Tücsökzene mintáját olvasta ki belőle. A nagy magyar irodalom értelmezőjeként én a magam számára mint külön bolygót, ezt az erdélyi költőt fedeztem fel ifjúságom óta. Szuverén nagyságként, egységes irodalmunk részeként, mégis megfejtésre váróan különböző alkotóként. Költőként magyar csoda, de szövegeinek minden mozzanatában önmagába záruló világ megvalósítója. Ennek a sokfelé viszonyítható, mégis független szabad szellemnek szegődött kalauzául monográfusa. Bemutatva egy öntörvényű kultúrát és benne egy nagy formátumú alkotót.
(Széles Klára: „Mit látsz egy íróasztalon?” Lászlóffy Aladár világa. Cédrus Művészeti Alapítvány–Napkút Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 3190 forint)